Január 5-én 12. alkalommal kerül sor a Szakmai Napra

2018. december. 29., 11:29   |    

Január 5-én 12. alkalommal kerül sor a Szakmai Napra

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága – a Gödöllői SK-val és az MLSZ MTK-régiójának szakmai vezetőivel közösen – 2019. január 5-én, szombaton immár 12. alkalommal rendezi meg hagyományos Évindító Futballszakmai Napját. A helyszín ezúttal is Gödöllő, a program a „szokásos”: délelőtt edzők kispályás tornája, ebéd, majd délután szakmai előadás.

Az edzői tornán 5 régiós központ (FTC, Honvéd, Kecskemét, MTK, Vasas) 14+8 Bozsik-központja által az adott térségben működő sportegyesületek edzőiből verbuvált csapatai vehetnek részt. A mellékelt képeken megismerhető az egyes csapatokat szervező vezetők neve; aki kedvet érez a játékra, ezen személyeknél van még lehetőség bekerülni a csapatokba. A cél, hogy az érintett régiós területek minél több klubjától minél több szakember jöjjön el január 5-én Gödöllőre.

A versenykiírás értelmében a főbb szabályok a játékjogosultságra és egyéb alapelvekre vonatkozóan:
- a csapat minél több, az adott Bozsik-központi sportszervezet(ek) alá tartozó kluboknál dolgozó edzőkből álljon;
- életkori megkötések: alapvetően 34 év felettiek játszhatnak, de valamennyi csapat nevezhet 2 fő 20 és 30, valamint további 2 fő 30 és 34 év közötti játékost;
- nevezhető játékosok száma: minimum 10, maximum 15 fő;
- valamennyi csapat mellé minimum 3, maximum 5 fős szakmai stábot kell nevezni;
- minden csapatnak törekednie kell minél több, a régióban dolgozó edzőt a tornára „szurkolóként”, a délutáni szakmai előadásra hallgatóként elhozni

További FONTOS tudnivalók:
- a szakmai nap ingyenes;
- a tornán résztvevő edzők ebédre, előadásra az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság vendégei;
- a sorsolást a szervezők december 31-ig elkészítik és a Facebook-on (facebook.com/pmlsz), valamint a pest.mlsz.hu oldalon közlik

A szakmai előadás 15:00 órakor kezdődik, helyszíne a Gödöllői Egyetem területén található Alma Mater Étterem (2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.).

Előadó: Ferenczi Attila UEFA A edző, szakíró, játékelmélet-kutató és -fejlesztő, az MSTT Játékelmélet Bizottság elnöke

Az előadás címe, hívó üzenete: „Gondolkozz másképp a futballról!”

Az előadás témái:
• Miért beteg a magyar futball?
• Futball-filozófiák
• Döntés a labdarúgásban
• Döntésképesség vs döntés képesség
• Képzési módszertanok a világ labdarúgásában

A szakmai előadásra 15 órától minden érdeklődőt örömmel látnak a szervezők, nem csupán azokat, akik részt vesznek a délelőtti edzői tornán!

(Lentebb görgetve a hírben, a letölthető dokumentumok alatt a mellékelt képeket tanulmányozva a január 5-i edzői tornára meghívott csapatok és vezetőik; a torna lebonyolítása és időrendje, valamint a 2007 óta megrendezett Évindító Pest Megyei Futballszakmai Nap története – korabeli fotóalbumokkal és sajtóanyagokkal – ismerhető meg...)

Korabeli Facebook-os fotóalbumok:

2013:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.470479229675009&type=1&l=53e671adba
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.470448119678120&type=1&l=a1a8ae0386

2014:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.676733955716201&type=1&l=de8a348f41
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.676769752379288&type=1&l=3f18954308

2015:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.867372593319002&type=1&l=0ae795bda3
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.867381613318100&type=1&l=ea9f30a511

2018:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1704592542930332&type=1&l=c14563ca0c
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1704621299594123&type=1&l=5d775b24cc


Letölthető dokumentumok


További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok