Pénteki taggyűlés: színesnek ígérkező program

2009. június. 16., 23:23   |    

Pénteki taggyűlés: színesnek ígérkező program

Mint ahogy arról honlapunkon már korábban is beszámoltunk, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség szokványos évi rendes, beszámoló taggyűlését június 19-én, pénteken 16 óra 30-kor tartja a Megyeháza Dísztermében. Napirend előtt ünnepélyes külsőségek között adják majd át az elnökség által munkájuk elismeréseként kitüntetett sportvezetőknek, az U19-es I-II. és a felnőtt I., II., III. osztályú megyei bajnokságok gólkirályainak, valamint a Pest megyei I., II. és III. vonalbeli bajnokságok elmúlt öt hétvégéje a Sportszelet által legjobbaknak választott labdarúgóinak járó jutalmakat.

Mint ahogy arról honlapunkon már korábban is beszámoltunk, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség szokványos évi rendes, beszámoló taggyűlését június 19-én, pénteken 16 óra 30-kor tartja a Megyeháza Dísztermében. Napirend előtt ünnepélyes külsőségek között adják majd át az elnökség által munkájuk elismeréseként kitüntetett sportvezetőknek, az U19-es I-II. és a felnőtt I., II., III. osztályú megyei bajnokságok gólkirályainak, valamint a Pest megyei I., II. és III. vonalbeli bajnokságok elmúlt öt hétvégéje a Sportszelet által legjobbaknak választott labdarúgóinak járó jutalmakat.

Az egyesületi küldöttek a szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltaknak megfelelő időben kapták kézhez a postai úton, valamint honlapunkon is közzé tett meghívót, majd ezt követően az elnökség szakmai beszámolóját.

Ami a taggyűlés érdemi részét illeti, még a napirendek, vagyis a szárazabbnak ígérkező programpontok előtt kerül sor összesen 36 egyén megjutalmazására (hárman két "kategóriában" is kapnak ajándékot). Régi hagyomány, hogy a PMLSZ Elnöksége az arra érdemesnek tartott sportvezetőknek "Pest megye labdarúgásáért" kitüntetéseket adományoz két fokozatban. Idén az alábbi személyek vehetik át megérdemelt plakettjeiket.
Kiváló fokozatú elismerésben részesül: Lózs István, dr. Reitter László, Schwarcz Gáspár és Uzsák Miklós.
Érdemes fokozatú elismerést vehet majd át: Fazekas István, Széplaki József, id. Szijjártó Imre és Varga Zoltán.

Ezt követően - a szövetség 58 esztendős fennállása óta minden bizonnyal először - amatőr labdarúgóknak szól majd a taps a Megyeháza impozáns Dísztermében: a Pest megyei I., II. és III. osztályú felnőtt bajnokságok gólkirályai vehetik majd át egyéni díjaikat, így az alábbi gólvadászok részesülnek serleg, oklevél és az Arany Ászok jóvoltából némi hűsítő nedű díjazásban.
Váci csoport III. osztály: Benke Zsolt (Szokolya);
Szentendrei csoport III. osztály: Szedlacsek Balázs (Visegrád);
Ráckevei csoport III. osztály: Joó Ferenc (Kiskunlacháza). /Károlyi Gábor, a Dunafüred veterán, gólerős támadója ugyanannyi gólt szerzett, mint Joó Ferenc, kettejük között csapata előkelőbb helyezése döntött a kiskunlacházi labdarúgó javára a versenykiírás rendelkezése alapján./;
Ócsai csoport III. osztály: Fehér Sándor (Dabas II.);
Nagykátai csoport III. osztály: Buda Attila (Tóalmás);
Monori csoport III. osztály: Maka László (Galgahévíz);
Gödöllői csoport III. osztály: Kerényi Zoltán (Gödöllői EAC);
Vésnök II. osztály: Sütő Zoltán (Dunakeszi Kinizsi);
Legea II. osztály: Liszkay Gábor (Halásztelek);
RO-LA II. osztály: Fülöp Lajos (Újlengyel);
Planet I. osztály: Lukács Sándor (Tárnok).

Az I. és II. osztályú U19-es bajnokságokban tavaly óta dívik a gólkirály jutalmazása (sőt egyáltalán a gólverseny nyilvántartása a Sportszelet kezdeményezésére), így természetes, hogy ők is jutalmat kapnak, név és bajnokság szerint az alábbi góltermelők:
Vésnök II. osztály: Lovrencsics Balázs (Kerepes);
Legea II. osztály: Horváth Márk (Ráckeve);
RO-LA II. osztály: Monori Márk (Újhartyán);
Planet I. osztály: Kiglics Gábor (Gödöllő) és Kertész Ádám (Tápiószecső) a kiadó döntése értelmében megosztott díjat kapnak.

Végezetül, de cseppet sem utolsó sorban - és ekkor még el sem érkeztünk a hivatalos programrészhez... - azok a labdarúgók kerülnek sorra, akik az Arany Ászok és a Sportszelet elmúlt heti úgynevezett rovatszponzorációs versenyének, játékának kiszemeltjei voltak. A lap ugyanis a bajnokság tavaszi idényének utolsó öt hetében a hétvégi teljesítmények alapján osztályonként, hetente ugyanazon a poszton villáminterjú keretében bemutatta a "Hét játékosainak" választott amatőr felnőtt futballistákat, akik ugyancsak némi frissítőt és egy elismerő oklevelet vehetnek majd át. Ők a következők: Lukács Sándor (Tárnok), Fülöp Lajos (Újlengyel), Buda Attila (Tóalmás), Jenei Sándor (Erdőkertes), Abrudbányai Örkény (Szigetszentmárton), Szimcsák Tamás (Törtel), Nagy Gábor (Üllő), Madarász Csaba (Alsónémedi), Biczi Gábor (Solymár), Kovács Tamás (Délegyháza), Kovács Gyula (Albertirsa), Bolya Zoltán (Gyál), Lévai Csaba (Tápiószecső), Czakó Gergely (Nagykáta), Bóta Zoltán (Püspökhatvan).

A fentiekben felsorolt valamennyi sportember hivatalosan is megkapja meghívóját az ünnepi eseményre.

Ezzel nem ér majd véget a jutalmazás: a Versenyiroda által a korosztályos bajnokságok (kivéve az öregfiúk és a NUPI-s korcsoportok) 1-3. helyezései alapján idén másodízben összeállított éremtáblázat élmezőnyében végzett sportszervezeteik utánpótláscsapataik számára ajándéklabdákat vehetnek majd át. A taggyűlés napirendjeit követően szerény állófogadás és - ugyancsak az Arany Ászoknak hála, illetve a sörgyár, a PMLSZ és a Sportszelet kiadója közötti együttműködés lédús "gyümölcseként" - egy sörcsap várja majd a taggyűlés résztvevőit a Díszterem előcsarnokában.

A Sajtó-, Kommunikációs és Marketing Bizottság a tervek szerint a taggyűlés "aláfestéseként" a kivetítőkön is kínál majd látnivalót a jelenlévőknek.




További hírek

Általános
Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

2026-01-13 13:26:29

Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

A közelmúltban az IFÁ-ban végbe menő frissítések, illetve a NYIÁSZ-ban történő változások okán IÁB-irodánk frissítette az eljárási rendjét és útmutatóját az IFA ügyintézéshez.

Általános
Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

2026-01-12 14:16:55

Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

Noha január 6-án elkezdődött, január 20-ig – változatlan feltételek mellett – még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra Pest vármegyében, amely vegyes tematikájú, azaz online és jelenléti oktatás mellett zajlik.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: vigaszággal folytatja a férfi felnőtt mezőny

2026-01-07 17:09:26

Pest Vármegyei Futsal7végék: vigaszággal folytatja a férfi felnőtt mezőny

A szombati munkanap miatt újabb egynapos fordulóra kerül sor a Pest Vármegyei Futsal7végéken, január 11-én vasárnap 11 helyszínen összesen 165 mérkőzést játszanak a csapatok. Az idén már a 25. kiírásánál járó férfi felnőtt torna a vigaszággal folytatódik, amelynek résztvevői hét csoportban harcolhatják ki a továbbjutást.

Általános
19. Országos Sípmester Fesztivál: Szabolcs-Szatmár-Bereg a tornagyőztes, Pest 11. lett

2026-01-06 16:11:53

19. Országos Sípmester Fesztivál: Szabolcs-Szatmár-Bereg a tornagyőztes, Pest 11. lett

Az egy évvel ezelőttihez képest az ország keleti feléből idén nyugatra, azaz Békéscsaba után Nagykanizsára költözött át az Országos Sípmester Fesztivál, amelyet január 3-án és 4-én 19. alkalommal rendeztek meg. A helyszín a 2021 decemberében átadott impozáns, háromezer néző befogadására alkalmas Kanizsa Aréna volt, a végső győzelmet a Szabolcs-Szatmár -Bereg vármegyei játékvezető-válogatott szerezte meg, a döntőben Fejért felülmúlva. A bronzérem Baranyáé lett, míg Pest csapata a tavalyihoz képest hat helyet javítva a 11. helyen zárt.

Értesítők, információk

2026-01-12 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.01.12.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-07 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.07)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok