Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága 2018. május 10-én (csütörtökön), délelőtt tartja a Pest Megyei Kupa 2017/2018-as évada elődöntőinek nyilvános sorsolását. Az esemény helyszíne az MLSZ PMI-nek is otthont adó pesti Megyeháza lesz, ahol is a szervezők a még versenyben lévő négy együttes képviselőjének jelenlétében és segítségével sorsolják ki a párosításokat.
Május 2-án, szerda kora este eldőlt, hogy a legjobb négy közé mindössze egy „megye-egyes” gárda, a Viadukt SE-Biatorbágy jutott be; a hazaiak magabiztos játékkal 5–2-re felülmúlták az osztály éllovasát, a Taksonyt. A másik lehetséges megyei I. vonalbeli alakulatot, nevezetesen a Nagykátát a Pécel búcsúztatta, miután 2–2-es döntetlennel zárt a Pest megyei I. osztály élcsapatával szemben. A másodosztályú csapatok összecsapásán a Budakalász a Veresegyház csapatát verte hazai pályán 2–1-re. A negyedik elődöntős csapatra még várni kell, ugyanis a Leányfalu és a VS Dunakeszi párharcára május 9-én, szerdán, 17.30-tól kerül sor.
A kupa 6. fordulójára május 16-án, illetve 23-án (mindkettő szerda) kerül sor.
A 12. alkalommal kiírt finálét várhatóan június közepén rendezi meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága. Az időpont és a helyszín véglegesítése még szervezés alatt áll, amint biztosat tudunk a témában, arról – természetesen – hírt adunk.
A PMK-döntő előtt kerül sor a Pest Megyei Női Kupa fináléjára is, ahol a Fortuna SE-Komárom a Baracs SE együttesével találkozik majd.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24