Izgalmas és kiegyensúlyozott négyes fináléra van kilátás szombaton Üllőn, a 6. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7végén, ahol az elődöntőben Sülysáp - Kisnémedi és Pénzügyőr - Alsónémedi párharcokra kerül sor.
Izgalmas és kiegyensúlyozott négyes fináléra van kilátás szombaton Üllőn, a 6. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7végén, ahol az elődöntőben Sülysáp - Kisnémedi és Pénzügyőr - Alsónémedi párharcokra kerül sor.
Ha az U19-es torna eddigi történetéből indulunk ki, akkor megállapíthatjuk, hogy a két "nagy", a tavalyi két döntős,csapat a címvédő Sülysáp és a Pénzügyőr a döntőbe jutásért ugyan elkerülték egymást, ám az idei kiírásban már összefutottak még az 1. forduló, január 7-én, szombaton - szintén Üllőn - megrendezett selejtezőjében kétszer is megmérkőztek egymással. Előbb a Sülysáp nyert 3-2-re, majd a "visszavágón" az NB III-ban szereplő Pénzügyőr volt a jobb a kétgólos sikerével, de igazából egyik csapatnak sem kellett megizzadnia a számukra kötelezően elvárt továbbjutásért. A Pénzügyőrnél maradva, könnyen lehet, hogy a Pasaréti útiak 2009 és 2010 után harmadszor is tornagyőzelmet ünnepelhetnek majd, viszont a csapat jelenlegi trénere, Sashegyi Zoltán első sikere egyelőre még várat magára, ugyanis a két korábbi elsőséget még Vatai Attila (a Pénzügyőr NB III, Duna-csoportjában szereplő felnőtt csapatának jelenlegi edzője) irányításával érték el a zöld-fehérek.
De, hogy a másik két elődöntősről is ejtsünk néhány szót: a Sülysáphoz hasonlóan az Alsónémedi és a Kisnémedi is az Arany Ászok megyei I. osztályban szerepel nagypályán, és az is közös bennük, hogy mindketten magabiztos teljesítménnyel, mindössze egy-egy vereséget begyűjtve kerültek be a legjobb négy közé az idei Futball7végén. A vereségeik érdekessége, hogy ezt az Alsónémedi két héttel ezelőtt, még a negyeddöntők során - ugyancsak Üllőn - szenvedte el a címvédő Sülysáptól, amikor 5-1-re kapott ki Végh Gábor csapata, míg a Kisnémedi a kartali körben szenvedett 4-1-es, sima vereséget a Pénzügyőrtől.
Az Alsónémedi U19-es gárdája számára ugyanakkor akár kedvező előjel is lehet felnőtt csapatuk tavalyi tornagyőzelme, amit ugyanitt, Üllőn értek el a házigazdákkal szemben egy színvonalas, gólokban gazdag és rendkívül izgalmas végkimenetelű döntőben. A Kisnémeditől hosszú évek után távozott a korábbi sikeredző, Bánföldi Zoltán, akinek a helyét az őszi idény közben az Erdőkertesről érkezett Csarkó István foglalta el. A kitűnő játékosanyagot "megöröklő" edző vezetésével csapata az idei Futball7végén egészen biztosan felülmúlja a tavalyi szereplését, hiszen akkor már a vigaszágat követően, pont nélkül esett ki az együttes a további küzdelmekből.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24