Két újabb korosztályban – az U15-ösöknél az I. osztályban, valamint az öregfiúknál – hirdetnek győztest február 17-én, vasárnap a Pest Megyei Futsal7végén.
Az újabb négyes döntők helyszíne ezúttal az impozáns, 2018. február 3-án átadott monori sportcsarnok lesz, ahol 12.30-tól előbb az U15-ös I. osztályú mezőny végjátékára kerül sor, majd 16.30-tól az öregfiúk követik a fiatalokat. Esetükben egészen biztosan nem kerül majd sor címvédésre, hiszen a tavalyi győztes T-bálint LASE ezúttal nem jutott el a legjobb négyig, ám ennek ellenére is kifejezetten jó esély mutatkozik a színvonalas mérkőzésekre, hiszen négy olyan egyesület – Csakacsel Futsal, Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub I., Aramis II. és SUPE – jutott be az elődöntőkbe, amelyek a napi szakmai munkájuk során is prioritásként kezelik a futsalt. Közülük a 2016-ban tornagyőztes Dunakeszi Kinizsi FK számára kínálkozik ismét esély az újabb elsőség megszerzésére. A lebonyolítás a már jól bevált két mérkőzésből álló elődöntőkön át vezet a helyosztókig.
Február 17., vasárnap (Monor, sportcsarnok)
7. U15-ös Pest Megyei Futsal7vége, I. osztály, négyes döntő
Elődöntők:
Csakacsel Futsal – Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub I., 12.30.
Aramis II. – SUPE, 13.05.
Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub I. – Csakacsel Futsal, 13.40.
SUPE – Aramis II., 14.15.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 15.00.
Döntő: a két elődöntő győztese, 15.35.
Amíg az U15-ösöknél azt írtuk, hogy nincs esély a címvédésre, addig az öregfiúkra ez éppen ellenkező előjellel igaz, hiszen az eddig már kétszer – 2016-ban és 2018-ban – egyaránt győztes érdi Asterix ismét tagja a legjobbak társaságának. Nem lesz azonban könnyű dolguk Godány Balázséknak, hiszen a Pécel és a Lurkó-Gyál is nyilván hasonló célokkal érkezik majd Monorra, a Rubeola Csömörről már nem is beszélve, amelynek soraiban az egykori 115-szörös felnőtt futsalválogatott Jávor ,,Öcsi” István mellett pályára lép a korábban több élvonalbeli kispályás együttesben is megforduló Biczi Gábor és Jenei Ottó; a csömöri klub elnöke, Takó Csaba; a Törökbálintttal nagypályán 2005-ben Pest Megyei Kupa- majd Pest Megyei Szuperkupa-győztes Kilik Balázs, valamint az MLSZ Pest megyei igazgatója, Benkő Tamás is.
A 7. Öregfiú Pest Megyei Futsal7vége, négyes döntő
Elődöntők:
Pécel – Asterix-Érd, 16.30.
Lurkó-Gyál – Rubeola-Csömör, 17.05.
Asterix-Érd – Pécel, 17.40.
Rubeola-Csömör – Lurkó-Gyál, 18.15.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 19.00.
Döntő: a két elődöntő győztese, 19.35.
A számok tükrében
A vasárnapi két újabb döntő indulóit tekintve az U15-ösök I. osztályában az idei kiírásban 27 együttes indult, ami a 2016-os 34, illetve az egy évvel későbbi 37 indulóhoz képest a harmadik legmagasabbnak számít a korosztály Futsal7vége-történetében, és néggyel múlja felül az egy évvel korábbi adatokat. Az öregfiúknál általában szerényebb létszámú szokott lenni a mezőny, a 2018/2019-es sorozatban hét együttes nevezett, ami eggyel kevesebb a tavalyihoz képest.
További tervezett menetrend
Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája napokon belül, várhatóan a jövő hét közepéig, véglegesíti a további korosztályok számára megrendezendő döntők helyét és időpontját.
– U11, I. osztályú 4-es döntő (23-a, szombat, Monori Városi Sportcsarnok);
– U13, I. osztályú 4-es döntő (24-e, vasárnap, Törökbálinti Sportközpont);
– leány U15 4-es döntő (23-a, szombat, Monori Városi Sportcsarnok);
– U15, II. osztályú 4-es döntő (23., szombat, Monor vagy 24., vasárnap, Törökbálint);
– U17-es Bajnokok Tornája (23., szombat, Monor vagy 24., vasárnap, Törökbálint);
– U20-as Bajnokok Tornája (23., szombat, Monor vagy 24., vasárnap, Törökbálint).
Éremátadó(k)ra várva
Az idén első alkalommal bajnoki rendszerben lebonyolított U17-es és U20-as futsalbajnokságok záró fordulóira a február 16-17-ei hétvégén kerül sor. Két korosztály hét bajnokságának 21 érmese közül a hétvége során potenciálisan 19 csapat is érmet vehet majd át az egyes helyszíneken, azaz díjátadókban sem fog szűkölködni az előttünk álló eseményekben és izgalmakban egyaránt bővelkedő két nap. Az azonos korosztályok csoportgyőztesei részére a bajnokság befejezését követően az igazgatóság a nagypályások mintájára a már jól ismert és bevált Bajnokok Tornáját rendezi meg az idei szezon lezárásaként.
2025-02-26 13:52:54
Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2025-02-20 12:11:50
Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
2025-02-18 08:57:47
Ezúton (is) értesítjük Önöket, hogy élesítésre került az MLSZ 2025/2026-os évadának TAO EKR felülete.
2025-02-17 14:58:15
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda hétfő délután elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) párosításait, amelynek tétje egyben – a korábbi éveket alapul véve – a MOL Magyar Kupa-főtáblára kerülés is lesz. A címvédő, az előző körben Maglódon győztes Gödöllő ezúttal az Albidok-Kartalt búcsúztató Százhalombattához látogat. A legjobb négy közé jutásért március 26-án, szerdán lépnek pályára a csapatok.
2025-03-03 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2025-02-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2025-01-16 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24