Négyen küzdenek három helyért

2021. június. 03., 13:23   |    

Négyen küzdenek három helyért

Június 5-én és 6-án, Tápióságon, illetve Turán egyaránt 17 órai kezdéssel négy megyei IV. osztályú együttes mérkőzik meg egymással, hogy aztán győztesek ősztől a harmadik vonalban folytathassák majd szereplésüket. Előbbihez a Törökbálint, utóbbihoz az FC Sződ látogat. A párharcok két vesztese a június 12-13-ai hétvégén megmérkőzik egymással és ugyancsak egy összecsapáson dönt a harmadik feljutó kilétéről.

A pályaválasztó csapat a sorsolás értelmében az 1. párharc (Tápióság – Törökbálint) nem feljutó sportszervezete lesz.

Szokásunkhoz híven megszólaltattuk az érintett csapatok képviselőit, hogyan, milyen reményekkel várják a mindent eldöntő, az elmúlt egy évet nagyban meghatározó összecsapásukat:

MAJZIK BENCE, a Tápióság edzője: – Az előző hétvégén a Hernád elleni hazai ötgólos győzelemmel hangoltunk erre a fontos találkozóra, s ezzel magabiztosan zártuk a szezonunkat. Szerencsére sem sérülés, sem eltiltás nem hátráltat bennünket. A héten is a szokásos helyen, időben és módon történtek az edzéseink, pozitívum, hogy nagy létszámmal tudtunk dolgozni. Minden egyes játékosom átérzi eme találkozó súlyát. Véleményem szerint a legnehezebb ellenfelet kaptuk a lehetséges opciók közül, de minket ez egyáltalán nem tántorít el céljaink megvalósításától. Megpróbálunk együtt, közösen csapatként ezzel a feladattal is megbirkózni. Nem számítok könnyű mérkőzésre, viszont mindent tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelem érdekében. Ha mindenki a tudása legjavát nyújtja, akkor – hasonlóan az eddigiekhez – győzelemmel tudjuk zárni ezt a minden bizonnyal igazán színvonalasnak ígérkező összecsapást.

VARGA LÁSZLÓ, a Törökbálint edzője: – A felkészülésünk a megszokott ritmusban zajlott. Tisztában vagyunk a mérkőzés fontosságával, mert nem volt elég az alapszakaszt és a rájátszást is megnyerni, hanem még egy harmadik „szűrőn” is át kell mennünk. Tiszteljük az ellenfelünket, tudjuk, hogy jó csapatról van szó, nem véletlenül nyerte meg a bajnokságot imponáló fölénnyel. Némi előnyt jelenthet nekik az egymeccses párharcban, hogy hazai pályán játszhatnak, ennek ellenére mindent megteszünk majd a győzelemért.

HORÁK MÁRIA, a Tura VSK elnöke: – Tavaly született egy gondolat, hogy mérettessük meg a még jelenleg is U19-es korosztályú csapatunkat a felnőtt bajnokságban. A Pest megyei IV. osztály, Közép-csoportját nagy fölénnyel megnyerték, ráadásul újoncként kifejezetten sikeres volt a Pest Megyei Kupa-szereplés is. A csapat nagy része 2010 óta Tóth Máté Imre edzővel dolgozik együtt, voltak feljebb próbálkozók és visszatérők egyaránt, és úgy gondolom, nagyon egyben vannak. Ellenfelünk az FC Sződ kicsit idősebb játékosállománnyal rendelkezik, rutinosabbnak is tűnik, de bízom benne, hogy a napi munka, a fiatalos tűz, az elszántság és az akarat a vasárnapi mérkőzésen is meghozza majd a gyümölcsét. Hajrá, Tura VSK!

TARKÓ MIKLÓS, az FC Sződ elnöke: – A bajnokságban a Vácduka felett az erőnlétünkkel sikerült diadalmaskodni, ezt a heti két edzésünknek tudom be. Az osztályozó mérkőzésen egy fiatal csapattal találkozunk, ezért azt gondolom, a rutinunkkal kell majd dominálnunk, és megnyernünk a rangadót. Nagyon szeretnénk feljutni a III. osztályba, komoly terveink vannak a jövőre nézve. Remélem, már az első találkozón elérjük célunkat…

Az osztályozók 1. fordulójának műsora:
Június 5., szombat, 17.00: Tápióság – Törökbálint;
Június 6., vasárnap, 17.00: Tura VSK – FC Sződ.

https://adatbank.mlsz.hu/league/54/14/23692/1.html

Korábban megjelent hírünk a témában:
https://pest.mlsz.hu/hir/elkeszult-a-megyei-iv.-osztalyu-osztalyozok-parositasa


Címkék:

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-02 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.02)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok