Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hagyományos módon minden évben miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazza a kimagasló tanulmányi- és sporteredményt elért tanulókat és hallgatókat. Ehhez kapcsolódik a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” cím elnyerésére kiírt pályázat, amelyre a diákok hitelesített sporteredményekkel pályázhatnak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága ezúton tájékoztatja az érdeklődő megyei sportszervezeteket és az érdeklődő tanulókat, hogy az elért eredmény hitelesítését a Magyar Labdarúgó Szövetség központja (1112 Budapest, Kánai út 2/d) végzi. A pályázati kiírásban a minisztériummal közösen részt vesz a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség tagszervezetekkel).
Három kategóriában nyújtható be pályázat (a 2016/2017. tanévre vonatkozóan):
I. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−8. évfolyamos tanulója
II. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 9−13. évfolyamos tanulója
III. kategória: felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója
A cím elnyerésére az a tanuló vagy hallgató pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:
1.) A 2016/2017. tanévben valamely magyarországi köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−13. évfolyamos tanulója, vagy legalább az egyik félévben felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója.
2.) Tanulmányi átlaga kettő tizedesjegy értékre kerekítve – az I. és II. kategóriában a magatartás és szorgalom jegyek kivételével számítva − elérte az alábbi eredményt:
I. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,80
II. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,70
III. kategória: a 2016/2017. tanév I. vagy II. félévében a súlyozott tanulmányi átlaga – minimum 15 teljesített kredit mellett – legalább 4,00
3.) A 2016/2017. tanévben (2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között) a Pályázati útmutatóban meghatározott sportágban és versenyen 1−6. helyezést ért el.
A pályázattal kapcsolatosan további információt Géczi Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés-stratégiai referense nyújt a +36-1/795-4135 telefonszámon.
A pályázati dokumentáció a pályázatot kiíró Emberi Erőforrás Minisztérium, továbbá a kiírásában közreműködő sportszakmai szervezetek honlapjain, az alábbi linkekre kattintva tölthető le és ismerhető meg részletesebben:
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24