Kialakult a Pest megyei III. osztály mezőnye is

2018. július. 18., 14:14   |    

Kialakult a Pest megyei III. osztály mezőnye is

A nevezések összesítése, a hiánypótlások befogadása és a feltöltési procedúra lefolytatása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2018/2019. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás III. osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Az elmúlt évekhez viszonyítva is jelentős mozgás zajlott le mindkét irányba, mielőtt kialakult volna a Pest megyei férfi felnőtt III. osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnye. Nem csoda, hiszen a Pest megyei felnőtt versenyrendszer három éve kezdődött átalakítása miatt (melynek következményében már csak kétcsoportos a másodosztály és három a harmadik vonal) papíron kiestek mindhárom másodosztályú csoport 11-16. helyezettjei, továbbá a harmadosztályból – a feljutók kivételével – csak az 1-4. helyezettek, valamint a hét csoport öt legjobb 5. helyezettje maradt bent.

Nézzük először az osztályból „feljutás” miatt hiányzókat”! Az elmúlt szezon versenykiírása és eredményei alapján a III. osztályból feljutott a „megye-kettőbe” két bajnok, a Kistarcsa és a Leányfalu. Rajtuk kívül szintén a második vonalban szerepelhet majd a feljutásról hivatalosan lemaradó Dunavarsány II. és a II. osztályból kieső PILE-Szántó - mindkét csapat a II. osztály feltöltése okán indulhat egy szinttel feljebb. (A történtek részletes leírásáról „megye-kettes” hírünkben olvashat, míg a rövidített verziót a következő mondatban találja.) Előbbi azért, mert a harmadik feljutó helyet megszerző Dabas III. nem mehetett feljebb, ugyanis a Dabas II. kiesett a megyei I. osztályból, a szabályok értelmében pedig egy sportszervezet két (tartalék)csapata csak abban az esetben szerepelhet egy szinten, ha a mindenkori legalsó osztályról beszélünk; utóbbi pedig azért, mert a szintén megyei I. osztályból kieső Sülysáp csak a „megye-háromba” adta be nevezését.

Másodjára következzenek az osztályból más okok miatt távozók! A Tököl II., valamint a Dabas III. – utóbbi miután nem léphetett szintet, végül – nem indult egyáltalán ebben az évadban, akárcsak a Sülysáp II., mely lényegileg összeolvadt a II. helyett a III. osztályba nevező elsőcsapattal. A sort a bennmaradást kiharcoló Kóspallag zárja, mely kénytelen volt a IV. osztályba nevezni, miután nem tudta teljesíteni a harmadosztályú induláshoz szükséges kötelezően indítandó további (utánpótlás)csapat(ok) követelményét.

A fentebb felsorolt gárdákkal (Dabas III., Dunavarsány II., Kóspallag, PILE-Szántó, Sülysáp II. és Tököl II.) történtek miatt az MLSZ PMI Fellebbviteli Bizottsága „felkérte” az MLSZ PMI Versenybizottságát, hogy töltse fel a harmadosztály létszámát – ahogy tette azt korábban a másodosztály mezőnyével. A versenybizottság az öt (azért nem hat, mert a Sülysáp nem a II., hanem a III. osztályba nevezett) megüresedett helyre – a hatályos Labdarúgás Versenyszabályzatának értelmében és szerint – a legjobb harmadosztályú kiesőket kérte fel, mégpedig az alábbi sorrendben: 1. Üröm (5. hely, 53,33%); 2. Gyömrő II. (5. hely, 44,44%), 3. Vácduka (6. hely, 62,12%); 4. Szigethalom (6. hely, 58,97%); 5. Ceglédbercel (6. hely, 54,55%) – a további sorrend: 6. Budajenő (6. hely, 53,33%); 7. Jászkarajenő (6. hely, 50,0%); 8. Mogyoród FC II. (6. hely, 42,59%); 9. Váchartyán (6. hely, 41,67%). A felkért csapatok egytől egyig vállalták az újbóli III. osztályú tagságot, így alakult ki a 2018/2019. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás III. osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnye, melynek csoportbeosztását ábécésorrendben, valamint térképre tűzve a lentebbi linkeken nézheti meg.

A csoportbeosztások az adott csoportban található csapatok egymástól való távolságának összehasonlításával, valamint a Pest megyei úthálózat figyelembevételével kerültek kialakításra. A csoportbeosztásokon az MLSZ PMI Versenybizottsága csak közös megegyezés esetén (a két különböző csoport mindkét csapata hozzájárul a cseréhez) tud változtatni.


Letölthető dokumentumok


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok