Magyar Kupa 12 Pest megyei együttes részvételével

2018. szeptember. 21., 11:17   |    

Magyar Kupa 12 Pest megyei együttes részvételével

Szeptember 22-én, szombaton és 23-án, vasárnap 12 Pest megyei csapat küzd meg a továbbjutásért a Magyar Kupa főtábláján. A következő körbe kerülés egy mérkőzésen dől majd el.

Az előttünk álló hétvégén nem lesz bajnoki forduló az NB I-ben, az NB II-ben és az NB III-ban sem, ugyanis ezúttal a Magyar Kupában nem hétköznap rendezik meg a soros mérkőzéseket, hanem most szombaton, illetve vasárnap. Az NB-s együttesek mellé ezúttal kapcsolódnak be a megyei selejtezőkből a főtáblára jutó csapatok – a Pest megyéből négy I. osztályú klub mérkőzhet meg a továbbjutásért.

A legnehezebb dolga a Nagykőrösi Kinizsinek lehet, Halgas István tanítványai az előző szezonban még élvonalbeli, jelenleg NB II-es angyalföldi Vasast fogadják. A másik három „megye-egyes” csapat, a Dabas-Gyón, a Viadukt-Biatorbágy és a Vecsés is egyaránt megyei I. osztályú riválissal mérheti össze a tudását. A főtábla 1. fordulójában 12 Pest megyei gárda lép pályára.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, szükség esetén 11-esek következnek.

Íme a Pest megyei érintettségű találkozók!

Szeptember 22., szombat, 14.00:
Fegyvernek (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.) – Monor (NB III)
Hódmezővásárhely (NB III) – Vác (NB II)
Körösladány (Békés megye I.) – Budaörs (NB II)

Szeptember 22., szombat, 15.00:
Viadukt-Biatorbágy (Pest megye I.) – Balatonfüred (Veszprém megye I.)
Dunaharaszti (NB III) – Szentlőrinc (NB III)
Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.) – Dabas-Gyón (Pest megye I.)
Ikarus-Maroshegy (Fejér megye I.) – Taksony (NB III) – Székesfehérvár, Mezővári-pálya

Szeptember 22., szombat, 18.00:
BVSC-Zugló (Budapest II.) – Érd (NB III) – Bp. XIV. ker., Szőnyi úti stadion

Szeptember 23., vasárnap, 15.00:
Nagykőrösi Kinizsi (Pest megye I.) – Vasas (NB II)
Hatvan (Heves megye I.) – Ceglédi Vasutas (NB II)
FC Dabas (NB III) – Salgótarján (NB III)
Sárisáp (Komárom-Esztergom megye I.) – Vecsés (Pest megye I.).


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok