NŐI MAGYAR KUPA-DÖNTŐ: "Ötöst” kapott az Astra a Ferencvárostól

2021. május. 06., 17:29   |    

NŐI MAGYAR KUPA-DÖNTŐ:

Amint arra számítani lehetett, végül nem borult a papírforma az idei, összességében a 25. Női Magyar Kupa-döntő tegnap kora este lejátszott mérkőzésén az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ezen a hazai mezőnyből jelenleg igencsak kiemelkedő címvédő Ferencváros magabiztos, 5–1 (2–1)-es győzelmet aratott a Szász Ferenc irányította Astrával szemben, amely története során 2012 és 2013 után harmadik alkalommal jutott be a döntőbe és lett másodszor ezüstérmes.

A dunaharaszti székhelyű, a mérkőzéseit pedig Üllőn játszó Pest megyei együttes (a képen) ettől függetlenül tisztességgel helytállt és vállalható vereséget szenvedett a nagyobb játékerőt képviselő zöld fehérekkel szemben. A találkozón az Astra egy korai, 2. percben „szerzett” góllal még vezetett, ami egészen pontosan a Fradi észt légiósának, Inna Zlidnisnek az öngólja volt, majd ezt követően már nem volt megállás. A zsinórban a hatodik Magyar Kupa sikerét arató fővárosiak gyorsan, négy perc alatt fordítottak, a szünet után pedig még további három találattal terhelték meg Farkas Katalin kapuját.

A találkozó előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség ünnepélyes keretek között köszöntötte a női felnőtt labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Markó Edinát, aki hét éven keresztül, 86 találkozón dirigálhatta a nemzeti csapatot. A döntő résztvevőinek járó érmeket, valamint a győztest megillető trófeát dr. Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Déri Diána, a Női Bizottság tagja adta át a csapatoknak.

Vélemények a fináléról

SZÁSZ FERENC, az Astra vezetőedzője: – Gratulálok a Ferencvárosnak a teljesen megérdemelt kupagyőzelméhez. Úgy gondolom, a harmadik gól volt a fordulópont, ami nagyban befolyásoló hatással bírt a mérkőzésre nézve, és teljesen lenyomott bennünket. Onnantól kezdve a találkozó már teljesen egyoldalú volt. Ettől függetlenül csapatom megtett minden tőle telhetőt, de el kell ismerni, a Fradi ennyivel jobb volt.

DOMBÓ JÁNOS, az Astra HFC ALEF-Üllő ügyvezető igazgatója, a felnőtt együttes korábbi vezetőedzője: – Gratulálok a Ferencváros megérdemelt győzelméhez, benne volt, hogy ez lesz a vége, hiszen azzal már a döntő előtt és azt követően is tisztában voltunk és vagyunk a két klub közötti meglévő lehetőségekkel és különbségekkel egyaránt. Ettől függetlenül végtelenül büszke vagyok a mieinkre, hiszen újra kupadöntőt játszottunk, amelyet nem elvesztettünk, hanem nyertünk egy ezüstérmet.

KORCSOGH ORSOLYA, az Astra utánpótlás-szakágvezetője: – Egy kupadöntő úgy gondolom, mindig különleges alkalom egy játékos, illetve stábtag életében, még akkor is, ha volt már részese ilyen eseménynek. Nagyon örültem, hogy a klub fennállásának 10. évében testközelből nézhettem végig ezt a találkozót, különösen úgy, hogy több U19-es játékosom is átélhette ezt az élményt. Tudtuk, hogy a Ferencváros az esélyese ennek a mérkőzésnek, de nem feltett kézzel mentünk fel a pályára. Úgy gondolom, a lányok mindent megtettek, ami tőlük telt, és azt hiszem, pár nap után már mindenki úgy fogja majd gondolni, hogy büszke lehet erre az ezüstéremre is, hiszen már maga a döntőbe jutás is hatalmas siker volt a csapat számára. Gratulálok a Ferencvárosnak a kupagyőzelemhez!

KIRÁLY BIANKA, az Astra játékosa, utánpótlásedzője, szakágvezető: – Óriási öröm volt számunkra, hogy bejutottunk idén a Magyar Kupa döntőjébe abszolút „magyarokból” álló csapattal és a fináléban is hittünk abban – még a bajnokesélyessel szemben is –, hogy nyerhetünk. Természetesen tudtuk, hogy ők az esélyesek, de a csapat mindent megtett azért, hogy ez megváltozzék! Az erős csapategység, a kitartás, az alázat és a szorgalom vezetett idáig el minket, így nem csoda, hogy többekből érzelmeket váltott ki a vereség, de nem elvesztettük, Mi csakis nyertesei lehetünk az idei kupasorozatnak! Nagyon örülök, hogy a kilátogató szurkolók előtt kerülhetett megrendezésre, nélkülük egész más lett volna, ezt nagyon köszönjük nekik! Gratulálok a Ferencvárosnak!

Az Astra – Ferencváros Női Magyar Kupa-döntő részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/0/22672/6/1626261.html

 


Címkék:

További hírek

Általános
Elhunyt Batári Csaba

2025-01-31 15:07:15

Elhunyt Batári Csaba

Életének 61. esztendejében, hosszú súlyos betegség után január 30-án, csütörtökön elhunyt Batári Csaba egykori NB I-es labdarúgó, sportvezető és utánpótlásedző.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

2025-01-31 10:40:11

Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

Február első hétvégéjén újabb két játéknapra kerül sor a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek középpontjában az idén 24. alkalommal lebonyolított férfi felnőtt torna áll, ennek négyes döntőjét ugyanis 1-jén, szombaton 15:40-től rendezik Monoron, a városi sportcsarnokban. Az idei kiírásban 35 együttes részvételével rajtoló, legnagyobb múltú Futsal7vége-torna végjátékába az érdi Bromit, az egyaránt budapesti Kastélydomb és Siketek, valamint a Tápiószőlős jutott be. Részletes beharangozónk (benne a férfi felnőtt torna 2002 óta íródó történetét részletesen feldolgozó táblázatunkkal) a cikkben.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

2025-01-21 17:03:03

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

2025-01-16 15:00:05

Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.

Értesítők, információk

2025-01-31 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.01.31.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-28 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.01.28.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok