Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának Játékvezetői Bizottsága idén nyáron is szervez játékvezetői tanfolyamot az érdeklődők számára. A kurzus július 20-án, pénteken, 18 órakor kezdődik.
Az elméleti képzésre Budapesten, az V. kerületben, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának is helyet adó Megyeházán (1052 Budapest, Városház utca 7.), míg a gyakorlati oktatásra Pécelen, a helyi sportpályán /lenti képünkön/ (2119 Pécel, Hősök útja 48.) kerül sor.
A jelentkezni szándékozóknak az alábbi részvételi feltételeknek kell megfelelniük:
– betöltött 14. életév;
– erkölcsi bizonyítvány;
– a tanfolyam díjának befizetése;
– a tanfolyam foglalkozásainak 70%-án kötelező a részvétel;
– érvényes sportorvosi igazolás (a fizikai teszt elkezdéséhez szükséges).
Tanfolyam díja (magában foglalja a képzés díját, a vizsgadíjakat, „A labdarúgás játékszabályai” című könyvet, a képzés elvégzését igazoló okmányt, valamint egy játékvezetői kártyát):
Nappali tagozatos diákok részére: 20.500 Ft
Felnőttek részére: 26.500 Ft
Jelentkezni Fenyvesi Szabolcs toborzásvezetőnél az alábbi módokon és elérhetőségeken lehet:
Online: http://jatekvezetoleszek.hu/#jelentkezes
Emailben: jvtoborzaspest@gmail.com
Telefonon: +36-30/558-94-31 (hétköznapokon 10 és 18 óra között)
Facebookon: https://www.facebook.com/szabolcs.fenyvesi.90

A gyakorlati helyszín, a Péceli Spartacus SE sporttelepe
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24