Kiváló minőségű WINNER-labdákat kapnak az NB III-as csapatok

2010. február. 23., 01:40   |    

Kiváló minőségű WINNER-labdákat kapnak az NB III-as csapatok

A WINNERSPORT nyolc esztendeje támogatja megszakítás nélkül az NB-s bajnokságokat, eleinte az NB II-t, majd az utóbbi időben a hatcsoportos NB III-at. A cég támogatása rendre eljut oda, ahol igazán nagy szükség van a segítségre: a futballpályákra, ráadásul - labdákról lévén szó - egyenesen a játékosok lába elé.

A Kézmű Nonprofit Kft. WINNER Gyáregysége - amely egyebek mellett a WINNER-labdák gyártója - évek óta megajándékozza a harmadosztályú sportszervezeteket 20-25 darab labdával. Így tesz a cég most is, így a WINNERSPORT NB III, Duna-csoportos felnőtt és U19-es, U16-os bajnokságok február 24-i, az újpesti Szusza Ferenc Stadion második emeleti sajtótermében sorra kerülő tavaszi programegyeztető értekezletén az egyesületi képviselők át is vehetik a labdákat.

A WINNERSPORT 2009 végén kibővítette az MLSZ-szel meglévő szponzorációs együttműködését, amelynek értelmében a hat NB III-as amatőr válogatott részvételével zajló küzdelemsorozat is a cég nevén fut, azóta WINNERSPORT Régió Kupának keresztelve a kupakiírást.

Linkajánló:
www.winnersport.hu

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok