Lezárult a nevezés, indulhatnak a Futsal7végék

2016. december. 02., 10:54   |    

Lezárult a nevezés, indulhatnak a Futsal7végék

Lezárult a téli teremtorna-sorozatok, a Futsal7végék jelentkezési időszaka, összesen 64 egyesület 204 csapata (ez egyébként 19-cel több, mint tavaly) nevezett a 8 különböző versenyre. A legnépesebb tábor idén is az U11-es és U13-as mezőnyben gyűlt össze, ahol mindkét korcsoportban 48-48 együttes jelezte indulási szándékát, de az U15-ös korcsoport is igen népszerű (37 alakulat) volt.

Most, a nevezések összesítése után a különböző korosztályú és nemű tornák csoportjainak – elsősorban – területi elven történő kialakítása zajlik, míg az egyes találkozók konkrét időpontjainak kijelölése az elkövetkezendő hetekben várható. Mint azt korábban is jeleztük, a legtöbb csapatot felvonultató korosztályok küzdelmei rajtolnak majd a legkorábban, így az U11-esek és U13-asok – reményeink szerint – már a december 17-18-ai hétvégén parkettre lépnek. Az összes többi mezőny résztvevői csak a jövő évben kezdik meg csatározásaikat. A Futsal7végék lebonyolítási rendszere – akárcsak a korábbi években – ezúttal is a „minél több játéklehetőséget biztosítani a nevezett együtteseknek” elv mentén lesz kialakítva, így az első csoportkörök után alsó- és felsőházra oszlanak majd a mezőnyök és ott folytatódhatnak tovább a vetélkedések. Ismételten szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét az általános versenykiírás játékjogosultságot taglaló pontjai közül az alábbi kettőre:
A)      A mérkőzéseken pályára lépő labdarúgóknak futsal-versenyengedélyt kell kiváltani.
B)      A mérkőzéseken csak és kizárólag azok a játékosok léphetnek pályára, akik a benevezett sportszervezet igazolt futsaljátékosai.
Kérünk tehát mindenkit, hogy időben intézkedjen a fentiekről (is)! Kapcsolódó anyagaink között megtalálhatják a különböző tornákra nevezett egyletek felsorolását, illetve a versenykiírás(oka)t. Letölthető dokumentumok: – Futsal7végék nevezési listája – Futsal7végék versenykiírása – Futsal7végék menetrendtervezete

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok