Augusztus 4-5-én, pénteken és szombaton az országos döntőkkel ért véget az idei utánpótlás strandlabdarúgó-szezon. Az esemény helyszíne ezúttal is a siófoki MLSZ Beach Aréna volt, s a tavalyi évhez hasonlóan – akkor az Aramis U19-es csapata győzedelmeskedett – ismét Pest megyei országos bajnokot köszönthetünk: az U16-os korosztályban a Kistarcsa együttese az ország legjobbja!
A pénteki napon a 14 évesek küzdelmeivel indult a versengés, ahol is a Városgazda Utánpótlás Akadémia képviselte a Közép-Magyarország régiót. A budapestiek előbb ugyan másodikként végeztek a Gödöllő mögött a megyei bajnokságban, de aztán a Nyugati középdöntőben visszavágtak és legyőzték a gödöllőieket. A siófoki négyes döntőben a későbbi győztes Energia SC-Gyöngyös állta útját Ughy Márk tanítványainak, ám a bronzmeccsen sikerült javítani, 8–4-re győzték le a LUA-Baja gárdáját. A mérkőzések jegyzőkönyvei IDE kattintva érhetők el.
SZABÓ LÁSZLÓ, a Városgazda Utánpótlás Akadémia szakosztályvezetője: – Gratulálok a srácoknak az elért eredményhez! Kicsit keserű lehet a szánk íze, mivel az elődöntőben a kezdeti megilletődöttségünk miatt hamar elúszott a mérkőzés. Hiába alakítottunk ki sok helyzetet, már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. A harmadik helyért rendezett találkozón aztán remek játékot nyújtva sikerült diadalmaskodunk. Remélem, hogy a következő évben ezzel a korosztállyal sikerül még fényesebb érmet szereznünk. Dicséret illeti a szervezőket is, remek eseményen vagyunk túl, ahol mindenki jól érezte magát.
A két évvel idősebbeknél, az U16-os korosztályban szenzációs Pest megyei siker született, hiszen a Kistarcsa remek megyei és selejtezős szereplése az országos négyes döntőben is folytatódott. A Burillák Mihály edzette kistarcsai együttes az elődöntőben 11–6-ra diadalmaskodott a FILO csapata ellen, majd következhetett a másnapi döntő, ahol a srácok a házigazda Siófok együttesét múlták felül, elhódítva ezzel az országos bajnoki címet. A mérkőzések jegyzőkönyvei IDE kattintva érhetők el.
GYŐRI ISTVÁN, a Kistarcsai VSC elnöke: – Egy nagyon profin szervezett eseményen vagyunk túl, ahol igazán kedvesen fogadtak bennünket, ráadásul Magyarország legjobb pályáján játszhattunk. A sorozat indulásakor nagyon bíztam abban, hogy bejutunk az országos négyes döntőbe, mert tavaly nagyon kicsi hiányzott ehhez. Így idén már ezzel is megelégedtem volna, de a hétvége során végig az látszódott a fiúkon és Burillák Mihály edzőn, hogy nagyon egyben vannak, és mindenképp nyerni akarnak. Így igazából nem is volt kérdés, hogy melyik a legjobb csapat a négy között. Köszönjük a Pest Megyei Igazgatóságnak is a megyei szervezést, szerintem sikerült öregbíteni a megye hírnevét.
Fotó: https://www.facebook.com/HungarianBeachSoccerAcademy/
Végül a legidősebb, U19-es korosztály küzdelmei következtek, ahol Pest megyét az FC Dabas legénysége képviselte. Az országos elődöntőben a Siófok csapata túl erősnek bizonyult (6–2-re győztek a Balaton-partiak), de a bronzmeccsen sikerült javítani a dabasiaknak, kilenc találatot szerezve győzték le a Debreceni EAC gárdáját. A mérkőzések jegyzőkönyvei IDE kattintva érhetők el.
CSOPAKI ISTVÁN, az FC Dabas edzője: – Maximálisan elégedett vagyok a srácokkal, hiszen tudni kell, hogy csupán 5 mezőnyjátékossal és 2 kapussal játszottuk végig a sorozatot. Ehhez képest megyei bajnokok lettünk, s az országban is a harmadik legjobb együttesként zártunk. 10 mérkőzésünkből csupán egyszer, az országos elődöntőben szenvedtünk vereséget, amikor is a találkozó elején kicsit bealudtunk, de az igazat megvallva jobban játszott az ellenfelünk. Ezt követően a bronzmeccsen viszont már nagyon simán nyertünk, így összességében sikerként tekintünk vissza erre a remek rendezvényre.
Fotó: https://www.facebook.com/HungarianBeachSoccerAcademy/
A hétvége eseményeiről készült fényképek elérhetők a Hungarian BEACH Soccer Academy Facebook-oldalán, IDE kattintva.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24