Nyilvánosak a következő évad felnőtt versenykiírás-tervezetei

2019. május. 15., 10:47   |    

Nyilvánosak a következő évad felnőtt versenykiírás-tervezetei

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság elkészítette a 2019/2020-as évad megyei felnőtt labdarúgó-bajnokságainak versenykiírás-tervezeteit, melyek több jelentősebb módosítást is tartalmaznak. A változásokról (a jegyzőkönyvkitöltéshez és nyomtatáshoz szükséges valamennyi feltétel biztosítása; feljutók és kiesők meghatározása; első- és tartalékcsapatokban szabadon szerepeltethetők köre) lentebb részletesen is olvashat, míg a versenykiírás-tervezeteket megtekintheti a letölthető dokumentumok között.

1.) minden feltételt biztosítani kell jegyzőkönyvkitöltéshez és nyomtatáshoz
Az igazoltatások megkönnyítése és szakszerű lebonyolítása, valamint az elektronikus jegyzőkönyvek időben történő lezárása érdekében a jövő évadtól minden pályán biztosítani kell – az általános igényeket kielégítő módon működő – számítástechnikai eszközöket (komplett számítógép/laptop/tablet, nyomtató stb.) és kiegészítőiket (papír stb.), valamint az internetkapcsolatot. Mindezek bármelyikének elmulasztása – a vis maior helyzeteket leszámítva – fegyelmi vétségnek számít majd!

2.) kiesés-feljutás
Az I. osztály alaphelyzetének megváltoztatása (a korábbi évekkel ellentétben a következő kiírás alapból számol egy Pest megyei NB III-as kiesővel) miatt átalakul valamennyi kiírás alaphelyzete. A változtatás lényege, hogy valamivel jobban védve legyenek az egyes osztályok szereplői a rajtuk kívül álló hatásoktól: a múltban például, ha kiesett egy vagy több NB III-as Pest megyei csapat, akkor annyival több I. osztályú kiesőnek is lennie kellett, s ezen események a további osztályokba is begyűrűztek. Az újításnak köszönhetően egy előre nem látható változás be lett építve a rendszerbe, tehát ha nem sikerülne feljutnia a bajnoknak, vagy kiesne egy Pest megyei csapat, vagy váratlanul erre a szintre nevezne egy jogosult gárda, akkor is csak a 15. és 16. helyezett „megye-egyes” búcsúzna, azaz a többi szinten sem lennének e miatt pluszkiesők. Természetesen, ha a fentebb felsorolt negatív variációkból – ne adj’ Isten – egyszerre több is bekövetkezne és/vagy több csapattal, akkor minden egyes osztályból további alakulatoknak kell kiesniük. Abban az esetben viszont, ha minden klappol (azaz a „megye-egyes” bajnok feljut, nincs NB III-as kieső és alánevező csapat), akkor a II. osztály százalékosan jobb mutatóval végző 2. helyezettje is feljuthat, s ennek következtében minden szintről eggyel több csapat léphet feljebb.

Összesítés (ALAPESETBEN):

3.) szűkül az első- és tartalékcsapatokban szabadon szerepeltethető játékosok engedményes korhatára
A 2017/2018-as évadban az 1997-esek és fiatalabbak, míg a most folyó bajnoki évben az 1998-asok és fiatalabbak játszhattak egy klub több felnőtt csapatában is megkötések nélkül. A következő bajnoki évben viszont már csak a 2000-esek és fiatalabbak lesznek azok, akik megkötések nélkül tagjai lehetnek a klub valamennyi felnőtt csapata keretének. Ez a fajta szűkítés egyébként terveink szerint a következő évadban is folytatódik majd, így a 2020/2021-es bajnoki évben már csak a 2002-esek és fiatalabbak lesznek a kedvezményezettek. Ezen változtatásnak köszönhetően elérjük majd, hogy csak a tényleges ifjúsági játékosok mozoghassanak szabadon.

Kapcsolódó anyagaink:
- a Pest megyei I. osztályú bajnokság versenykiírásának TERVEZETE;
- a Pest megyei II. osztályú bajnokság versenykiírásának TERVEZETE;
- a Pest megyei III. osztályú bajnokság versenykiírásának TERVEZETE;
- a Pest megyei IV. osztályú bajnokság versenykiírásának TERVEZETE;


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok