Két évig biztosan háromcsoportos lesz a „megye-kettő” mezőnye

2016. május. 05., 14:00   |    

Két évig biztosan háromcsoportos lesz a „megye-kettő” mezőnye

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága egy évvel ezelőtt felmérést készített a megyei osztályú felnőtt csapatot működtető klubok képviselői között, melynek egyik kérdése a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatszámának alakulásával (csökkentésével) foglalkozott.

A beérkezett válaszok, vélemények többsége akkor a „megye-kettes” mezőny szűkítését tartotta üdvözítőnek. Mivel az akkori „közhangulat” totálisan egybeesett az igazgatóság, és azon belül a Versenyiroda álláspontjával, ezért a 2016/2017-es bajnoki évnek idén augusztusban már „csak” 3 csoport 48 másodosztályú gárdája vág neki. Ugyanakkor abból a közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a szavazók többsége a további csapatszám-csökkentést sem vetné el, ezért április végén – ahogyan azt immár hosszú évek óta megszokhatták az érdekeltek – ismételten megszondáztattuk a Pest megyei labdarúgó-társadalmat, azon belül is elsősorban az érintetteket, azaz a „megye-kettes” klubok képviselőit, hogy ezúttal mit is gondolnak a további csökkentésről. A „szavazást” május 2-án lezártuk, s összesen 82 érvényes véleményt regisztráltunk, melyeket összefésülve az alábbi eredményeket kaptuk: – egyelőre ne legyen további csökkentés, tapasztaljuk meg milyen lesz a 3 csoportos, 48 csapatos II. osztály: 40 fő (48,78%) – 2017 nyarától már csak 2 csoportos legyen a „megye-kettő”: 25 fő (30,49%) – egyértelmű, hogy a II. osztály 3 csoporttal az igazi: 17 fő (20,73%) A 82 kitöltő között 44 „megye-kettes” kötődésű véleményalkotót találtunk, kiknél a válaszok eloszlása már valamivel másabb képet hozott, mint az egészet nézve: – egyelőre ne legyen további csökkentés, tapasztaljuk meg milyen lesz a 3 csoportos, 48 csapatos II. osztály: 20 fő (45,45%) – 2017 nyarától már csak 2 csoportos legyen a „megye-kettő”: 11 fő (25,00%) – egyértelmű, hogy a II. osztály 3 csoporttal az igazi: 13 fő (29,55%) A felmérés eredményei – akárcsak tavaly – ismételten megerősítettek minket elképzelésünkben, így a 2016/2017-es évad után a 2017/2018-as versenyévben is 3 csoporttal rajtol majd el a „megye-kettő”. Egy év múlva ilyenkor azonban – akkorra már némi friss tapasztalattal – ismételten visszatérünk erre a kérdésre, hogy megtudjuk, bevált-e a háromcsoportos rendszer vagy a 2018/2019-es idénytől változzon ismét a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatlétszáma. MLSZ PMI Versenyiroda

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok