Kialakult a Pest Megyei Kupa elődöntőjének mezőnye

2015. május. 07., 18:45   |    

Kialakult a Pest Megyei Kupa elődöntőjének mezőnye

Május 6-án, szerdán - a Magyar Sport Napján - a 6. forduló mérkőzéseinek lejátszása után kialakult a Pest Megyei Kupa legjobb négy csapatának mezőnye, melybe két megyei első-, illetve két másodosztályú együttes jutott. Érdekesség, hogy a tavalyi "négyesből" csak a Nagykáta jutott be az elődöntőbe (igaz, a Vácnak erre NB III-as csapatként nem is volt lehetősége). A fináléba jutásért vívott összecsapások párosításait május 13-án, szerdán 18.30-tól (a Pest Megyei Társadalmi Elnökség soros ülése előtt) a vecsési Airport Hotelben sorsolják ki - a hagyományokhoz híven az érintett egyesületi vezetők jelenlétében.

Két olyan találkozó szerepelt a negyeddöntők között, melyben azonos osztályú volt a két ellenfél, ez pedig a második vonalat erősítő Dunakeszi Kinizsi - Kisnémedi, illetve az "eggyel feljebb" szereplő Biatorbágy - Taksony párharc volt. Davcsó Károly gárdája már a 23. fordulóban megszerezte a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjának bajnoki címét, így esélyesként érkeztek Zalaegerszegi Tamásék csapatához. A mérkőzés első félideje még gól nélkül telt el, majd a pihenőt követően a Kisnémedi együttese háromszor talált be, amire csak egy volt a válasz a Dunakeszi részéről, így a vendégek jutottak a legjobb négy közé. Az első osztályú rangadón a Biatorbágy egy 67. percben esett, Páli Krisztián által jegyzett góllal verte a Taksonyt. A másik két összecsapáson "megye-egyes" csapat került össze nála eggyel alacsonyabb bajnokságban szereplővel; a bravúr egyedül a tavalyi döntős Nagykátának sikerült. Tóth István együttese a Gödöllővel ért el 1-1-es döntetlent, ez pedig a kiírás alapján az alacsonyabb osztályú gárda továbbjutását jelentette. A mérkőzés jegyzőkönyvéhez egy sajnálatos sérülés is hozzátartozik, a nagykátai Hajdú Máté a 81. percben vállszalag-szakadást szenvedett, rá a napokban műtét vár. A negyedik meccsen érvényesült a "papírforma", az Érd meggyőző különbséggel, 4-1-re nyert Újhartyánon. A Pest Megyei Kupa elődöntőjébe tehát két megyei első (Biatorbágy, Érd) és két megyei II. (Kisnémedi, Nagykáta) osztályú együttes jutott, akik - minden valószínűség szerint - ezzel kvalifikálták magukat a 2015/2016. évi Magyar Kupa országos táblájára (a hivatalos tájékoztatásra ezzel kapcsolatban még várnunk kell). A Pest Megyei Kupa negyeddöntőinek eredményei: Dunakeszi Kinizsi - Kisnémedi 1-3 Újhartyán - Érd 1-4 Viadukt-Biatorbágy - Taksony 1-0 Nagykáta - Gödöllői SK 1-1 A fentebb említett, jövő hét szerdán, Vecsésen esedékes sorsolásról az érintett egyesületek vezetőit közvetlenül tájékoztatja az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok