Április végén az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság jövőbeni versenyeivel kapcsolatban indítottuk el újabb közvélemény-kutatásunkat annak érdekében, hogy olyan döntéseket hozhassunk, amelyekkel a (nagy) többség egyetért. Köszönjük mindazoknak, akik véleményük megosztásával elősegítették ezen törekvésünket. Mivel az egyes tematikus fejezetek is hosszabb anyagnak számítanak, ezért azokat két részre szedtük: ezen tematikus fejezetek első felében röviden ismertetjük a legfontosabb információkat, míg a második részben – azoknak, akik kíváncsiak a háttérre is – részletes tájékoztatást nyújtunk. Háromrészes sorozatunk második, jelen felvonásában a Pest megyei utánpótlás-versenypaletta kérdéskörében és az U19-es korosztályi meghatározásokra adott válaszok kiértékelésével folytatjuk.
Bár a 148 válaszadó közel ¾-e (egész pontosan 73,65%-a, azaz 109 fő) szerint a meghirdetett tervünkben szereplő utánpótlásversenyek mellett nem kellene más pontvadászatokat kiírnunk, a beérkezett válaszok alapján úgy ítéltük meg, hogy a Bozsik-tornákat elkerülő leány U14-es kispályás (5+1-es), valamint a Bozsik-tornákkal párhuzamos vegyes U14-es ¾ pályás (8+1-es) bajnokságokat felvesszük a kínálatba.
Az U19-esek esetében a számok két kérdésben megerősítették korábbi elképzeléseinket (ezért öt, akár 2000-es születésű túlkoros is játszhat majd), a harmadik elgondolásunkat viszont felülírták (a korosztály alsó korhatára így 2005-re módosul).
Mindezen változtatások után a következő évadban az alábbi labdarúgó utánpótlás-versenyeket írjuk ki:
1.) Bozsik-tornákat elkerülő vegyes U13-as (2008-2010) ¾ pályás (8+1-es) – nem SFP-támogatott;
2.) vegyes U14-es (2007-2009) ¾ pályás (8+1-es) – Bozsik-tornákkal párhuzamos;
3.) vegyes U15-ös (2006-2008) nagypályás (10+1-es);
4.) fiú U17-es (2004-2006) nagypályás (10+1-es);
5.) férfi U19-es (2002-2005, de túlkorosként összesen öt fő 2000. január 1-én vagy utána született is szerepelhet) nagypályás (10+1-es);
6.) Bozsik-tornákat elkerülő leány U14-es (2007-2009) kispályás (5+1-es) – leány országos /központi szervezésű/ labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok nem szerepelhetnek;
7.) leány U17-es (2004-2008) ¾ pályás (8+1) bajnokság – női/leány országos /központi szervezésű/ labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok nem szerepelhetnek.
U14-es versenyekkel bővül a kínálat
Mint azt fentebb már írtuk, a 148 válaszadó 73,65%-a (109 fő) elégnek gondolta volna csak azon pontvadászatok kiírását, amelyeket javasoltunk, a beérkezett válaszok alapján azonban úgy ítéltük meg, hogy a Bozsik-tornákat elkerülő leány U14-es kispályás (5+1-es), valamint a Bozsik-tornákkal párhuzamos vegyes U14-es ¾ pályás (8+1-es) bajnokságokat felvesszük a kínálatba.
A 39, egyéb bajnokságra javaslatot tevő közül négyen jelölték be a leány U14-es ¾ pályás (8+1-es), míg öten a leány U14-es kispályás (5+1-es) – mindkét esetben –, a Bozsik-tornákat elkerülő versenyeket. Pusztán matematikai alapon nézve: a 8+1-et vállalók el tudnak indulni 5+1-ben is – míg fordítva ez nem lehetséges –, ezért elvileg van nyolc (azért nem kilenc, mert egy klub mindkét opciót megjelölte) lehetséges jelentkező a kispályás tornasorozatra. Mivel ebben a körben ezt a számot már jónak gondoltuk (a legutóbbi leány U17-es bajnokságunk nyolc csapattal zajlott), ezért úgy döntöttünk, hogy talán nem haszontalan kiírni egy ilyen megmérettetést.
Nagyjából ugyanezen logikát követtük a Bozsik-tornákkal párhuzamos, vegyes U14-es bajnokságok kapcsán is. Hat klub jelölte be a nagypályás (10+1-es) és 12 a ¾ pályás (8+1-es) versenyt. A duplikációk levonása után 15 jelentkező klub maradt, mely számot már elégségesnek gondoltuk ahhoz, hogy kiírjuk ezt a megmérettetést is.
A további, általunk kínált lehetőségekre az alábbi jelölésszámok érkeztek:
- U17 ¾ pálya (8+1): 2;
- U17 kispálya (5+1): 1;
- U19 ¾ pálya (8+1): 2;
- U19 kispálya (5+1): 4;
- U21 nagypálya (10+1): 7;
- U21 ¾ pálya (8+1): 2;
- U21 kispálya (5+1): 3;
- U23 nagypálya (10+1): 3;
- U23 ¾ pálya (8+1): 1;
- U23 kispálya (5+1): 2.
