Már lehet nevezni a női és az öregfiú-bajnokságokra is!

2016. július. 28., 15:42   |    

Már lehet nevezni a női és az öregfiú-bajnokságokra is!

Elkészült, s így már elérhető a 2016/2017. évi Pest megyei női és az öregfiú labdarúgó-bajnokságok internetes nevezési dokumentációja.

Az utóbbi évekhez hasonlóan, ezúttal is online módon kell kitölteni a dokumentációt, melyet IDE kattintva érhet el. Nevezési határidő mindkét esetben: 2016. augusztus 10., (szerda) 12.00  Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által kiadott nevezési lapot, valamint a mellékleteket, a nevezési díj és a tagdíj befizetésének igazolását kell érkeztetni az MLSZ Pest Megyei Igazgatósághoz. (A fenti időpontig a nevezési dokumentációnak be kell érkeznie az MLSZ Pest Megyei Igazgatósághoz!) Amennyiben a sportszervezet korábban már nevezett a 2016/2017. évi Pest megyei felnőtt férfi és fiú utánpótlás labdarúgó-bajnokságok valamelyikére, akkor csak a kinyomtatott, aláírt és lebélyegzett nevezési lapot szükséges eljuttatni az igazgatóságunk részére, a mellékleteket nem kell újból csatolni. Újdonság, hogy a női ¾ pályás bajnokság mellett kispályás női bajnokság indítása is a terveink között szerepel, amennyiben komoly érdeklődés mutatkozik rá a csapatok részéről. Ezt a nevezési lapon is tudják jelölni. A nevezési és részvételi feltételek mellett további információk a bajnokságok versenykiírásában találhatók, amelyeket a női ¾ pályás bajnokság esetében IDE, az öregfiú-bajnokság esetében pedig IDE kattintva érhetnek el. A nevezéshez szükséges kötelező mellékleteket – többek között – letölthetik innen is: nyilatkozatok nevezéshez.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok