Nyári szünidei táborok egy helyen

2017. június. 02., 15:40   |    

Nyári szünidei táborok egy helyen

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a közösségi médián keresztül is szeretne lehetőséget biztosítani az egyesületek szervezésében, illetve közreműködésével megvalósuló nyári labdarúgótáborok hirdetéséhez, promótálásához, ezzel egyben megkönnyítve a gyermekek és szüleik eligazodását a táborok széles kínálatában. Ennek érdekében igazgatóságunk közösségi oldalán létrehozott egy albumot https://www.facebook.com/pg/pmlsz/photos/?tab=album&album_id=1491876174201971, amelybe összegyűjti – és folyamatosan frissíti – a tábort indító sportszervezetek hirdetéseit, így egy helyen biztosítva szélesebb körű megjelenési lehetőséget a hirdetőknek és koncentrált szemezgetési esélyt nyújt az érdeklődőknek a jobbnál jobb táborozási programok között. Amennyiben egyesülete szeretné elküldeni részünkre az általa szervezett táborral kapcsolatos legfontosabb információkat, úgy a lényeges és elvárt alaki követelmény, hogy a hirdetni kívánt szöveget pdf- vagy jpg-formátumban juttassák el az alábbi e-mail címeink valamelyikére, hogy kollégáink közzétehessék azt az erre a célra létrehozott folyamatosan frissülő albumban. A felhívásokat az alábbi e-mail címekre várjuk: ander.eniko@mlsz.hu kovacs.krisztian@mlsz.hu Fontos tudnivaló a táborszervezők/lebonyolítók részére, hogy az MLSZ az OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Programjában résztvevő sportszervezetek részére táboronként 100.000 Ft támogatást ad – az ezzel kapcsolatos részletes pályázati kiírást és feltételeket IDE kattintva tekinthetik meg.  

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok