Nevezési dokumentumok az OTP Bank Bozsik-program résztvevőinek
2014. augusztus. 08., 14:11
|
Az alábbi közleményben elérhető a 2014/2015-ös versenyév OTP Bank Bozsik-program versenyeire való nevezés benyújtására szolgáló nevezési dokumentáció immáron - reményeink szerint megkönnyítendő a sportszervezetek dolgát - digitális formában is.
Az alábbi közleményben elérhető a 2014/2015-ös versenyév OTP Bank Bozsik-program versenyeire való nevezés benyújtására szolgáló nevezési dokumentáció immáron - reményeink szerint megkönnyítendő a sportszervezetek dolgát - digitális formában.
Az egyszerűség kedvéért honlapunkon is közzétesszük a digitális nevezési nyomtatványt, mely ide kattintva érhető el.
A nevezési dokumentációk beérkezésének határideje: 2014. augusztus 24., vasárnap, 20.00
A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.
Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.
A szombati országos központi középiskolai felvételi vizsgák miatt hétvégén ismét egynapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, melynek aktuális játéknapja január 19., vasárnap. A tervezett program alapján ezúttal 11 helyszínen összesen 156 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának párosításait, melynek tétje a legjobb négy közé jutás lesz. A következő játéknapra március első hétvégéjén kerül sor.