Megtört az átok: először nyert otthon a GSK

2014. március. 09., 14:39   |    

Megtört az átok: először nyert otthon a GSK

A gödöllőiek a Taksony ellen győztek 3-0-ra; ismét pontokat hullajtott az Érd és a Tura. A Pest megyei első osztály 17. fordulójában a Gödöllői SK az élmezőnyhöz tartozó Taksony SE csapatát fogadta. A GSK először lépett pályára odahaza a tavaszi idényben. A vendégek ősszel 5-3-ra nyertek ebben a párosításban, és most is esélyesebbek voltak. Ennek megfelelően az első félórában nyomás alá helyezték a házigazdákat, ám támadójátékukban valós veszély nem rejlett. Ezt követően a gödöllőiek felocsúdtak, és a térfélcseréig többször jöttek előre: előbb egy kapu előtti kavarodás után kihagyták a meccs addigi legnagyobb ziccerét, majd a 44. percben egy ritkán látható góllal megszerezték a vezetést. A bal szélen elfutó Nagy Tamás mintegy három méterre az alapvonaltól beadásra szánta el magát, de lábáról lepörgött a labda, pont annyira, hogy a kint álló taksonyi kapus felett a hálóba vágódjon (1-0). Alig telt el néhány perc a második játékrészből, amikor megduplázta előnyét a hazai csapat: Kaiser László középről a bal oldalon érkező Polyák Attila elé fejelte a labdát, aki úgy lőtte ki a vendégek kapujának jobb alsó sarkát, hogy a labda éppen elfért a kapufa és a vetődő hálóőr között (2-0). Hátrányuknál a taksonyiak szinte mindent egy lapra feltéve támadtak a szépítésért, de próbálkozásaik döntő többsége elhalt, főként a remekül alkalmazott hazai lestaktika miatt. A hajtós ütközet slusszpoénját a csereként beállt Farkas Péter kilencvenedik perben elért találata jelentette, a fiatal támadó egy balról beívelt szöglet után fejjel volt eredményes (3-0). A gödöllői csapat november elején nyert legutóbb a mostani bajnokságban, hazai pályán pedig ez volt a GSK szezonbeli első sikere – írja a Gödöllői Hírek. Ami a többi szombati meccset illeti: a listavezető Érd a múlt heti veresége után ismét pontokat hullajtott, és a Tura sem tudott nyerni.

Pest megyei I. osztály, 17. forduló

Gödöllői SK – Taksony SE 3-0 (1-0) Gólszerzők: Nagy T. (43.), Polyák (49.), Farkas P. (90.) Dabas-Gyón FC – Nagykőrösi Kinizsi TL FC 1-1 (1-1) Gólszerzők: Ordasi (32.), illetve Toricska (4.) Tápiószecső FC – Tura VSK 0-0 Érdi VSE – Üllő SE 2-2 (2-0) Gólszerzők: Papp G. (6.), Palásthy N. (42.), illetve Barcsai (60.), Rösch (89.) Százhalombattai LK – Törökbálinti TC 0-1 (0-0) Március 8. vasárnap 14.30: Pilisszentiván SE – Vecsési FC 14.30: Hévízgyörki SC – Örkény SE 14.30: Viadukt SE-Biatorbágy – Pilisi LK-Legenda Sport

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok