MOL Magyar Kupa: utazás az ismeretlenbe?

2023. augusztus. 09., 12:34   |    

MOL Magyar Kupa: utazás az ismeretlenbe?

A Magyar Labdarúgó Szövetségben ma délelőtt elkészítették a MOL Magyar Kupa 2. fordulójának párosításait. Mint arról már a hét elején beszámoltunk, Pest vármegyéből az első körből nyolc csapatunk (négy NB III-as és négy I. osztályban szereplő) jutott tovább, közülük valamennyien (!) idegenben lépnek majd pályára a következő augusztus 26-án és 27-én megrendezendő fordulóban. Ebben a körben még mindig csak megyei, illetve NB III-as együttesek vesznek részt.

Az utazás alól a Perbál lehet az egyedüli kivétel, amely az első fordulóból az időjárás viszontagságai miatt elhalasztott Kajárpéc – Komárom találkozó győztesével mérkőzik majd, és amennyiben a Győr-Moson-Sopron vármegyei II. osztályban szereplő hazaiak jutnak tovább, akkor Somogyi Tibor alakulata is idegenben lép pályára, ellenkező esetben ők lesznek a pályaválasztók.

A Pest vármegyei érintettségű párosítások (versenyben lévő csapataink mellett a bajnoki osztályuk szerepel):
Hidasnémeti (Borsod-Abaúj-Zemplén vm-i I. o.) – Gödöllői SK (I. osztály); Baja (Bács-Kiskun vm-i I. o.) – METON-FC Dabas (NB III, Délkeleti csoport); Makó (Csongrád-Csanád vm-i I. o.) – Dunaharaszti (I. o.); Algyő – Pilis (I. o.); Lábatlan (Komárom-Esztergom vm-i I. o.) – Budaörs (NB III, Északnyugati csop.); Békéscsaba (NB III, Dk-i csop.) – Monor (NB III, Dk-i csop.); Unione (Bp. I. o.) – Érd (NB III, Dny-i csop.); Kajárpéc (Győr-Moson-Sopron vm-i II. o.)/Komárom (NB III, Ény-i csop.) párharc győztese – Perbál (I. o.) (amennyiben az NB III-ban szereplő Komárom jut tovább, a perbáliak hazai pályán szerepelhetnek.)

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójának valamennyi párosítása:
https://molkupa.hu/cikkek/elkeszult-a-masodik-fordulo-sorsolasa

A továbbjutás egyetlen találkozón dől el, döntetlen eredménynél – bajnoki osztálytól függetlenül – 2x15 perces hosszabbítás, amennyiben az sem hoz döntést, akkor 11-esek következnek.
A MOL Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának versenykiírása IDE kattintva érhető el.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok