Kétgólos üllői siker Csömörön

2016. május. 18., 14:47   |    

Kétgólos üllői siker Csömörön

Küzdelmes, hajtós, nagy iramú, színvonalas mérkőzést hozott az I. osztályú Pest megyei futsal Bajnokok Tornájának első alkalommal kiírt döntője, melyre pünkösd hétfőjén, Csömörön került sor. A két együttes, az Üllő és az Aszód csatáját 2–1-es első játékrészt követően végül 3–1-re előbbi alakulat nyerte meg, melynek soraiban Hunya Krisztián két, a szerb származású, a döntő legjobb játékosának megválasztott Petric Branko pedig egyszer volt eredményes, míg aszódi részről csupán Madarász Ádám tudott betalálni Hargas István kapujába.

Az MLSZ Pest megyei igazgatójának, Benkő Tamásnak a felkérésére a pünkösdi futsalfinálét értékes szakmai észrevételeivel kommentátorként segítette Jávor István, egykori 113-szoros felnőtt futsalválogatott, aki számos sikere közül többek között csapataival 4-szeres magyar bajnok, 2-szeres Magyar Kupa- és 2-szeres Szuperkupa-győztes volt kispályán. Ugyanő Benkő Tamás, Pest megyei igazgatóval egyetemben adta át a díjakat a mérkőzést követő ünnepélyes eredményhirdetéskor, melyen nem csupán a döntő két résztvevőjét, hanem a 19 résztvevő együttest egyaránt jutalmazták a szervezők. A jó hangulatú pünkösdi futsaldélután a csömöri Zöldfa vendéglőben ízletes vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult. A mérkőzés képekben: Üllő – Aszód 3–1 (2–1) Csömör, 100 néző. Vezette: Laczkó Z., Tamási P. ÜLLŐ SE: Hargas I. – Magyar T., Hunya K., Dányi R., Petric B. Csere: Kovács I., Kovács G., Benkó P., Nyárádi F. (kapus). Edző: Dienes András. ASZÓD FC: Majoros G. – Káposzta B., Gerhát V., Dobes R., Katona M. Csere: Sárga L., Madarász Á., Répási Cs., Kovács K., Hrustinszki F. (kapus). Edző: Dobes Attila. GÓL: Hunya K. (2), Petric B., ill. Madarász Á. SÁRGA LAP: Benkó P. DIENES ANDRÁS: – Számunkra maximálisan bevált a megyei futsalbajnokság. Ezt nem csupán azért mondom, mert mi nyertük meg a Bajnokok Tornáját, hanem azért is, mert minden egyes találkozót komolyan vettünk, azokra rendre komolyan igyekeztünk felkészülni. Nálunk szerencsére minden adott volt a sikeres és eredményes szerepléshez, ellenben néhány résztvevő esetében "gyermekbetegségekkel” küzdött a torna, mégpedig azért, mert nem voltak rendben az igazolások, a sportorvosik, sokaknak még labdájuk sem volt. Ezeket a dolgokat, mint a lebonyolításban résztvevő külsős szervező mondom, hiszen Üllőn nem csupán mi szerepeltünk, hanem több másik együttes is. Ami pedig a döntő mérkőzést illeti, egészséges önbizalommal léptünk pályára, de kezdetben tapogatózó volt a játékunk, mivel egy számunkra teljesen ismeretlen ellenféllel kerültünk szembe, akiket korábbról nem ismertünk, nem hallottunk róluk és játszani sem láttuk még őket, emiatt tiszteltük és tartottunk is tőlük. Ráadásul egyik gólerős játékosunkat, Nyulász Krisztiánt munkahelyi elfoglaltsága miatt ezúttal nélkülöznünk kellett. Visszatekintve a torna egészére, azt mondhatom, hogy a döntő volt a legjobb színvonalú és a legnehezebb mérkőzésünk is egyben. Úgy érzem, a győzelmünk jogosságához egy pillanatig sem férhetett kétség, noha az Aszódot dicséri, hogy akadt náluk egy egészen parádés kapusteljesítmény. Összességében elmondható, számunkra a legjobbat hozta a megyei futsalbajnokság, amelyet remek kezdeményezésnek tartunk. A csapattal rögtön a döntőt követően abban is megállapodtunk, hogy amennyiben ősztől ismét kiírják a sorozatot, akkor