A MOL Magyar Kupában a legjobb 32 közé már csak egyetlen Pest megyei klub, nevezetesen az NB III, Közép-csoportjában szereplő, ott jelenleg a 17. helyen álló Monor jutott be, amely a következő, 4. fordulóban október 19-én, szerdán a Somogyi megyei I. osztályú Nagyatád otthonában vendégszerepel.
A szerdán 13:30-kor kezdődő összecsapást megelőzően mondhatni, jól sikerült a „főpróba”, ugyanis a legutóbbi bajnokin megszerezte első őszi győzelmét az együttes, méghozzá Pest megyei rangadón, Cegléden aratott 3–1-es győzelemmel. S ha már Cegléd, igaz, hogy még az előző szakvezető, Céró Bálint irányításával, a monoriak a MOL Magyar Kupa 1. fordulójában annak a Hulicsár Máténak a találatával verték megyei riválisukat, aki a kiállítás miatti eltiltása lejártával Nagyatádon visszatérhet a kezdőcsapatba. Az eltiltásoknál maradva, Kurucsai Milán, a Monor vezetőedzője elmondta, rajta kívül Kovács Dominik piros lap miatti, három mérkőzésre szóló büntetése is lejárt, így az ő szerepeltetésének sem lesz akadálya szerdán, márpedig kettejük visszatérése tovább növelheti a továbbjutási esélyeket.
„Nem is kérdés, a továbbjutás reményében utazunk Nagyatádra, amely az előző fordulóhoz hasonlóan ismét hosszú túrának ígérkezik. Remélem azonban, hogy ezúttal sokkal nyugodtabb hangulatú meccset fogunk játszani, nem úgy, mint egy hónappal ezelőtt Zalaszentgróton, ahol a nézők miatt nehéz, paprikás légkörű találkozón vagyunk túl, igaz, sikerrel túljutottunk rajta. Most is hasonló a célunk, persze némi információnk van a leendő ellenfélről, leginkább képanyagokon és verbális csatornákon keresztül. Tisztában vagyunk vele, hogy nem vár ránk ezúttal sem könnyű mérkőzés, de melyik ellenfél számít manapság könnyűnek? Egyik sem, és ahogy megyünk előre a kupasorozatban, úgy fogynak a csapatok, egyre inkább nő a tét, mindenki meg akarja írni a maga kis történelmét és megdöntené a rekordját. Ettől függetlenül, bátran vágunk neki az újabb kihívásnak, szeretnénk győzelemmel és továbbjutással zárni ezt az akadályt is” – zárta helyzetértékelését a Monor felkészülésével kapcsolatban Kurucsai Milán.
A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/0/25415/4.html
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24