Ötödször rendezték meg a Játékvezetői Napot

2019. június. 21., 12:09   |    

Ötödször rendezték meg a Játékvezetői Napot

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága ötödik alkalommal rendezte meg június 15-én, szombaton Vasadon a hagyományosnak számító Játékvezetői Napot. (Képünkön a főszervező, Gyarmati Pál az ünnepélyes díjátadó serlegeivel.)

Ezen első alkalommal a hölgyek részére is megrendezték a kispályás labdarúgótornát, melyet – jobb gólkülönbségével – a Göd nyert meg az Erdőkertest és a Pest megyei női játékvezetők együttesét megelőzve. A tervezett negyedik gárda, a Jászberény végül nem jelent meg a rendezvényen. Az urak mezőnyében ezúttal kilenc együttes három csoportban mérettette meg magát, az azonos helyen végzők a rájátszásban a helyosztókon alakították ki a végső sorrendet. A tornát végül – jobb gólkülönbségének köszönhetően – a megyei 1-2. osztályú játékvezető/asszisztensek csapata nyerte meg, megelőzve a II. osztályú játékvezetők I-es, illetve az Újoncok I-es alakulatát. A címvédő MLSZ Pest Megyei Igazgatóság az idén nem indított csapatot.

Női torna

Eredmények:
Göd – Pest megyei játékvezetők 3–0; Erdőkertes – Göd 0–0; Erdőkertes – Pest megyei játékvezetők 2–1.
Végeredmény: 1. Göd (3–0) 4 pont; 2. Erdőkertes (2–1) 4 p; 3. Pest megyei játékvezetők 1 p.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Kis Krisztina Mónika (Erdőkertes);
Legjobb mezőnyjátékos: Bodor Marianna (Pest megyei játékvezetők);
Gólkirálynő: Stiglincz Orsolya (Göd) – 2 találattal.

Férfi torna

A-csoport
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Inaktív játékvezetők 2–2; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 5–0; Inaktív játékvezetők – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–1; Inaktív játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 2–0; Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 0–4; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Inaktív játékvezetők 1–2.
Az A-csoport végeredménye: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 9 pont; 2. Inaktív játékvezetők 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 1 p.

B-csoport
Eredmények: Megyei I. osztályú játékvezetők I. – Újoncok II. 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Újoncok II. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Újoncok II. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 1–4; Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei III. osztályú játékvezetők 6–0; Megyei III. osztályú játékvezetők – Újoncok II. 1–4.
A B-csoport végeredménye: 1. Megyei II. osztályú játékvezetők I. 9 pont; 2. Újoncok II. 6 p; 3. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.

C-csoport
Eredmények: Országos ellenőrök – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 2–0; Újoncok I. – Országos ellenőrök 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Újoncok I. 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Országos ellenőrök II. 2–5; Országos ellenőrök – Újoncok I. 0–2; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 1–0.

A C-csoport végeredménye: 1. Újoncok I. 9 pont; 2. Országos ellenőrök 6 p; 3. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 3 p.

Helyosztó a 7-9. helyért
Eredmények: Megyei II. osztályú játékvezetők III. – Megyei III. osztályú játékvezetők 2–1; Megyei II. osztályú játékvezetők II. – Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3–0 (játék nélkül); Megyei III. osztályú játékvezetők – Megyei II. osztályú játékvezetők II. 0–8.
Végeredmény: 7. Megyei II. osztályú játékvezetők II. 6 pont; 8. Megyei II. osztályú játékvezetők III. 3 p; 9. Megyei III. osztályú játékvezetők 0 p.

Helyosztó a 4-6. helyért
Eredmények: Országos ellenőrök – Inaktív játékvezetők 0–0; Inaktív játékvezetők – Újoncok II. 3–0; Újoncok II. – Országos ellenőrök 1–5.
Végeredmény: 4. Országos ellenőrök (5–1) 4 pont; 5. Inaktív játékvezetők (3–0) 4 p; 6. Újoncok II. 0 p.

Helyosztó az 1-3. helyért
Eredmények:
Megyei II. osztályú játékvezetők I. – Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) 2–2; Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek (vegyes) – Újoncok I. 4–0; Újoncok I. – Megyei II. osztályú játékvezetők I. 0–0.
Végeredmény: 1. Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/ (6–2) 4 pont; 2. Megyei II. osztályú játékvezetők I. (2–2) 4 p; 3. Újoncok I. 1 p.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Drótár Péter (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/);
Legjobb mezőnyjátékos: Székely Rajmund (Megyei II. osztályú játékvezetők I.);
Gólkirály: Tóth Szabolcs (Megyei I-II. osztályú jvk-asszisztensek /vegyes/) – 9 találattal.


Címkék:

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok