Osztályozók, kiesők, feljutók

2013. június. 02., 23:14   |    

Osztályozók, kiesők, feljutók

A honi labdarúgásban talán még soha nem okozott akkora földindulást a felnőtt versenyrendszer régóta áhított megreformálása, mint a most véghajrájához érkezett 2012/2013-as szezonban. Ismeretes: az NB II a jelenlegi kettő helyett egy, az NB III pedig hat helyett három csoportos lesz a nyártól. A "karcsúsítás" mikéntjét a hatályos - tehát a 2012/2013-as - versenykiírások egyértelműen előírják. Most, hogy a hétvégén befejeződtek az NB-s és a megyei bajnokságok, lássuk konkrétan, hogy milyen sors vár az élvonal alatt érdekelt Pest megyei klubjainkra a (közel)jövőben.

A honi labdarúgásban talán még soha nem okozott akkora földindulást a felnőtt versenyrendszer régóta áhított megreformálása, mint a most véghajrájához érkezett 2012/2013-as szezonban. Ismeretes: az NB II a jelenlegi kettő helyett egy, az NB III pedig hat helyett három csoportos lesz a nyártól. A "karcsúsítás" mikéntjét a hatályos - tehát a 2012/2013-as - versenykiírások egyértelműen előírják. Most, hogy a hétvégén befejeződtek az NB-s és a megyei bajnokságok, lássuk konkrétan, hogy milyen sors vár az élvonal alatt érdekelt Pest megyei klubjainkra a (közel)jövőben.

ÚJ közleményünk a témában:
A Pest megyei vonatkozású osztályozó mérkőzések időpontjai

A 2013/2014. évi NB II-es indulás joga alapvetően megilleti a hétvégén befejeződött NB II-es bajnokság 2-5. helyezettjeit, illetve a bennmaradásért még osztályozót játszhatnak a két NB II-es csoport 6-8. helyén végzettek a hat NB III-as bajnokcsapattal (az NB I-es tartalékcsapatokra a fentiek se a bennmaradás, se az osztályozókat tekintve nem vonatkoznak, mert ők eleve legfeljebb az NB III-ba kaphatnak besorolást). Az NB II 9-16. helyezettjei kiestek az NB III-ba, ezt lefelé módosította, amennyiben NB I-es tartalékcsapat az 1-8. helyek valamelyikén végzett. Erre példa a Keleti csoportban a Pest megyei Cegléd, amely ugyan csak a 9. helyen végzett, de mivel az 1-8. helyezettek között van a Ferencváros II. (8.), így a ceglédiek megúszták a kiesést és osztályozót vívhatnak. A Vácot már korábban kizárták. Nyugaton a 7. helyen befutó Szigetszentmiklós osztályozón tarthatja meg másodosztályú tagságát.

Ami az NB III-at illeti, a bajnokcsapatok tehát osztályozón kísérelhetik meg a feljebb kerülést, a második helyezettek megőrizték harmadosztályú mivoltukat. A 3-5. helyen végzők, valamint a két legjobb 6. helyezett - a Körmend és a Maglód - a megyei bajnokokkal osztályozhat az NB III-ért. A régió NB II-es egyesületei közül mindössze a Vasas (Keleti csoport 2.) tudta megtartani tagságát egyenes ágon. Egy osztállyal lejjebb hasonló az arány, egy-egy budapesti és Pest megyei sportszervezet őrizte meg NB III-as mivoltát a következő szezonra, a Duna-, illetve az Alföld-csoportban egyaránt ezüstérmet szerzett ESMTK és Monor.

A közép-magyarországi régióban érintett sportszervezetek osztályozós párosításait (az odavágó mérkőzés pályaválasztója szempontjából) az alábbiakban közöljük. Az időpont-egyeztetéseket kedden tartja az MLSZ Versenybizottsága. Szűkebb pátriánk, Pest megye képviselőit vastagon szedtük.

Osztályozók az NB II-ért:
Dorog (Bakony-bajnok) - Szigetszentmiklós
Soroksár (Alföld-bajnok) - Cegléd
Tatabánya - Budaörs (Duna-bajnok)

Osztályozók az NB III-ért:
RKSK - Veresegyház (Pest megyei bajnok)
Markaz (Heves megyei bajnok) - Dunaharaszti
Tököl - Kemecse (Szabolcs megyei bajnok)
Ikarus (budapesti bajnok) - Diósd
Maglód - Kecskéd (Komárom megyei bajnok)



Az NB-s átalakítás konkrét hatása a Pest megyei I. és II. osztályra

Sajnos az NB III-as Pest megyei együtteseknek nem úgy sikerült a szezon, mint amiben előzetesen, a korábbi évek, évtizedek kiemelkedően jó szereplései alapján reménykedtünk. Egyenes ágon összesen kilenc (!) csapatunk (Biatorbágy, Dabas, Érd, Nagykőrös, Százhalombatta, Tápiószecső, Tura, Üllő, Vecsés) esett ki a megyei I. osztályba, és további négy osztályozóra kényszerült. Ideális esetben - ergo mind a négy NB III-asunk osztályozón kiharcolja a bennmaradást, valamint a bajnok Veresegyház is a feljutást - a kilenc "alászálló" együttes, valamint a négy "megye-kettes" bajnok páros osztályozóján győztes kettő feljutó miatt a Pest megyei I. osztályból a 7-16. helyezettek, összesen tízen kényszerülnek búcsúra. Tehát a versenykiírások értelmében - helyezésük sorrendjében - kiesett a Verőce, a Kisnémedi, a Pilis, a Budakalász, a Tárnok, a Felsőpakony, az Újlengyel, az Alsónémedi, a Gyömrő és a már korábban kizárt Pécel. Az öt NB III-as osztályozós Pest megyei gárda esetleges kudarca papíron még kiejtheti - ebben a sorrendben - a Törökbálintot, a Hévízgyörköt, a Gödöllőt, az Örkényt és egészen extrém (ha mind az öt osztályozót elbukják a Pest megyeiek…) esetben még az ezüstérmes Halászteleket is…

Optimista (reális) forgatókönyv alapján lássuk a megyei második vonal mezőnyének alakulását az ideálisnak mondott öt sikeres NB III-as osztályozó, avagy a megyei I. osztályból összesen tíz aláhulló csapat reményében. A négy csoport 14-16. helyezettjei - Észak: Vácduka, Galgahévíz, Kerepes; Dél: Táborfalva, Dánszentmiklós, Dunavarsány (korábban kizárva); Kelet: Farmos, Tápióság, Monorierdő (korábban kizárva); Nyugat: Budajenő, Visegrád, Nagykovácsi (korábban kizárva) - kiestek a megyei harmadosztályba. Ne feledjük: további kiesők lehetnek a nem kívánatos sikertelen NB III-as osztályozók következtében. A megyei III. osztályból a négy csoport bajnokai (Csővár, Dabas II., Törtel, Sóskút) jutottak fel a második ligába.
Akad még egy eshetőség: amennyiben az NB II-ből a tavasz során kizárt Vác benevez a Pest megyei I. osztályba, abban az esetben mind a megyei I., mind a megyei II. osztályból egy-egy csapattal több esik ki a fentebb ismertetettnél.


Az NB-s Pest megyei és a budapesti sportszervezetek 2012/2013. évi bajnoki szereplése összefoglalva:

NB II-ben maradt: Vasas.
NB II-ért játszik osztályozót: Budaörs, Cegléd, Szigetszentmiklós.
NB II-ből kiesett: BKV Előre, Budapest Honvéd II., Ferencváros II., Újpest II., Vác (korábban kizárva).

NB III-ban maradt: ESMTK, Monor.
NB III-ért játszik osztályozót: Diósd, Dunaharaszti, Maglód, MTK II., RKSK, Tököl, Újbuda, Veresegyház.
NB III-ból kiesett: III. Kerület, Biatorbágy, Budafok, Csepel, Dabas, Érd, Nagykőrös, Pénzügyőr, RTK, RAFC, Százhalombatta, Tápiószecső, Tura, Üllő, Vecsés.


A Pest megyei I., II. és III. osztályú sportszervezetek "mozgása" a 2012/2013. évi bajnoki szereplésük alapján összefoglalva:

Megyei I. osztályban marad(ha)t: Halásztelek, Örkény, Gödöllő, Hévízgyörk.
Megyei I. osztályért játszik osztályozót (párosítás): Csomád - Tápiógyörgye, Dunakeszi Kinizsi - Taksony.
Megyei I. osztályból kiesett: Alsónémedi, Budakalász, Felsőpakony, Gyömrő, Kisnémedi, Pécel (korábban kizárva), Pilis, Tárnok, Újlengyel, Verőce.

Megyei II. osztályból kiesett: Budajenő, Dánszentmiklós, Dunavarsány (korábban kizárva), Farmos, Galgahévíz, Kerepes, Monorierdő (korábban kizárva), Nagykovácsi (korábban kizárva), Táborfalva, Tápióság, Vácduka, Visegrád.

Megyei II. osztályba felkerült: Csővár, Dabas II., Sóskút, Törtel.

További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

2026-01-15 15:02:36

Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

Január 17-én és 18-án ismét kétnapos fordulóval, teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei, melynek újabb fordulója során tizenkét helyszínen összesen 274 találkozót játszanak a csapatok. Első alkalommal ezen a hétvégén ad otthont mérkőzéseknek a vecsési Halmy József Kézilabdacsarnok, ahol az utánpótlás mellett a férfi felnőtt mezőny is pályára lép, utóbbiaknál már a nyolcaddöntőket rendezik.

Általános
Január 15-én indul a téli átigazolási időszak

2026-01-14 14:37:20

Január 15-én indul a téli átigazolási időszak

Az MLSZ PVMI Igazolási és Átigazolási Bizottsága (IÁB) ezúton tájékoztatja az érintett sportszervezeteket, hogy a 2025/2026-os versenyév téli átigazolási időszaka – labdarúgás és futsal szakágban, valamennyi korosztályra vonatkozóan – az amatőr és a hivatásos labdarúgóknál január 15-től február 14-én, szombat éjfélig tart.

Általános
Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

2026-01-13 13:26:29

Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

A közelmúltban az IFÁ-ban végbe menő frissítések, illetve a NYIÁSZ-ban történő változások okán IÁB-irodánk frissítette az eljárási rendjét és útmutatóját az IFA ügyintézéshez.

Általános
Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

2026-01-12 14:16:55

Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

Noha január 6-án elkezdődött, január 20-ig – változatlan feltételek mellett – még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra Pest vármegyében, amely vegyes tematikájú, azaz online és jelenléti oktatás mellett zajlik.

Értesítők, információk

2026-01-15 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.15)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-12 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.01.12.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok