Szeptember 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) lesz a 12. Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája.
A mostani esemény alkalmával a 2023/2024-es versenyévad legeredményesebb női és férfi, felnőtt, utánpótlás és öregfiú labdarúgó- és futsaljátékosait díjazza méltó módon igazgatóságunk – mindezt várhatóan ismételten meglepetés díszvendégek részvételével. A hivatalos meghívókat igazgatóságunk megküldte az ezen az eseményen díjazott gólkirálynők és gólkirályok részére.
Az U13-as vagy annál fiatalabb korosztályú versenyeknél – amint az a jelenlegi versenykiírásokban is szerepel – nincs hivatalos eredményszámítás. Márpedig, ha hivatalosan nincs eredmény, akkor nincsenek gólok sem.
Az már más kérdés, hogy a tabellaszámítást ki lehet kapcsolni a hivatalos honlapon, de a góllövőlista vezetését nem.
Mindezek miatt választhattuk volna azt is, hogy ezen korosztályok lejátszott meccseinek mindegyikét 0–0-val jelenítjük meg, mi ezzel szemben inkább a mellett döntöttünk, hogy a történeti hűség kedvéért valós eredménnyel és gólszerzőkkel, de góllövőlistával, ám nem hirdetünk gólkirályi címeket, ahogy – az ezen korosztályok szerepeltetésére vonatkozó központi szellemiségnek megfelelően – nem osztunk bajnoki érmeket sem.
További fontos információ, hogy egyes versenyek tekintetében nem feltétlenül az Adatbankon – a góllövőlistán – látható legtöbb gólt jegyző személy lett a gólkirály(nő), ugyanis bizonyos esetekben csak az adott versenyszakaszban elért találatok döntöttek a gólkirály(nő)i címről, máskor pedig összevonásra kerültek a különböző versenyszakaszok és/vagy csoportok gólszerzői, méghozzá az alábbiak szerint:
A rendezvényen a vármegyei igazgatóság – a hagyományoknak megfelelően (labdarúgásban a 2007/2008-as, míg futsalban a 2015/2016-os versenyévtől állítja össze minden ősszel az előző évad éremtáblázatát, és díjazza az ebben az összevetésben legeredményesebb sportszervezeteket – jutalmazza a legutóbbi, azaz a 2023/2024-es versenyévad ebből az objektív szempontból legeredményesebbnek számító klubjait.
További fontos része lesz a gálának az éves küldöttválasztó ülés: az MLSZ alapszabályának megfelelően az eseményen megjelenő, szavazati joggal rendelkező egyesületi képviselők megválasztják a Pest vármegyei küldötteket az MLSZ éves közgyűlésére. Az ülés a személyesen képviselt sportszervezetek számára tekintet nélkül határozatképes.
A gálát ezúttal is állófogadás zárja majd.
A leendő díjazottak listája megtekinthető a letölthető dokumentumoknál, vagy IDE kattintva.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24