Ne csalj, legyél becsületes, s ezzel mutass példát, nevelj korrekt sportembereket!

2019. március. 08., 11:21   |    

Ne csalj, legyél becsületes, s ezzel mutass példát, nevelj korrekt sportembereket!

Szépen lassan elindul valamennyi Pest megyei pontvadászat, ezért úgy gondoltuk, hogy ismételten felhívjuk sportszervezeteink figyelmét a tiszta, becsületes játékra, azon belül is elsősorban az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által tűzzel-vassal irtott „feketézés” elhagyására.

Remélhetőleg nem mondunk újat azzal, hogy az MLSZ PMI már régóta fáradozik szűkebb pátriánkban a játék megtisztításán, valamint a súlyosan sportszerűtlen fegyelemsértők megfelelő súlyú és egységes felelősségre vonásán. A nyár folyamán ezen törekvések egyik elemeként a folyó évad valamennyi versenykiírásába bekerült az MLSZ PMI Társadalmi Elnöksége által szentesített #Az úgynevezett ,,feketézés” büntetési tételei# címet viselő szabályzatra történő hivatkozás.

Az MLSZ PMI Fegyelmi Bizottsága az őszi labdarúgószezonban és a téli futsalversenyek során összesen 22 alkalommal alkalmazta a fentebb említett szabályt, s annak alapján több mint ötmillió forint (egész pontosan: 5.090.000 Ft) pénzbírságot szabott ki a vétkes klubokra, az érintett személyek eltiltása mellett. (Az érintett fegyelmi határozatok gyűjteménye megtekinthető IDE kattintva.)

Az ügyek kapcsán rengeteg magyarázkodást, kifogást hallottunk, azonban hitvallásunk szerint semmilyen esetnek – még akkor sem, ha „csak” otthonmaradt egy versenyengedély vagy lejárt egy sportorvosi – nem lehet csalás a megoldása, az ugyanis totálisan ellentétes a sportolás szellemiségével, az utánpótlás-nevelésben pedig egyenesen bűn. Még mindig jobb (őszintébb és sportszerűbb) döntés felvállalni a malőrt – még, ha olykor borzalmasan nehéz is... –, mint elkezdeni sunnyogni, hazudozni, csalni és ebbe még belerángatni másokat is, ráadásul mindezzel felelőtlenül kitéve az érintetteket az esetleges kellemetlen következményeknek. Gyerekek esetében pedig hatványozottan igaz mindez, hiszen az egyikkel őszinteséget, erkölcsös, gerinces magatartást és erőt mutatunk/tanítunk az egész csapatnak, míg a másikkal gyávaságot, alattomosságot, hazugságot és csalást. Az egyikkel tehát sportembereket nevelünk, a másikkal lumpen alakokat.

A fentebb leírtak miatt is azt javasoljuk, hogy amennyiben – ne adja Isten! – úgy adódna, akkor se próbálkozzanak „feketézéssel”!!! Ha valamiért nem tudnának kiállni saját erőből és/vagy minden szabályt kielégítően a mérkőzésre, akkor inkább jelezzék ezt az aktuális ellenfélnek és a játékvezetőnek, s játszanak létszámhiányosan hivatalos mérkőzést, vagy csak edzőmeccset, míg végső esetben mondják le a találkozót!!!

Kapcsolódó anyagaink:

- Banánhéj (megjelent a Pest Megyei Sportszelet 2018. november 8-ai, 26. évf., 31. számában);

- Egy újabb levél „margójára” (megjelent a Pest Megyei Sportszelet 2017. november 16-ai, 25. évf., 32. számában);

- Kókler becsületlenség (megjelent a Pest Megyei Sportszelet 2016. október 13-ai, 24. évf., 25. számában).


További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok