Küldötteket választott és a 2022/2023-as szezon legeredményesebb klubjait díjazta igazgatóságunk

2023. szeptember. 28., 13:29   |    

Küldötteket választott és a 2022/2023-as szezon legeredményesebb klubjait díjazta igazgatóságunk

Szeptember 26-án, kedden délután a Pesti Vármegyeháza 245-ös termében tartotta meg ünnepélyes díjátadóval egybekötött küldöttválasztó ülését az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság.

A küldöttválasztással kapcsolatban már a meghívóban előzetesen közölt lényeges tudnivaló volt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alapszabálya értelmében az ülés a megjelent sportszervezeti küldöttek számára tekintet nélkül határozatképes. A rendezvény házigazdája, Benkő Tamás Pest vármegyei igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd az MLSZ alapszabályának vonatkozó paragrafusai szerint lebonyolította a küldöttválasztást. Előzetesen két főre érkezett javaslat, Szlahó Csabára (Vecsés város polgármestere, az MLSZ PVMTE elnöke 2011 júliusa óta), valamint Rózsavölgyi Sándorra (a Gödöllői SK sportigazgatója, az MLSZ PVMTE alelnöke 2011 novembere óta, előtte már tagja volt a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének is 2010 júniusától). Az ülésen más személy jelöltségére a megjelent küldöttek nem tettek javaslatot. A klubok jelenlévő vezetői – akárcsak az elmúlt esztendőkben, úgy ezúttal is – Szlahó Csabát és Rózsavölgyi Sándort választották képviselőjüknek az MLSZ küldöttközgyűlésébe.

A keddi rendezvény mintegy második „felvonásaként” Benkő Tamás vármegyei igazgató felvezetőjével került sor az ünnepélyes díjkiosztóra, amelyben Fehér Zsolt, az MLSZ Pest vármegyei társadalmi elnökségének tagja volt a segítségére. Elsőként két Fair Play-díj „talált gazdára”: Domonyi Roland, a Nagykáta SE U15-ös, valamint Molnár Giuliano, a Dabas-Gyón FC U16-os korosztályú csapatának edzője kiváló helytállásáért, (sport)emberi magatartásáért (bővebb indoklás a lentebb mellékelt prezentációban olvasható) részesült Fair Play-díjban. Előbbi távollétében Kelemen István, a Nagykáta SE szakosztályvezetője – egyben az U19-es csapat edzője – vette át a díjat.

Ugyancsak a hagyományok szellemében került sor az előző bajnoki versenyévad, a 2022/2023-as szezon eredményei alapján készített összesített éremtáblázat legjobbjainak elismerésére. (Az igazgatóság 2007 óta adja ki minden versenyév végén éremtáblázatát.) Elsőként a Pest vármegyei labdarúgóversenyek 1–4. helyezettjét díjazta az igazgatóság. A helyezést tekintve fordított sorrendben haladva hármas holtversenyben (!) lett – megosztva – 4. a Valkói KSK, a Pátyi SE és a Nagykáta SE. Harmadikként a tápiószentmártoni Aranyszarvas SE, 2. helyen a Gödöllői SK, az élen pedig a Perbál SC végzett. A klubok képviseletében a valkói Szira Attila, a II. osztály, Északi csoportjában szereplő felnőtt csapat edzője; a pátyi klubelnök (egyben az MLSZ PVMTE tagja), Fehér Zsolt; a nagykátai elnök, Hegedűs József; a tápiószentmártoni elnök, Tóth László; a gödöllői Tóth Balázs utánpótlásedző, valamint a perbáli elnök, Rózsavölgyi László (a képen középen, Fehér Zsolt és Benkő Tamás társaságában látható) vehették át a díjakat.


Mintegy záróakkordként a Pest vármegyei futsalversenyek legjobbjainak, az éremtáblázat 1–3. helyezettjeinek díjazására került sor. Ebben az összevetésben az előző évadban 3. helyen a VS Dunakeszi, másodikként pedig az MTK Budapest végzett – egyéb elfoglaltságuk miatt egyik sportszervezet sem képviseltette magát a keddi rendezvényen. Az élen az Inárcs VSE végzett, részükről Varga Gábor elnök vette át a jól megérdemelt elismerést.

Mint azt fentebb már említettük, az MLSZ Pest (Vár)megyei Igazgatóság (2010 végéig Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) 15 éve, a 2007/2008-as versenyévtől kezdődően minden ősszel elkészíti az előző évad labdarúgó éremtáblázatát, futsal szakágban pedig 2015/2016 óta állítja össze és teszi közzé ezt a fajta rangsort, méltányolva és elismerve az e tekintetben legeredményesebb sportszervezetei teljesítményét.

Gratulálunk az éremtáblázatok helyezettjeinek és a megválasztott küldötteknek!

Az eseményről szóló – a helyszínen levetített – diasorozat elérhetősége:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=pmlsz&set=a.702926075201331

A teljes éremtáblázatok megtekinthetők a pest.mlsz.hu oldalon:
- Pest megyei labdarúgóversenyek éremtáblázata, 2022/2023.
https://pest.mlsz.hu/adat/dokumentum/9854/dokumentumok/kkf_eremtablazat_labdarugas_2022-2023.pdf

- Pest megyei futsalversenyek éremtáblázata, 2022/2023.
https://pest.mlsz.hu/adat/dokumentum/9853/dokumentumok/kkf_eremtablazat_futsal_2022-2023.pdf

A keddi eseményről Sipos Hajnalka által készített fényképek megtekinthetők a rendezvényt szervező területi igazgatóság hivatalos Facebook-oldalán, az alábbi linken:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=pmlsz&set=a.703087895185149

(Kommunikációs partnerünk, a Sportszelet Online Facebook-oldal nyomán)


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok