Időközönként az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság ki szokta kérni a versenyeiben induló klubok véleményét. Ahogy legutóbb két évvel ezelőtt, úgy nem tettünk másképpen ezúttal sem, közvélemény-kutatásra invitáltuk a Pest megyében versenyző sportszervezetek vezetőit. Mivel minden egyesülettől csak EGY kitöltést fogadunk el, ezért KÉRJÜK, EGYEZTESSENEK, hogy csak EGY, az egyesület elképzelését leginkább tükröző válaszsor érkezzen be! A kérdőív kitöltésének határideje: 2022. május 22. (vasárnap) éjfél.
Időközönként – általában jelentősebbnek vélt változtatások előtt, avagy markánsabb módosítási terveink véleményeztetése céljából – az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság (sőt: jellemző volt ez már 2011 előtt, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség esetében is) ki szokta kérni a versenyeiben induló (tehát nem kizárólag Pest megyei) klubok véleményét az új irányvonal megszabásához. Ahogy legutóbb két évvel ezelőtt, úgy nem tettünk másképpen ezúttal sem, közvélemény-kutatásra invitáltuk a Pest megyében versenyző sportszervezetek vezetőit.
A kérdőívben elsősorban az alábbi kérdésekre keressük a válaszokat.
Adott klub – a megyei III. osztályú is! – csak a vele egy településen működő sportszervezettel köthet szerződést kötelezően szerepeltetendő utánpótláscsapatai biztosítására. Mivel az előbbi mondatban foglaltak a megyei III. osztályú sportszervezetek számára újak (hiszen a most folyó évadban bármely, adott megyei klubbal lehetett még szerződést kötni), ezért ez alól a következő versenyévre kivételesen és egyszeri alkalommal egy év felmentés kérhető.
Mivel minden egyesülettől csak EGY kitöltést fogadunk el, ezért kérjük – amennyiben szükséges –, egyeztessen kollégáival, hogy csak EGY, az egyesület elképzelését leginkább tükröző válaszsor érkezzen be hozzánk!
A kérdőív kitöltésének határideje: 2022. május 22. (vasárnap) éjfél.
Segítségét és közreműködését előre is köszönjük!
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24