mindenképpen indulni fogunk rajta. DOBES ATTILA: – Legelőször is szeretném azzal kezdeni, hogy számunkra rendkívül hasznos felkészülési és egyben edzést helyettesítő lehetőség volt a megyei futsalbajnokságban való részvétel. Maximálisan elégedett vagyok a sorozattal, végig kitűnő szervezés jellemezte, igazán nagyszerű kezdeményezésnek tartom. Máris rengeteget profitáltunk általa, hiszen több játékosomnak is komolyan fejlődött a futsal által a passzjátéka, magabiztosabbak lettek azok is, akik eddig hadilábon álltak önbizalommal. Ami a döntőt illeti, egy igazi futsalegyüttes volt az ellenfelünk, amellyel szemben így is partiban voltunk, de sajnos rengeteg helyzetet hagytunk kihasználatlanul. A rutintalanságunk alapvetően közrejátszott a vereségünkben, a második félidőben többször is egyenlíthettünk volna, de sajnos nem sikerült. Összességében az Üllő teljesen megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Tornáját. A döntőt szakkommentátorként végig követő, továbbá az ünnepélyes díjátadón is segédkező JÁVOR ISTVÁN, korábbi 113-szoros válogatott futsaljátékos így értékelte a megyei finálét: Remek iramú mérkőzésen vagyunk túl, ahol lüktető játék folyt, de elsősorban egymás hibáiból építkeztek a csapatok. A második játékrész kicsit szorosabb küzdelmet hozott, de a felek szinte lemásolták az első félidőt, hiszen öt-hat percet kivéve végig az üllői csapat dominált. Dienes András együttesében egy-egy remek teljesítmény volt feltűnő, míg az aszódiak inkább csapatként funkcionáltak jól. Összességében kiváló kezdeményezésnek tartom a megyei futsalbajnokságot, hiszen általa még inkább elfogadottabbá válik a szakág. Ez sokáig nem így volt, így mindenképp pozitívum, hogy eljutottunk arra a szintre, ahol már nem mostohatestvérként tekintünk erre a játékra. A futsal és a nagypályás labdarúgás tökéletesen megfér egymás mellett, remekül kiegészítik egymást. Emellett nagyszerű lehetőség arra, hogy szervezett keretek között, magas színvonalú játék folyjon a téli időszakban is. Örömmel tölt el, hogy ilyen alaposan megszervezett bajnokság indult Pest megyében, jó látni, hogy már első alkalommal is szép számmal jelentkeztek a csapatok. PETRIC BRANKO, az Üllő játékosa, döntő mérkőzés legjobbja: Jó meccs volt, de ha az elején kihasználjuk a helyzeteinknek az ötven százalékát, sokkal könnyebb lett volna a dolgunk. Mivel az ellenfelünk rúgott egy gólt, így szorosabbá vált a meccs, amiből mi jöttünk ki jobban. Hozzátenném, hogy a mérkőzést mi uraltuk, így megérdemelten vittük haza a bajnoki címet! Köszönet a csapattársaknak és Dienes Andrásnak, nélkülük nem sikerült volna elnyernem ezt a címet, valamint köszönöm többek között az MLSZ PMI-nek is, hogy gondoltak ilyenre. KIRÁLY ZOLTÁN, az Üllő SE elnöke: – Két jól felkészített csapat küzdelmét láthattuk a fináléban, amely kiegyensúlyozott első játékrészt hozott. Az első tíz percet követően csapatunk két gyors góljának köszönhetően lépéselőnybe került. Külön is szeretném kiemelni az aszódiaknál a kimagasló kapusteljesítményt, amely a nagyobb különbségű vereségtől mentette meg ellenfelünket. Egyértelműen több helyzetünk volt, a győzelmünket teljesen megérdemeltnek tartom, amely egy színvonalas mérkőzésen, igazi ,,döntő-hangulatban” született meg. A futsalbajnokságot szervező megyei igazgatóságnak ezúton is gratulálok, hiszen egy remek és folytatásra érdemes kezdeményezésről van szó.

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok