Információk a „versenyen kívüli” indulásról

2016. szeptember. 05., 10:35   |    

Információk a „versenyen kívüli” indulásról

Az MLSZ PMI Versenyirodája a lentebb olvasható állásfoglalást alakította ki a bajnokságba sorolt, de jogilag versenyen kívüli indulásként értelmezett szereplésekkel kapcsolatosan, továbbá az alábbi információkkal szolgál a 2016/2017-es évben „versenyen kívül” induló csapatokról.

Mivel az igazgatóságnak továbbra is elsődleges célja, hogy lehetőség szerint minél többeknek legyen biztosított a szervezett keretek közötti versenyszerű labdarúgás, ezért az MLSZ PMI a továbbiakban is lehetőséget biztosít olyan csapatok bajnokságba való bekapcsolódására, amelyek részben nem tudnak eleget tenni a kötelező indulási követelményeknek. A „részben nem tudnak eleget tenni a kötelező indulási követelményeknek” kifejezés értelmezése utánpótláscsapatok esetében: „versenyen kívül” szereplő utánpótláscsapat játékosainak esetében csak és kizárólag az adott korosztályos bajnokság versenykiírásában szereplő korosztályi megkötésekhez képest maximum egy évvel lefelé és/vagy felfelé lehet eltérni. Valamennyi korosztályra (így a felnőttre is) vonatkozik, hogy az esetlegesen „versenyen kívül” szereplő csapat teljes jogú tagja lesz a bajnokságnak, ám a pontvadászat utolsó fordulója után – a versenyügyi eljárás ide vonatkozó szabályainak megfelelően – kizárásra kerül, azaz eredményei törlődnek, éppen úgy, mintha végig versenyen kívül szerepelt volna. A gyakorlatban azonban mindez úgy fog kinézni, hogy három fordulóval a vége előtt már töröljük a „versenyen kívül” szereplő csapat(ok) eredményeit, hogy a mindvégig versenyben maradó gárdák pontosan láthassák, miként is állnak a pontvadászatban, s csak a bajnokságok után kerülnek hivatalosan is kizárásra a szóban forgó alakulatok. Fontos tudni még, hogy kötelezően indítandó utánpótláscsapat továbbra sem lehet „versenyen kívüli” gárda! Az adatbank.mlsz.hu oldalon valamennyi Pest megyei bajnokságban „versenyen kívül” szereplő csapat neve után egy *-ot tettünk, ezzel is felhívva a figyelmet ezen csapatok jelenlétére, de a 2016/2017. évi „versenyen kívül” induló csapatok névsorát IDE kattintva is megtekintheti. MLSZ PMI Versenyiroda

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok