Kérdőjelek az egyes bajnoki osztályok indulóinak kérdésében

2013. június. 28., 05:52   |    

Kérdőjelek az egyes bajnoki osztályok indulóinak kérdésében

Ezen a nyáron, az NB-s versenyrendszer jelentős, régen várt átalakításának idején is - akárcsak a korábbi nevezési időszakokban - akadnak még kérdőjelek a tekintetben, vajon melyik sportszervezet nem kíván/tud élni megszerzett indulási jogával. Így van ez az NB III-as, és természetesen a megyei szinten is.

Ezen a nyáron, az NB-s versenyrendszer jelentős, régen várt átalakításának idején is - akárcsak a korábbi nevezési időszakokban - akadnak még kérdőjelek a tekintetben, vajon melyik sportszervezet nem kíván/tud élni megszerzett indulási jogával. Így van ez az NB III-as, és természetesen a megyei szinten is.

A találgatások elkerülése érdekében lássuk, hogy a megyei igazgatóság szintjén, a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokságban mi várható abban az esetben, ha nem mindenki adja le a nevezését abba az osztályba, ahová a 2012/2013-as versenyévben való szereplése során kvalifikációt szerzett.

A Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság 2013/2014. évi kiírására az alábbi sportszervezetek szereztek indulási jogosultságot (zárójelben, hogy ezt milyen "jogcímen"):

  1. Vác (NB II-es visszalépő)
  2. Biatorbágy (NB III-as kieső)
  3. Dabas (NB III-as kieső)
  4. Érd (NB III-as kieső)
  5. Nagykőrös (NB III-as kieső)
  6. Százhalombatta (NB III-as kieső)
  7. Tápiószecső (NB III-as kieső)
  8. Tura (NB III-as kieső)
  9. Üllő (NB III-as kieső)
10. Vecsés (NB III-as kieső)
11. Halásztelek (Pest megyei I. osztályú 2. helyezett)
12. Örkény (Pest megyei I. osztályú 3. helyezett)
13. Gödöllő (Pest megyei I. osztályú 4. helyezett)
14. Hévízgyörk (Pest megyei I. osztályú 5. helyezett)
15. Csomád (Pest megyei II. osztályú feljutó)
16. Dunakeszi Kinizsi (Pest megyei II. osztályú feljutó)


Amennyiben a fent felsorolt egyesületek közül egy vagy több nem kívánja elindítani felnőtt csapatát a Pest megyei I. osztályban, abban az esetben a hatályos szabályok értelmében a feltöltés sorrendje a következő:

17. Tápiógyörgye (Pest megyei II. osztályú, közvetlenül a feljutó hely mögött végzett)
18. Törökbálint (Pest megyei I. osztályú 6. helyezett)
19. Verőce (Pest megyei I. osztályú 7. helyezett)
20. Kisnémedi (Pest megyei I. osztályú 8. helyezett)
...És így tovább...

A Pest megyei II. osztályú felnőtt bajnokság osztályozóin vesztes két klub között igen szoros volt a verseny:
1. Tápiógyörgye: 32 meccs, 24 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, 131-39 77 pont = 80,208%
2. Taksony: 30 meccs, 23 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 102-21 72 pont = 80,000%
(A számítás módja: a bajnokságban elért eredménysort ki kell egészíteni az osztályozókon elért eredményekkel - lévén a rájátszás-típusú mérkőzések, ilyen formában az osztályozók is része a bajnokságnak -, és ez alapján kiszámítani a százalékos teljesítményt.)

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok