Nyílt levél a monor-ceglédi térség öregfiúk-csapatainak képviselőihez

2010. augusztus. 17., 05:19   |    

Nyílt levél a monor-ceglédi térség öregfiúk-csapatainak képviselőihez

"(...) A monor-ceglédi öregfiúk-csapatok érdeke azt kívánja, hogy a kérdésben egységes álláspontot képviseljenek, és minden szempontot mérlegre téve közösen döntsenek arról, melyik "formációban", melyik bajnokságban kívánnak részt venni: a hivatalos, egységes, szabályozott, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt, és - várhatóan - az Üllői Versenyrendezési Bizottság által bonyolított bajnokságban, vagy a korábbi monori sportvezetők által - állítólag - szervezni kívánt versenyben. (...)"

Tisztelt Öregfiúk-csapatok Vezetői!

Jóllehet számos idevágó összefüggést, korábbi történések ok-okozati viszonyrendszerét tudnánk jelen megkeresésünk apropóján mintegy bevezetésként felvázolni Önöknek, mégsem kívánjuk ilyesmivel az időt húzni: belevágunk inkább egyenesen a közepébe.

Azt lehetett hallani az elmúlt napokban, hogy két-három, a Pest megyei labdarúgás körzeti szintű vezetésében évek óta tevékenykedő - ám a júniusi tisztújító taggyűlésen megválasztott új szemléletű PMLSZ-vezetés döntése értelmében további feladatoktól egyértelműen mentesített - személy arra készül, hogy úgymond "saját szakállára" szervezze meg a korábbi monor-ceglédi térségben működő öregfiúk-csapatok bajnokságát.

Természetesen egy ilyen amatőr verseny, mondhatni szabadidős tevékenység megszervezésére bárkinek van lehetősége, így a név szerint e helyütt említeni nem kívánt "régi motorosoknak" is. Sem személy szerint mi, e levél írói, sem az általunk képviselt Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Elnöksége nem kívánja "erővel" megakadályozni ezt az igazán "alulról", mélyről jövő kezdeményezést, ám néhány szempontra, valamint az érintett csapatvezetők választási lehetőségére (és annak a megyei öregfiúk versenyrendszerre történő hatására) kötelességünk felhívni a figyelmet.

A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség - miután a nyári tisztújításon a megyei sportszervezetek küldötteinek elsöprő többsége úgy döntött, hogy a korábbi körzeti labdarúgó-szövetségek (2007-től kihelyezett versenybizottságok) vezetői helyett a csapatoknál tevékenykedő, ott már bizonyított sportvezetőket választja be a PMLSZ elnökségébe - vezetése augusztus elején végre (mindezidáig ezt ellenezték a körzeti/kihelyezett versenybizottsági vezetők, akik az elnökségnek is tagjai voltak) egységes öregfiúk versenykiírást alkotott, amelyben az eddig Pest megye négy körzetében (Gödöllő, Monor, Szentendre, Vác) többnyire írásos, egyértelmű szabályzat nélkül zajló öregfiúk-bajnokságok verseny- és szabályrendszerét, a labdarúgók nyilvántartását, a játékvezetői díj mértékét az öregfiúk-csapatokban szereplők véleményének beépítésével egységesítette.

Véleményünk szerint a megyei labdarúgás rendszerét egységes egészben kell szemlélni és szervezni, működtetni, a hétévesektől kezdve egészen az öregfiúkig. Ez az újonnan felálló Magyar Labdarúgó Szövetség, és a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Elnökségének törekvése is.

Apropó, Elnökség és bizottságok összetétele! Szeretnénk hangsúlyozni, hogy azon két-három személy, akik a PMLSZ-t "megkerülve" a háttérben öregfiúk-bajnokságot próbálnak szervezni, a 2010. augusztus 5-én újjáalakult bizottságok egyikének sem tagjai: sem a kihelyezett monori versenybizottságnak, sem pedig a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Bizottságnak.

Lássuk, egyik oldalról mit kínál valamennyi (az imént említett gödöllői, szentendrei és váci térségből minden öregfiúk alakulat benevezett a bajnokságba) Pest megyei öregfiúk-csapatának a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség és az általa szervezett öregfiúk versenyrendszer, míg a másik oldalon felsoroljuk, hogy melyek azok az elemek, amelyeket a PMLSZ-en kívüli irányítás nem tud biztosítani a csapatoknak:

 
Amit a PMLSZ egységesen nyújt minden öregfiúk-csapat részére:

+ a tavalyinál olcsóbb nevezési díj (tavaly 30.000, idén csak 25.000 Ft)
+ egységes, a megye valamennyi öregfiúk-bajnokságára érvényes versenykiírás
+ integrált fegyelmi eljárás (nem fordulhat elő, hogy a felnőtt bajnokságban időre szóló eltiltást kapott labdarúgó az öregfiúk-bajnokságban pályára léphet vagy fordítva)
+ hivatalos, rendszeresen továbbképzett játékvezetők küldése
+ naprakész, gyors és pontos adminisztráció az adatbank.mlsz.hu rendszerben
+ állandó sajtómegjelenés (eredmények, tabella, hírek) a Sportszeletben
+ látható pénzmozgás, minden befizetésről számla kiállítása
+ a játékvezetők működésének és elszámolásának ellenőrizhetősége
+ folyamatos személyes, telefononos, e-mail-es kapcsolattartás a kihelyezett verseny(rendezési) bizottság tagjaival
+ öregfiúk Bajnokok Tornája nyáron


Amit a PMLSZ-en kívüli szervezés várhatóan nem tud majd biztosítani:

- hivatalosan működő játékvezetők küldését nem tudja biztosítani
- internetes adatszolgáltatást (adatbank.mlsz.hu) nem tud biztosítani
- sajtómegjelenést nem tud biztosítani
- fegyelmi határozatokat nem fogja tudni együtt kezelni a megyei felnőtt versenyrendszer fegyelmi eljárásaival
- számlaképességet rövid távon nem fogja tudni biztosítani
- a magyar labdarúgás egységes szabályzatainak megfelelő működést nem fogja tudni biztosítani


A monor-ceglédi öregfiúk-csapatok érdeke azt kívánja, hogy a kérdésben egységes álláspontot képviseljenek, és minden szempontot mérlegre téve közösen döntsenek arról, melyik "formációban", melyik bajnokságban kívánnak részt venni: a hivatalos, egységes, szabályozott, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt, és - várhatóan - az Üllői Versenyrendezési Bizottság által bonyolított bajnokságban, vagy a korábbi monori sportvezetők által - állítólag - szervezni kívánt versenyben.

A megkeresett csapatok egységes állásfoglalása azért fontos, mert amennyiben ezen együttesek egyik fele az egyik, a másik fele pedig a másik bajnokságban kíván indulni, akkor törvényszerűen felborul a földrajzi "egyensúly", vagyis szükségszerűen megnő(het)nek a távolságok.

Kérésünk tehát, hogy mérlegeljék a fenti tájékoztatót, és amennyire lehet, próbálják meg objektíven nézni a két változat előnyeit és hátrányait, a két "irány" erősségeit és gyengeségeit. Döntésüket ezt követően hozzák meg - hangsúlyozzuk, az utazási távolságok érdekében egységesen, akár így, akár úgy.


    Sporttársi üdvözlettel:

                                                Fekete Miklós            Benkő Tamás
                                                      elnök                          főtitkár

Budapest, 2010. augusztus 16.

UI: A valamennyi korosztályban egységes versenyrendszer kialakítására már régóta megvan az igény nem csak bennünk, hanem az érintett sportszervezetek vezetőiben is. Ennek objektív szemléltetésére éppen egy monor-ceglédi térségbeli öregfiúk-csapat problémáját szeretnénk felidézni még 2006 szeptemberéből egy újságcikk segítségével. A szereplők - a kárvallott csapat és az önkényeskedő sportvezető(k) - bizonyára ismerősek lesznek.

- a fenti levél eredeti formájában
- Úri huncutság (megjelent a Sportszelet 2006. szeptember elsejei számában)




További hírek

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Általános
Fegyelmi eljárások kezdeményezése videófelvétel alapján

2026-02-20 13:35:16

Fegyelmi eljárások kezdeményezése videófelvétel alapján

Múlt hétvégén a Pest Vármegyei Kupa-mérkőzésekkel elkezdődött a nagypályás tavaszi labdarúgószezon. Az egyik ilyen találkozón a Dunakanyar SE-Szentendre és a Vác VLSE mérkőzött meg egymással, ahol végül a vendégek egygólos győzelmet arattak.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: három újabb korosztályban fejeződik be a torna

2026-02-19 13:23:25

Pest Vármegyei Futsal7végék: három újabb korosztályban fejeződik be a torna

Három újabb korosztály két osztályában fejeződnek be a Pest Vármegyei Futsalvégék február 21-én és 22-én. Az U15-ös korosztályban a II. osztály B-, D-, E- és H-csoportjaiban, továbbá az U11-es és az U13-a torna első vonalában zárul le a 2025/2026-os évad. A következő két játéknap során tizenkét helyszínen várhatóan 260 találkozót játszanak a csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Kupanap: idén is Cegléden rendezik a döntőket

2026-02-19 10:02:06

Pest Vármegyei Kupanap: idén is Cegléden rendezik a döntőket

Eldőlt, hogy a 2025/2026-os kupaszezon(oka)t lezáró Pest Vármegyei Kupanapra, azaz a női és férfi finálékra idén is Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok