MOL Magyar Kupa: Tízen állnak rajthoz az első játéknapon

2024. július. 31., 13:16   |    

MOL Magyar Kupa: Tízen állnak rajthoz az első játéknapon

Tíz csapatunk áll rajthoz a MOL Magyar Kupa hétvégi, szombaton és vasárnap megrendezendő 1. fordulójában, amelyben egyaránt öt-öt NB III-as, illetve I. osztályú együttesünk képviseli Pest vármegyét.

Utóbbiaknál azért csak ennyien, mivel a Pest Vármegyei Kupából hatodikként jogot szerzett Diósdot az MLSZ Versenybizottsága kizárta a kupaküzdelmekből, lévén országos versenysorozat esetében az indulási jog átruházása nem lehetséges, ugyanis a diósdiak az I. osztályú bajnokságban Sasfiókák UPSE néven szerepelnek majd, így a hétvégére kisorsolt ellenfelük, a Fadd játék nélkül, 3–0-val jutott a második fordulóba. A ténylegesen rajthoz álló együtteseink közül öten szombaton, öten pedig vasárnap (a részletes programot lásd lentebb) lépnek majd pályára. Az Érd szombaton matinéjellegű találkozón, 11:00 órakor fogadja a nyáron sok nehézséggel küzdő, végül mégis az NB III-ban elrajtoló Dunaföldvárt. A Pest Vármegyei Kupa aktuális címvédője, a Gödöllő nagy utazást tesz majd meg Nyíradonyig, ahol a hozzá hasonlóan vármegyei I. osztályú hazaiak próbálják meg útját állni Sipeki István csapatának. Két, korábbi Amatőr Kupa-győztes együttesünk egyaránt NB III-as riválist, a 2014-ben első Pilis a Martfűt, míg a 2021-ben legjobbnak bizonyuló FÉMALK-Dunavarsány a harmadik vonalba idén nyáron feljutó Gyulai Termált fogadja. S ha már Amatőr Kupa, a tíz ével ezelőtt a Pilissel döntőző Viadukt-Biatorbágy a nagy múltú, a Dunaharasztival egy csoportban szereplő Kaposvári Rákóczi ellen kísérli meg a bravúrt, míg a harmadosztály előbb említett idei újonca ugyancsak messzire utazva, Gyomaendrődön próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, amely egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás, s ha akkor sem születik döntés, 11-esrúgások döntenek arról, ki jut a második fordulóba.

A Pest vármegyei érintettségű mérkőzések programja az 1. fordulóban (vastagon dőlt betűvel jeleztük a Pest vármegyéhez tartozó csapatokat és a bajnoki osztályukat):

Augusztus 3., szombat

Érd (NB III, Észak-Nyugat) – Dunaföldvár (NB III, Dél-Nyugat), 11:00.
FÉMALK-Dunavarsány (I. osztály) – Gyulai Termál (NB III, Dél-Kelet); Gyomaendrőd (Békés vármegyei I. osztály) – Dunaharaszti (NB III, Dél-Nyugat); Monor (NB III, Dél-Kelet) – Pénzügyőr (NB III, Dél-Kelet); Viadukt-Biatorbágy (I. o.) – Kaposvári Rákóczi (NB III, Dél-Nyugat) /egyaránt 16:30-kor/.

Augusztus 4., vasárnap

Nyíradony (Hajdú-Bihar vm-i I. o.) – Gödöllő (I. o.); Ceglédi Vasutas (I. o.) – Csepel SC (NB III, Dél-Kelet); METON-FC Dabas (NB III, Dél-Kelet) – Erzsébeti SMTK (NB III, Dél-Kelet); Sárbogárd (Fejér vm-i I. o.) – Budaörs (NB III, Észak-Nyugat) /valamennyi találkozó 16:30-kor kezdődik/.
Pilis (I. osztály) – Martfű (NB III, Dél-Keleti csoport), 17:00.

A MOL Magyar Kupa 1. fordulójának teljes programja az alábbi linken megtekinthető:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/0/29216/1.html

A MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös szezonjának versenykiírása IDE kattintva megtekinthető.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok