Január 17-én rajtol a Téli Műfüves-bajnokság

2015. január. 09., 10:24   |    

Január 17-én rajtol a Téli Műfüves-bajnokság

Idén második alkalommal hirdette meg - a csapatok téli felkészülését megkönnyítendő - az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága nagypályás műfüves bajnoksága. 41 Pest megyei, 1 budapesti, valamint egy Nógrád megyei csapat nevezett, így összesen 43 együttes szerepelhet a bajnokságban.

Idén második alkalommal hirdette meg - a csapatok téli felkészülését megkönnyítendő - az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága nagypályás műfüves bajnoksága. 41 Pest megyei, 1 budapesti, valamint egy Nógrád megyei csapat nevezett, így összesen 43 együttes szerepelhet a bajnokságban.

A mérkőzések 5 helyszínen - Cegléden, Dunaharasztiban, Gödöllőn, Pomázon, valamint a Vasas Fáy utcai műfüves pályáján -, 6 darab hatcsapatos és 1 darab 7 csapatos csoportban zajlanak majd.

A körmérkőzések után a csoportgyőztesek számára azonban nem ér véget a sorozat, ugyanis a hét győztes és a legjobb százalékos második helyezett egyenes kieséses rendszerben, négy párba sorsolva folytatja a küzdelmeket (negyeddöntő, elődöntő, döntő).

A részletes menetrend immár elérhető a PMLSZ-adatbankban is.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok