Kisorsolták a III. osztályú felnőtt férfi osztályozókat

2018. június. 04., 14:55   |    

Kisorsolták a III. osztályú felnőtt férfi osztályozókat

2018. május 31-én (csütörtökön), 10.00-kor tartották a Pest Megyei III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság osztályozóinak nyilvános sorsolását. Az esemény helyszínéül a pesti Megyeháza földszinti tárgyalója szolgált, ahol az érintett együttesek képviselőinek jelenlétében derült ki, hogy milyen mérkőzések során dől el a „megye-kettes” indulók kiléte.

A „megye-hármas” bajnokoknak korábban már nyilatkozniuk kellett arról, hogy vállalják-e az osztályozót és az esetleges magasabb osztályban való indulást. A hét csoport bajnokai közül a Püspökhatvan és az Újszilvás nem vállalta a megmérettetést, így 5 csapat között fog eldőlni a három feljutó hely kiléte.

Az eseményt Gallai Gergő, az MLSZ PMI versenyiroda vezetője bonyolította le. Az öt érintett csapat közül a Dunavarsányt Krasznai István, az FC Dabas III-at Bálint Gábor és Ledő László, a Kistarcsát Baran Szilvia, míg a Leányfalut Peller Gábor képviselte (a kartaliak sajnos nem tudtak megjelenni).

A megjelent képviselők aktív közreműködésével sorsolás útján eldőlt, hogy a csapatok mely csoportokba nyernek besorolást.

Az osztályozók csoportjai:
1. csoport:
Dunavarsány II., FC Dabas III., Leányfalu
2. csoport: Kartal, Kistarcsa
A hármas csoportból kettő, míg a párosból egy csapat juthat fel a „megye-kettőbe”.

Az 1. csoport mérkőzéseinek időpontja:
Dunavarsány II. – Leányfalu
2018. június 10. (vasárnap), 17.30

Leányfalu – FC Dabas III.
2018. június 17. (vasárnap), 18.00

FC Dabas III. – Dunavarsány II.
2018. június 20. (szerda), 18.00

A 2. csoport mérkőzéseinek időpontja:
Kistarcsa – Kartal
2018. június 10. (vasárnap), 17.00

Kartal – Kistarcsa
2018. június 17. (vasárnap), 17.00

Az osztályozók lebonyolításáról részletesen a versenykiírásban, IDE kattintva olvashatnak.

A hétvégén az is eldőlt, hogy – a jelenlegi állás szerint – az FC Dabas II. búcsúzni kényszerül a Pest megyei I. osztály mezőnyétől és a jövő évadban csak a „megye-kettes” kiírásban indulhat. Ekkor azonban az FC Dabas III. kénytelen a megyei harmadik vonalban maradni…
Ettől függetlenül az FC Dabas III. „éles” osztályozómérkőzéseket fog játszani, mert nem lehet tudni, hogy a nyár folyamán nem lép-e esetlegesen vissza valaki a „megye-egyes” mezőnyből (mint tavaly a Tura), s ezáltal marad bent a Dabas II., s juthat fel a Dabas III. Tehát amennyiben az osztályozót az FC Dabas III. sikerrel veszi, abban az esetben a magasabb osztályban való indulása csak a nyár közepén dől el.


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok