Online játékvezetői tanfolyam indul január 13-án

2021. január. 07., 14:33   |    

Online játékvezetői tanfolyam indul január 13-án

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága január 13-án, szerdán ismét alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít. Az idei képzés a korábbi esztendőkhöz képest azonban rendhagyó lesz, hiszen ezen a koronavírus-járványból adódó korlátozások miatt a résztvevők kizárólag online formában vehetnek majd részt.

A 65 órás tanfolyamot gyakorlati és fizikai felmérő zárja majd, valamint a szóbeli és írásbeli elméleti vizsga már természetesen nem a számítógép mögött, hanem személyes részvétel mellett zajlik.

A képzés során a jelentkezők részletes oktatásban vehetnek részt a labdarúgás elméleti szabályait illetően, megszerzett tudásukat pedig akár már azonnal a gyakorlatba is átültethetik, hiszen a sikeresen vizsgázó leendő sípmesterek a vizsgát követően 2021 tavaszán be is kapcsolódhatnak a Pest megyei játékvezetés életébe.

Jelentkezési információk, feltételek:
– online oktatási forma (szerdai napokon 18 és 20.30 óra között – teams alkalmazás segítségével);
– indulás: 2021. január 13., szerda.

Tanfolyam díja:
– nappali tagozatos diákoknak: 10.160 Ft;
– felnőtteknek: 12.700 Ft.

Részvételi feltételek:
– betöltött 14. életév;
– érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány;
– a tanfolyam díjának befizetése;
– a tanfolyami órák 70%-án kötelező a részvétel;
– a fizikai teszt feltétele az érvényes sportorvosi igazolás megléte.

Jelentkezés: jvtoborzaspest@gmail.com

Bővebb információ és felvilágosítás hétköznapokon 10 és 18 óra között Fenyvesi Szabolcs toborzásvezetőnél a +36 30 558 9431-es telefonszámon kérhető.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok