Indul a 2. Futsal Bajnokok Tornája, új lebonyolítási renddel, nagyszerű bajnokokkal, izgalmasnak ígérkező mérkőzésekkel

2017. február. 16., 16:53   |    

Indul a 2. Futsal Bajnokok Tornája, új lebonyolítási renddel, nagyszerű bajnokokkal, izgalmasnak ígérkező mérkőzésekkel

Befejeződtek a 2016/2017. évi I. osztályú férfi futsalbajnokság mindhárom (Északi, Délnyugati és Keleti) csoportjának küzdelmei, és a csoportok bajnokai idén is találkoznak egymással a Bajnokok Tornája keretében, amelynek viszont ebben az évben változik a lebonyolítási rendje.

Azt, hogy ki lesz a bajnokok bajnoka, a csapatok 3 mérkőzésen, körmérkőzéses rendszerben döntik el, amelynek során mindegyik csapat játszik egy mérkőzést otthon, és egyet idegenben. Kiemelendő, hogy e rendszerben a mérkőzések 2x20 perces tiszta játékidővel kerülnek megrendezésre. A Bajnokok Tornája 1. fordulójában a Leányfalu SE és a Holló Team-Zsámboki SE csapatai küzdenek egymással, a mérkőzésre a holnapi napon, 2017. február 17-én, pénteken 21 órai kezdettel kerül sor, a Budakalászi Sportcsarnokban (címe: 2011-Budakalász, Omszk park 1.). Megközelítés: az Auchan Budakalász parkolóján keresztül, a McDonald’s mellett az Omszki-tó irányába haladva. A Leányfalu SE az I. osztályú futsalbajnokság Északi csoportjának lett a bajnoka, úgy, hogy 10 mérkőzéséből nyolcat nyert meg, és mindössze kétszer szenvedett vereséget. A legnagyobb gólkülönbségű győzelem a Csörög NBH Futsal elleni, idegenbeli 9-1-es mérkőzésen született, a legnagyobb különbségű vereség pedig a Hidegkút elleni 0-3 volt. A csapat a mérkőzésein 71 gólt rúgott, és 44-et kapott, a házi gólkirály Ignácz Gergely lett 19 találattal (ezzel a csoportban a második helyen végzett, mindössze két góllal lemaradva a győztestől), a csapaton belül a képzeletbeli dobogóra még Laszlovszky László (14 találat) és Zserai Zsolt (9 találat) fért fel. A péntek esti mérkőzés vendég csapata a Holló Team-Zsámboki SE, amely az I. osztályú futsalbajnokság Keleti csoportját veretlenül (!) nyerte meg, 8 mérkőzésen 48 rúgott, és 35 kapott góllal. A Keleti csoport gólkirálya a zsámboki Ténai Tibor lett 19 gólt szerezve, őt a házi versenyben - tőle jelentősen lemaradva - a 6-6 gólos Oszvári Tamás és Kun Tamás követi, amelyből megállapítható, hogy a zsámboki csapat támadójátéka és eredményessége nagymértékben függ a gólkirálytól. A 2. forduló mérkőzésének helyszíne a kókai Berki Krisztián Sportcsarnok (címe: 2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2-4.), a mérkőzés kezdési időpontja: 2017. február 23. csütörtök, 20:00. A házigazda a korábban bemutatott Holló Team-Zsámboki SE, amely a szintén veretlen bajnok Üllői SE csapatát fogadja. Az Üllői SE a Délnyugati csoportban végzett az élen, 10 mérkőzésből 10 győzelemmel. A gárda csoportjában 75 gólt rúgott, s csupán 38-at kapott. A Délnyugati csoport gólkirálya, az Üllői SE erőssége, Hunya Krisztián lett, aki 24 gólt szerzett. Ugyancsak gólerős volt Barta Tibor (16 gól) és Hepp Krisztián (9 gól). A 3. fordulónak az Üllői Sportcsarnok (címe: 2225 Üllő, Árpád fejedelem utca 1.) ad otthont, ahol az Üllői SE a Leányfalu SE gárdája ellen mérkőzik, 2017. március 2-án, csütörtökön, 21 órakor. A torna menetrendje: -        1. forduló: Leányfalu SE – Holló Team-Zsámboki SE (Budakalászi Sportcsarnok, 2017. február 17., 21:00). -        2. forduló: Holló Team-Zsámboki SE – Üllői SE (Kóka, Berki Krisztián Sportcsarnok, 2017. február 23., 20:00.). -        3. forduló: Üllői SE – Leányfalu SE (Üllői Sportcsarnok, 2017. március 02., 21:00). A Bajnokok Tornája győztese, illetve a három csoport első három helyén végzett együttese idén is ünnepélyes keretek között, az MLSZ PMI által szervezett "Idénynyitó Évzáró" ünnepségén vehetik majd át az eredményes szereplésért járó díjaikat, és természetesen ebben az évben is díjazásban részesül a bajnokságok minden egyes résztvevő sportszervezete, ők egy-egy futsallabdát kapnak. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra is, hogy – akárcsak a tavalyi évben – az egyes csoportok gólkirályait nem most, hanem az MLSZ PMI hagyományos, Gólkirályok Gálája elnevezésű ünnepi rendezvényén jutalmazzuk majd, az őszi szezon során.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok