Öt újabb sorozat ér véget Monoron a Pest Megyei Futsal7végén

2020. február. 14., 18:23   |    

Öt újabb sorozat ér véget Monoron a Pest Megyei Futsal7végén

Az előttünk álló hétvége mindkét napján igazi futsal „nagyüzem” lesz Monoron, ahol szombaton és vasárnap nem kevesebb, mint öt (!) korosztály döntőire, illetve végjátékára kerül majd sor.

Nem véletlenül fogalmaztunk így, hiszen mindjárt az első napon, 8.30-tól a 8. U13-as Pest Megyei Futsal7vége I. osztály, nyolccsapatos felsőházának utolsó, 3. fordulójában hat mérkőzéssel lezárul az idei évad. A bajnok kiléte azonban már eldőlt, hiszen a VS Dunakeszi Futsal II. csapata megnyerte a sorozatot, előnye behozhatatlan. Sorozatbeli "jogelődje”, a már megszűnt Dunakeszi Kinizsi FK 2017-ben és 2018-ban kétszer már diadalmaskodni tudott, azaz mondhatjuk, megvan a ,,triplázás”. A dobogóért folyó harc ellenben még nagyon is nyitott, s ennek egyik legnagyobb kérdése, hogy az MTK Budapest meg tudja-e őrizni érmes pozícióját, vagy a Hungária körútiak esetlegesen lecsúsznak még a dobogóról. Ennek "érdekében” egyaránt sokat tehet a VS Dunakeszi Futsal I., a Gödöllői SK "fehér” és a Dunaharaszti I. gárdája is, amelyek matematikailag még behozhatják a kék-fehéreket.

A 9. U13-as Pest Megyei Futsal7vége, I. osztály:
Felsőház, 3. forduló

A 8. Női Pest Megyei Futsal7vége négyes döntője már az évek óta megszokott, ,,klasszikus” felállás szerint zajlik majd, azaz az oda-visszavágós elődöntőket követi majd a helyosztó az arany-, illetve a bronzéremért. Eme kiírásban két fővárosi (Airnergy, Máltai), illetve két Pest megyei (Tóalmás, Vác Futsal) alakulat jutott el a legjobb négyig, amelyek 12.30-tól megyén belüli, azaz Máltai – Airnergy, illetve Vác Futsal – Tóalmás párharcokat vívnak majd a fináléba kerülésért. Itt egészen biztosan nem kerül sor címvédésre kerül majd sor, hiszen a legutóbbi két esztendőben egyaránt tornagyőztes Rubeola-Csömör a 2019/2020-as évadban már nem is volt tagja a mezőnynek.

A 8. Női Pest Megyei Futsal7vége:
négyes döntő

Mintegy a nap zárásaként, a hölgyek után az urak következnek; a legnagyobb múltú korosztály esetében már 19. alkalommal (!) avatnak győztest, hiszen ennek kezdetei egészen 2001-ig nyúlnak vissza. A "leosztás” hasonló a hölgyekéhez a főváros – Pest megye "relációt” tekintve, az Airnergy itt is érdekelt lesz, és a Pest Megyei Futsal7végén már rutinosnak számító Hidegkút I. csapatával meccselnek majd a döntőért. A másik ágon Pécel – Leányfalu találkozót rendeznek, és eddig még egyik együttes sem aratott tornagyőzelmet, azaz bizonyosan új név kerül majd fel a serlegre.

A 19. Pest Megyei Futsal7vége:
négyes döntő

Vasárnap az U15, I. osztály, felsőházának utolsó, 3. fordulóját rendezik 9 órától Monoron, ahol – az U13-asokhoz hasonlóan – ugyancsak könnyen lehet, hogy a VS Dunakeszi lesz majd a befutó, hiszen mindössze egyetlen pont a hátrányuk a tabellát jelen pillanatban még vezető Újpest mögött. Míg azonban a lila-fehérek már nem játszanak több mérkőzést, addig Lámpi Tibor együttesére még három további mérkőzés is vár majd. Győzelmi törekvéseikben reálisan csak a szentendrei Dunakanyar I. gárdája akadályozhatja meg őket, velük – a kvázi döntőben – az utolsó találkozón, 12.55-tól méri majd össze az erejét a Dunakeszi.

A 8. U15-ös Pest Megyei Futsal7vége, I. osztály:
Felsőház, 3. forduló

Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk néhány szót az U17-es fiúkról is, akik 14 órától megint csak a hagyományosnak mondható „final four” keretében mérik majd össze az erejüket. Ebben a korosztályban – noha Pest megyei sorozatról van szó, mégis – erőteljes budapesti fölény mutatkozik meg a legjobb négy mezőnyében, hiszen a Városgazdával és a Szent István I., illetve II.-vel szemben megyénket egyedüliként a VS Dunakeszi Futsal képviseli majd. Utóbbiak, Tony Iuliu Safar legénysége a Szent István I.-el meccsel a fináléért, míg a másik ágon Szent István II. – Városgazda derbi lesz, s amennyiben utóbbi együttes hódítja el a serleget, akkor címvédésre kerül(het) sor.

A 9. Serdülő (U17-es) Pest Megyei Futsal7vége:
négyes döntő

A díjazás tekintetében a női és férfi felnőtt, valamint az U17-es fiúk esetében érem-serleg-oklevél jár majd a dobogón végzőknek, s rajtuk kívül különdíjat kap még a legjobb kapus és mezőnyjátékos is. Emellett két gólkirályt is avatnak, egyrészt a négyes döntő legeredményesebb játékosát a helyszínen jutalmazzák majd a szervezők, míg a sorozat összesített eredménysora alapján legeredményesebbnek bizonyuló ebben a korosztályban is kap meghívót az őszi 9. Pest Megyei Gólkirályok Gálájára.
Az U13-as és az U15-ös I. osztály, felsőházi rájátszását követően az első három csapat mellett a torna összesített eredménysora alapján gólkirályi címet szerző játékos kap majd meghívót a 9. Pest Megyei Gólkirályok Gálájára.


További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

2025-02-26 13:52:54

Pest Vármegyei Futsal7végék: az utolsó két játéknap következik

Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

2025-02-20 12:11:50

Pest Vármegyei Futsal7végék: zárás az U11-esek I., valamint az U13 I. és II. osztályában

Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Általános
TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

2025-02-18 08:57:47

TAO: megnyílt a 2025/2026-os kérelmi felület

Ezúton (is) értesítjük Önöket, hogy élesítésre került az MLSZ 2025/2026-os évadának TAO EKR felülete.

Általános
Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

2025-02-17 14:58:15

Pest Vármegyei Kupa: elkészült a negyeddöntők párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda hétfő délután elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) párosításait, amelynek tétje egyben – a korábbi éveket alapul véve – a MOL Magyar Kupa-főtáblára kerülés is lesz. A címvédő, az előző körben Maglódon győztes Gödöllő ezúttal az Albidok-Kartalt búcsúztató Százhalombattához látogat. A legjobb négy közé jutásért március 26-án, szerdán lépnek pályára a csapatok.

Értesítők, információk

2025-03-03 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.03.03.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-02-27 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.02.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok