Ma délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a MOL Magyar Kupa 2. fordulójának párosításait, amelyre augusztus 27-én, szombaton és 28-án, vasárnap kerül majd sor. Mint arról korábban már beszámoltunk, Pest megyéből hat együttes, az NB III-as Budaörs, METON-FC Dabas és a Monor, valamint a megyei I. osztályú Bugyi-OBO, a Dunakeszi és a Dunaharaszti maradt állva.
Fortuna nem feltétlenül volt kegyes a csapatainkhoz, hiszen például a megyei I. osztályban egyaránt újonc Bugyi-OBO az Amatőr Kupa-címvédő, a döntőben a Tökölt 3–1-re legyőző Szegedi Vasutas otthonába látogat, míg a Dunakeszi az előző évadban még NB II-es, jelenleg pedig a harmadik vonalban szereplő Szolnoki MÁV-ot kapta, ugyanakkor a nyáron edzőt váltó Dunaharaszti a továbbjutásra esélyesként várhatja az előző körben az Érdet búcsúztató Tolna megyei Bölcskét.
A kupasorozat ezen körében továbbra is az NB III-as, valamint az alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára. A továbbjutás egyetlen találkozón dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, illetve 11-esek következnek.
A MOL Magyar Kupa 2. fordulójának Pest megyei vonatkozású mérkőzései (vastagon szedtük a megyénkbeli klubokat): Dunakeszi (I. o.) – Szolnoki MÁV (NB III, Közép); Lajosmizse (Bács-Kiskun megyei I. o.) – METON-FC Dabas (NB III, Közép); Dunaharaszti (I. o.) – Bölcske (Tolna megyei I. o.); Szekszárd UFC (NB III, Közép) – Budaörs (NB III, Nyugat); Székkutas (Csongrád-Csanád megyei II. o.)– Monor (NB III, Közép); Szegedi Vasutas (Csongrád-Csanád megyei I. o.) – Bugyi-OBO (I. o.). Hivatalos játéknap(ok), ill. kezdési időpont: augusztus 27-28., 16:30.
A további párosítások:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/0/25415/2.html
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24