A Labdarúgó Stílusképző Akadémia szervezésében tavasszal is folytatódik a licencmegújító kreditpontos képzés, melynek következő oktatási napja március 22-én, pénteken 8 és 16 óra között esedékes.
A kurzus helyszíne a már jól megszokott Kocsis Sándor Sportközpont (1107 Budapest, Bihari u. 23.) lesz, amelyre ezúttal limitált – 20 főben maximalizált – a részvétel. A jelentkezésről és a kurzusról bővebb információkat a szervezőtől, Ferenczi Attilától a ferenczi.attila59@gmail.com email-címen kérhetnek és kaphatnak az érdeklődők. A mostani előadás témája "A futball eszmetörténete, a magyar futballtradíció szellemi üzenete”.
2025-02-26 13:52:54
Március első hétvégéjén véget érnek a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. Szombaton és vasárnap az előzetes program szerint kilenc helyszínen összesen 191 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2025-02-20 12:11:50
Lassan a végéhez közeledik a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja, de az utolsó előtti hétvégére is marad azért még bőven izgalom, ugyanis február 22-én és 23-án véget érnek az U11-es torna I., valamint az U13-asok I. és II. osztályának küzdelmei. Az előzetes program alapján ezúttal tizenegy helyszínen összesen 207 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
2025-02-18 08:57:47
Ezúton (is) értesítjük Önöket, hogy élesítésre került az MLSZ 2025/2026-os évadának TAO EKR felülete.
2025-02-17 14:58:15
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda hétfő délután elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 5. fordulójának (negyeddöntők) párosításait, amelynek tétje egyben – a korábbi éveket alapul véve – a MOL Magyar Kupa-főtáblára kerülés is lesz. A címvédő, az előző körben Maglódon győztes Gödöllő ezúttal az Albidok-Kartalt búcsúztató Százhalombattához látogat. A legjobb négy közé jutásért március 26-án, szerdán lépnek pályára a csapatok.
2025-03-03 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2025-02-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2025-01-16 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24