Magyar Kupa: A Ráckeve „belehúzott”, és a Ferencvárost fogadhatja

2020. szeptember. 11., 16:09   |    

Magyar Kupa: A Ráckeve „belehúzott”, és a Ferencvárost fogadhatja

Csütörtökön este, a televízió nyilvánossága előtt tartották meg a MOL Magyar Kupa országos főtáblája 1. fordulójának, azaz a legjobb 128 mezőnyének sorsolását. Ezen az állva maradt megyei együttesek mellé immár becsatlakoznak az NB I-es, az NB II-es és az NB III-as klubok is, azaz most lehet csak igazán kupahangulatról beszélni egy-egy településen.

Ezzel a megállapítással minden bizonnyal egyetértenek Ráckevén, Szanyó Tibor legénysége ugyanis a lehető legnehezebb riválist, a 31-szeres bajnok és 23-szoros Magyar Kupa-győztes Ferencvárost kapta ellenfélül. A zöld-fehéreket aligha kell bemutatni bárkinek is, Szerhij Rebrov csapatának vendégjátéka minden bizonnyal sok nézőt vonz majd a ráckevei Sipos Ferenc Sporttelepre.
A CSO-KI a Nógrád megyei I. osztályú Mátraterenyét kapta, amely a bajnokságában a három fordulót követően a középmezőnyben szerepel, és idegenben is verhetőnek tűnik Jenei sándor gárdája számára.
Sokkal nehezebb feladat vár a megyei I. osztályban eddig még pont nélküli Dunavarsányra, s ez még akkor is igaz, ha Patkó György csapata hazai környezetben fogadhatja az NB III-as Kőrösladányt, amely kilenc játéknap után az 5. helyen áll a Közép-csoportban, igaz, hat ponttal lemaradva a 4. helyen álló Dabas mögött, azaz közvetlenül nem tekinthető az élmezőny tagjának.

A MOL Magyar Kupa országos főtáblájának (6. forduló) Pest megyei érdekeltségű mérkőzései: Vác – Békéscsaba (Szőnyi út, BVSC-stadion); Ráckeve – Ferencváros; Jászberény – Budaörs; Cegléd – Rákosmente; Csorna – Dabas-Gyón; Dunavarsány – Kőrösladány; Bodajk – Érd; Dabas – Dunaújváros; Teskánd – Taksony; Mátraterenye – CSO-KI Sport; Bonyhád – Monor (Hivatalos játéknap: szeptember 19., szombat. A mérkőzések pontos kezdési időpontjait később jelölik ki.)

A Pest megyei bajnokságokból három együttesünk képviselteti magát az országos főtáblán. Természetesen kíváncsiak voltunk a szakvezetők – Jenei Sándor (CSO-KI Sport), Patkó György (Dunavarsány) és Szanyó Tibor (Ráckeve) – véleményére is, s ők készséggel megosztották honlapunkkal a kupasorsolással kapcsolatos gondolataikat.

                                                                                                                  JENEI SÁNDOR

JENEI SÁNDOR, a CSO-KI Sport játékos-edzője: – Úgy gondolom, maximálisan olyan kaliberű ellenfelet kaptunk, amelyik verhető – még idegenben is. Ennek szellemében fogunk majd pályára lépni, és mindent megteszünk a továbbjutás kiharcolása érdekében. Azért bíztam benne, hogy egy erősebb, vagy inkább úgy mondanám, nagyobb nevű ellenfelet rendel mellénk a sorsolás, hiszen a CSO-KI Sport fennállása során eddig még nem volt sohasem a kiemeltek között, ezért a mostani állapot, a sikeres szereplés egyértelműen jelentős előrelépésnek számít nálunk. A keretünk bő, 22 főből áll, így a bajnokság mellett az országos és a megyei kupasorozatból adódó szerda-szombati igénybevétel sem jelent különösebb gondot számunkra. Mi több, nálunk a szerda egyébként is terheléses napnak számít, legfeljebb élesben kell majd megmutatni, mire is vagyunk képesek. Bevallhatom, előzetesen számítottam rá, hogy jól fogunk szerepelni kupában, hiszen remekül sikerült a nyári felkészülésünk, és eddig mindenki hozta magát. Remélem, ez a folyamat továbbra is megmarad...

                                                                                                 PATKÓ GYÖRGY

PATKÓ GYÖRGY, a Dunavarsány játékos-edzője: – Nagyon örülünk, hogy idáig eljutottunk a Magyar Kupában, úgy gondolom, ezzel valamennyire kompenzáljuk a bajnokságban való rossz szereplésünket. Sajnos az ellenfelünket eddig nem követtem, de most, hogy megtudtuk a sorsolás eredményét, azért sikerült már valamennyire utánuk érdeklődni. Bevallom, az előzetes hírek alapján kaphattunk volna a Kőrösladánynál könnyebb ellenfelet is. Mindenesetre várjuk a nem mindennapi találkozót, igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni.

                                                                                               SZANYÓ TIBOR 

SZANYÓ TIBOR, a Ráckeve vezetőedzője: – Megfogadtam magamban, ha egyszer odakerülök Ráckevén a felnőtt csapat mellé, akkor igenis komolyan fogjuk venni a Magyar Kupában való szereplést, ugyanis ez sajnos az elődeimnél valahogy nem volt prioritás, sokszor inkább csak nyűgnek fogták fel. A célunk már tavaly is az volt, hogy eljussunk a főtáblára, akkor azonban ez még nem jött össze. Pont az olyan alkalmak miatt tartottuk fontosnak a kupaszereplést, mint amilyen a Ferencváros elleni 90 perc lesz majd. Természetesen tisztában vagyunk a realitásokkal, de ez egy egymeccses párharc lesz, jó sportemberek módjára azért titkon reménykedünk, hátha... A Nagykátával mindenesetre az előző körben sikerült egy jó mérkőzést játszanunk, amelyet követően kiharcoltuk a továbbjutást, és valóra válhatott a nagy álmunk. A jó hangulatú sorsolás óta érezhetően megmozdult a város, a szurkolók nagyon várják már a Fradi elleni meccset, a csapatunkat nyáron sikerült úgy megerősítenünk, hogy a bajnokságban a feljutásért harcolhatunk. Nekem egyébként van kötődésem a Ferencvároshoz, hiszen 1988-ban a Szent Istvántól kerültem a zöld-fehérekhez, és az ifjúsági majd a junior, később pedig tartalékcsapatban olyan társakkal futballozhattam együtt, mint Hajdú Attila, Telek András, Horváth Gábor vagy a Kakucs jelenlegi elnöke, Kiss István. Sok munkánk lesz még addig, hogy a Ferencváros együttesét és szurkolóit méltóképpen fogadhassuk a sporttelepünkön, de mindent megteszünk, hogy mind a pályán, mind azon kívül tisztességgel helytálljunk.


További hírek

Általános
PEST VÁRMEGYEI KUPANAP 2024. A Valkó és a Gödöllő egyaránt megvédte kupaelsőségét – képes beszámoló Ceglédről

2024-05-09 18:50:57

PEST VÁRMEGYEI KUPANAP 2024. A Valkó és a Gödöllő egyaránt megvédte kupaelsőségét – képes beszámoló Ceglédről

Együttműködő kommunikációs partnerünk, a Sportszelet Online részletes, fotókkal gazdagon illusztrált beszámolót közölt a május 1-jén Cegléden, az impozáns Zsengellér Gyula Sportcentrumban megrendezett Pest Vármegyei Kupanap 2024. eseményéről.

Általános
Pest Vármegyei Kupanap 2024.: harmadszor Cegléden, először majáliskor

2024-04-30 16:16:23

Pest Vármegyei Kupanap 2024.: harmadszor Cegléden, először majáliskor

Idén, a korábban megszokotthoz képest már május elsején megrendezi az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a minden évben nagy érdeklődéssel várt hagyományos kupanapját, melyre 2022 és 2023 után harmadik alkalommal Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor. A hölgyeknél 14:00 órától a tavaly alakult Alsónémedi a címvédő Valkóval, az uraknál pedig 16:30-tól a II. osztályú Diósd az ugyancsak címvédő Gödöllővel mérkőzik a serlegért.

Általános
McDonald’s Fair Play Cup Regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2024-04-30 12:03:34

McDonald’s Fair Play Cup Regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 24-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a McDonald’s Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024-04-29 14:51:59

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024. május 15-én, szerdán kerül megrendezésre a férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, McDonald’s Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.

Értesítők, információk

2024-05-10 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2024.05.10.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2024-05-09 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2024.05.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2024-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2024.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok.

Szponzorok