Múlt héten szombaton (12.02) és vasárnap (12.03) Gyulán, megrendezték a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájának Közép- és Délkelet-Magyarországi Regionális (2. csoport) csoportmérkőzéseit, ahol a címvédő Pest vármegye együttese Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok vármegye csapataival mérkőzött meg. Regnáló bajnok együttesünknek azonban idén be kellett érnie a csoport második helyével, - és miután csak az első helyezés ért országos döntőn való indulási jogot - így csapatunknak véget is ért a tornán való szereplés. Helyettünk most Békés ünnepelhetett, veretlenül jutottak az országos fináléba, amelyet most hétvégén, Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban rendeznek meg.
Ahogyan korábban már írtuk, a nógrádifutball.hu közreműködésének köszönhetően csoportmérkőzéseinket élőben követhették streaming felületen, továbbá partnerünk közreműködésének köszönhetőn most egy rövid, a torna összes találatáról készült gólösszefoglaló videóval is kedveskedünk nagyrabecsült követőinknek.
A találatokról készült összefoglaló videó az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=TzStzxIx88k
Míg a szombati és a vasárnapi mérkőzésekről készült teljes felvételek az alábbi linkeken tekinthetőek meg:
Szombati játéknap: https://www.youtube.com/watch?v=MXgfo9cuY7w
Vasárnapi játéknap: https://www.youtube.com/watch?v=Z9m5nvBte_4
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24