Másodjára mérettetnek meg az öregfiúk a Futball7végén

2014. február. 06., 10:39   |    

Másodjára mérettetnek meg az öregfiúk a Futball7végén

Bár kilenc csapat adta le a nevezését a kijelölt december 15-i határidőig, végül csak heten indultak a 2. Pest megyei I. osztályú öregfiú Futball7végén. A döntőbe jutott legjobb négy együttes 2014. február 8-án reggel 9-től, Csömörön dönti el, kinek a kezébe kerül a vándorserleg.

Bár kilenc csapat adta le a nevezését a kijelölt december 15-i határidőig, végül csak heten indultak a 2. Pest megyei I. osztályú öregfiú Futball7végén. A döntőbe jutott legjobb négy együttes 2014. február 8-án reggel 9-től, Csömörön dönti el, kinek a kezébe kerül a vándorserleg.

A csapatok egy darab négyes és egy darab hármas csoportba lettek beosztva és így rajtolt el a sorozat. Az A-csoport küzdelmeire Gödön, január 26-án került sor, és innen a Kisnémedi csoportelsőként, míg a Pilisvörösvár másodikként jutott a négyes döntőbe. A B-csoportból a Tápiószecső, valamint a Kistarcsa jutott tovább, így az elődöntőben Kisnémedi - Kistarcsa, valamint Tápiószecső - Pilisvörösvár mérkőzéseket rendeznek.

Nézzük, mit várnak a szombati, csömöri döntőtől a résztvevők:

DAVCSÓ KÁROLY, a Kisnémedi játékos-edzője: - Szeretnénk, hogy idén is a döntőbe jussunk az előző évhez hasonlóan. A Kistarcsát nehéz ellenfélnek tartjuk, a bajnokságban is vagy ők szórnak meg minket, vagy mi őket, szóval ugyanannyi esélye van mindkét csapatnak. Szerintem a koncentráció és a szerencse fog dönteni. Remélem, hogy több cserével tudunk elmenni, de arra is figyelni kell, hogy vasárnap a felnőtteknél is döntőt játszunk és az öregfiúktól onnan is érdekeltek vagyunk egy páran. Jó lenne mindkettőt megnyerni, de ha ez csak az öregfiúknál sikerül, már akkor boldog lennék!

BOTH ISTVÁN, a Kistarcsa játékosa: - Jó lenne megnyerni a tornát. Már Kókára is úgy utaztunk el, hogy győznünk kell, azonban a Tápiószecső ellen az első öt percet átaludtuk és kikaptunk, de utána sikerült javítanunk ellenük is. Nagyon komolyan vesszük a tornát, szeretnénk elsők lenni!

SZILÁGYI JÁNOS, a Pilisvörösvári UFC technikai vezetője: - Természetesen győzni szeretnénk, hiszen jól ment a futball már az első fordulóban is, ahol ráadásul sportszerű játék folyt. Kellően erős játékosok alkotják a csapatunkat, akik fejben is kiválóan tudnak összpontosítani, és ez szerintem garancia lehet a sikerre. A döntőben is hasonlóan színvonalas és sportszerű játékot várok, mint az első fordulóban.

GAZSI KRISZTIÁN, a Tápiószecső játékosa: - Szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, majd meglátjuk, a másik három csapat milyen erőt képvisel. A dobogónak nagyon örülnénk, egy éremmel jó lenne hazamenni, az pedig nyilván minél fényesebb, annál jobb. Egyedül a Kistarcsát ismerjük, velük már játszottunk, egyszer mi nyertünk, egyszer ők, szóval bármi lehet...


A döntő műsora:
- a 2. Öregfiú I. osztályú Futball7vége eredményei és menetrendje

Góllövőlista:
- a 2. Öregfiú I. osztályú Futball7vége góllövőlistája

Statisztikai adatok:
- a 2. Öregfiú I. osztályú Futball7vége összesített statisztikai adatai

Visszatekintő a tavalyi döntőre:
- Bagi diadal az 1. Öregfiúk Futball7végén

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok