A Pest vármegyei férfi felnőtt labdarúgóversenyek (területi I-IV. osztályú bajnokságok és Pest Vármegyei Kupa) mellett most már az utánpótlás-, a női és az öregfiú-megmérettetésekre is lehet nevezni. A férfi felnőtt küzdelemsorozatok nevezési határideje 2025. július 4., péntek 12:00, míg a többi csatározásé július 18., péntek 12:00.
Mivel U16-os és U19-es versenyt – továbbra is – kötelező kiírnunk és befutott egy meggyőző érv az U14 mellett (igen röviden: az U13-U15-ös korosztályú gyerekeknél nagyon nagy lehet a fizikális fejlődésbeli különbség, viszont még nem elég érettek ahhoz, hogy ezt kezelni tudják, ezért viszonylag sokan fejezik be ebben a korban a labdarúgást), végül úgy döntöttünk, hogy az alábbi utánpótlás labdarúgó-bajnokságokat írjuk ki a következő korosztályi megkötésekkel:
- lány U14: 2012. január 1. és 2015. december 31. között született lányok – esetleges túlkorosok (2011-esek) szerepeltetéséről a nevezőkkel később egyeztetünk;
- lány U16: 2010. január 1. és 2013. december 31. között született lányok – esetleges túlkorosok (2009-esek) és/vagy fiatalabbak (2014-esek) szerepeltetéséről a nevezőkkel később egyeztetünk;
- U13: 2013. január 1. és 2014. december 31. között született fiúk és lányok, de mérkőzésenként négy fő 2015-ös születésű játékos is nevezhető, továbbá amennyiben a klub nem nevezett U11-es csapatot, abban az esetben a korosztályi megkötés: 2013. január 1. és 2016. december 31. között született fiúk és lányok;
- U14 (nagypályás): 2012. január 1. és 2013. december 31. között született fiúk és lányok, de mérkőzésenként négy fő 2014-es születésű játékos is nevezhető, továbbá amennyiben a klub nem nevezett U13-as csapatot, abban az esetben a korosztályi megkötés: 2012. január 1. és 2014. december 31. között született fiúk és lányok;
- U15: 2011. január 1. és 2013. december 31. között született fiúk és lányok;
- U16: 2010. január 1. és 2012. december 31. között született fiúk;
- U17: 2009. január 1. és 2011. december 31. között született fiúk/férfiak;
- U19: 2007. január 1. és 2010. december 31. között született fiúk/férfiak, de 2005-2006-os születésű férfiak is nevezhetők, akik közül egy mérkőzésen összesen öt fő szerepelhet;
- U21: 2005. január 1. és 2010. december 31. között született fiúk/férfiak.
További (új) megkötés, hogy amennyiben egy klub két egymás utáni korosztályú bajnokságban is szerepel, akkor ezen gárdáiban két csapat esetén összesen legalább 30, három esetén 45 – és így tovább 15-össével – különböző játékosnak kell a teljes versenyév során minimum egyszer bajnoki mérkőzésen szerepelnie.
Amint a korábbi évadokban, úgy ezúttal is, valamennyi nem lány korcsoport esetében több osztályba lehet majd nevezni: az U13-asoknál három, míg a többi „évfolyam” esetén két szintre (nem elegendő számú nevező esetén az osztályokat összevonjuk).
A Pest vármegyei kiírású utánpótlásversenyek – a nevezők számától függően – legkorábban a szeptember 6-7-i hétvégén indulnak.
A már – remélhetőleg – megszokott módon, a Pest vármegyei versenyek nevezési és tagdíjait NEM kell előre elutalni (és így a befizetést igazoló dokumentumokat feltölteni), azokat a nevezések elfogadását követően, az MLSZ PVMI számlája ellenében, utólag kell majd megfizetni.
A nevezés elengedhetetlen feltétele, hogy a sportszervezet a nevezés határidejéig az első csapata nevezésekor – többször már nem kell! – feltöltse a hivatalos ügyviteli rendszerbe (IFA) az alábbi dokumentumokat:
- „verseny nevezés nyilatkozat”, mely megtalálható az IFA-rendszeren, a „Nyomtatványok” menüpontban, „Nevezési nyilatkozat 2025-2026” címmel vagy IDE kattintva;
- 2025. június 1. vagy utáni keltezésű hivatalos igazolás a NAV-tól arról, hogy nincs 90 napot meghaladó, lejárt köztartozás („NAV 0-s igazolás”);
- a felület „önkormányzati igazolás” elnevezéssel kötelező jelleggel kéri a 2025. június 1. vagy utáni keltezésű hivatalos önkormányzati 0-s helyi iparűzési adóigazolást is, de ezt csak kizárólag a sportvállalkozásoknak szükséges feltölteniük, a sportegyesületek ide feltehetik a „NAV 0-s igazolást” is (még egyszer);
- 2025. június 1. vagy utáni keltezésű bejegyzésről szóló társadalmi szervezet kivonat / cégkivonat;
- pályahasználati engedély (legalább) a 2025/2026-os bajnoki szezonra.
A következő dokumentumokat csak változás esetén kell a hivatalos ügyviteli rendszerbe feltölteni, vagy ha ez még nem történt meg:
- hatályos alapszabály / társasági szerződés másolata;
- képviseletre jogosult / ügyvezető aláírási címpéldányának másolata;
- bejegyzésről szóló hatályos bírósági végzés másolata.
(A csatolandó dokumentumokat nem oldalanként, hanem egy fájlba szkennelve kell feltölteni! Pl.: ha a pályabérleti szerződés hat oldalas, akkor a hat oldalt tartalmazó egy fájlt kell feltölteni!)
A 2025/2026. évi Országos és Regionális férfi ifjúsági és fiú serdülő U12-U19 labdarúgó-bajnokságok nevezési határideje 2025. július 1. (kedd) 12.00 óra.
A 2025/2026. évi Országos férfi ifjúsági U16-U19 labdarúgó kupa nevezési határideje 2025. július 4. (péntek) 12.00 óra. A Kupába az U16-U19 korosztályú Országos Kiemelt és Alap, valamint Regionális Kiemelt bajnokságokba nevező csapatok számára kötelező nevezni.
A bajnokságok és kupák versenykiírásai a dokumentumtar.mlsz.hu oldalon találhatóak, vagy IDE kattintva.
A központi kiírású versenyekre történő nevezés esetén a 2025. június 1. vagy utáni keltezésű önkormányzati adóigazolást nem lehet más dokumentummal helyettesíteni.
Ezen bajnokságok esetén a nevezési díja(ka)t a következő bankszámlaszámra kell utalni: 11707024-20480703.
A sportszervezet által átutalandó összeg:
- ha jogosult az MLSZ által adandó 90%-os támogatásra (nincs hivatásos labdarúgója): a versenykiírásban szereplő összeg 10%-a;
- ha nem jogosult az MLSZ által adandó 90%-os támogatásra (van hivatásos labdarúgója): a versenykiírásban szereplő összeg 100%-a.
A számlát az MLSZ-központ is a későbbiekben, a nevezések után fogja kiküldeni.
A „Bozsik-programra” történő nevezési információk első körben valószínűleg nem tőlünk érkeznek majd, de amint lesznek híreink, azokat is azonnal közzétesszük.
A futsalbajnokságainkkal (fiú U15-ös és BNZ női felnőtt) kapcsolatos részletekkel előreláthatólag augusztus elején jelentkezünk. A fiú/férfi U17-es és U19-es csapatok – amennyiben őszi-tavaszi lebonyolítású futsalbajnokságban szeretnék megméretni magukat, akkor – ezúttal is az MLSZ-központ által kiírt Regionális versenybe nevezhetnek. Ezen küzdelemsorozatok kiírásait – ahogy minden más, az MLSZ-központ által szervezett megmérettetését – megtekinthetik a dokumentumtar.mlsz.hu oldalon, vagy IDE kattintva.
A központi kiírású futsalbajnokságokkal kapcsolatban már most felhívnánk a figyelmet arra, hogy az új szabályok értelmében jelentős pénzbüntetés jár már az első meccslemondásért / ki nem állásért (részletek az adott verseny kiírásában) is.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-15 11:59:58
A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24