Az egyetlen némileg elgondolkodtató szám a nagypályás U21-eseknél jelentkezett, esetükben azonban úgy okoskodtunk, hogy amennyiben komolyan gondolja az egyesület, akkor az érintett srácokat már el tudja indítani tartalékcsapatként.
A kitöltők a következő javaslatokkal éltek még:
- U14 ¾ pálya (8+1), Bozsik-tornákat elkerülő: 6;
- U16 nagypálya (10+1): 8;
- U18 nagypálya (10+1): 1;
- U19 nagypálya (10+1), túlkorosok nélkül: 1.
Sem a Bozsik-tornákat elkerülő U14-es, sem az U16-os bajnokságot nem jelölték be annyian – a másik két felvetésről már nem is beszélve –, hogy el kellett volna gondolkodnunk a kiírásukon. A mostani, új rendszerben egyébként is csak „nagy nyomás” esetén tartottuk volna támogathatónak ezeket a versenyeket, mert meglátásunk szerint az U12-U13-asok játszhatnak a Bozsik-tornákat elkerülő U14-es pontvadászatban, míg az U14-esek az U15-ös, az U16-osok pedig az U17-es kiírásban. Itt szeretnénk még megjegyezni, hogy Pest megyében viszonylag kevés klub tud tiszta korosztályú utánpótláscsapatokat kiállítani – amely egyletek viszont képesek erre, azoknak a zöme a központi bajnokságokba nevezi gárdáit –, ezért az, hogy a korosztály felső korhatáránál egy évvel fiatalabbak játszanak egy Pest megyei bajnokságban szereplő csapatban, nem feltétlenül jelent egyből hátrányt is. Mivel a nagyobb Pest megyei klubok – nagyon helyesen – a központi versenyekbe neveznek, a kisebbeknek viszont csak nagyon ritkán van tiszta korosztályuk, ezért teljesen jónak gondoljuk a kétéves korosztályi felbontású versenyeztetést. (Sőt ennek – újbóli – bevezetése már régóta dédelgetett tervünk is volt, miután évekkel ezelőtt már ez volt a /t/rend, csak aztán egy korábbi központi előírás miatt ezen kényszerűen változtatnunk kellett...)
Öt 2000-es túlkoros, valamint 2005-ös is lehet majd az U19-ben
106-an foglaltak állást az U19-es bajnoksághoz kapcsolódó kérdésekben, akik közül 78 főt gondoltunk ILLETÉKES-nek (a klubnak a 2019/2020-as évadban volt U19-es és/vagy U16-os Pest megyei pontvadászatban induló csapata), 51-en pedig most is ÉRINTETT-ek voltak az U19-es bajnokságunkban.
A Pest megyei férfi U19-es labdarúgó-bajnokságot a 2020/2021-es évadban eredeti terveink szerint a 2002-2004-eseknek írtuk volna ki úgy, hogy túlkorosként összesen öt fő 2000. január 1-én vagy utána született is szerepelhet, a nyilatkozók válaszai alapján azonban némileg módosítottunk ezen elképzelésünkön.
A túlkorosok 2000-es születésére a válaszadók 52,83%-a (56 fő), az illetékesek 60,26%-a (47) és az érintettek 78,43%-a (40) voksolt, ezért ezen a kérdésen nem volt túl sok dilemmázni valónk – főleg, hogy a többségi vélemény teljes mértékben egybeesett elképzelésünkkel.
A túlkorosok számát illetően is hasonlóan alakultak az eredmények: a válaszadók 49,06%-a (52), az illetékesek 56,41%-a (44) és az érintettek 72,55%-a (37) gondolta úgy, ahogy mi is.
A korosztály alsó korhatáránál a válaszadók 41,51%-a (44), az illetékesek 47,44%-a (37) és – ami a lényeg – az érintettek 50,98%-a (26) gondolta úgy, hogy ki kéne nyitnunk azt a 2005-ösökre is. Mivel az érintett korcsoport szerepeltetése magasabb szinteken is komoly kihívás elé állítja a klubokat, ezért úgy gondoltuk, hogy a viszonylag jelentős hányad által megjelölt korosztályi tágítás méltányolható könnyítés annak érdekében, hogy minél több csapatosak lehessenek a Pest megyei U19-es bajnokságok. Arról már nem is beszélve, hogy a túlkorosok életkorának és/vagy számának emelésével szemben a fiatalítás a korosztályi tágítás legkellemesebb, leginkább méltányolható módja.
Háromrészes sorozatunk első, a kitöltések kielemzésével, valamint a leány és a női versenyeinkkel kapcsolatban feltett kérdéseinkre adott válaszok kiértékelésével foglalkozó részét IDE kattintva találja.
2026-02-05 08:45:02
Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.
2026-01-29 15:37:32
Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.
2026-01-23 14:19:19
Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.
2026-01-23 14:16:18
A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
2026-02-02 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-28 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24