Pest megye nyert a gödöllői „visszavágón” is

2022. január. 12., 17:01   |    

Pest megye nyert a gödöllői „visszavágón” is

Gödöllőn, a Szűcs Lajos Sportcentrum szabadtéri műfüves pályáján látta vendégül január 8-án, szombaton a Pest megyei amatőrválogatott (PMAV) Heves megye együttesét. Szűkebb pátriánk válogatottja – akárcsak december 4-én, Hatvanban (2–1) – ezúttal is jobbnak bizonyult ellenfelénél. A 2–0-s félidei állást követően a PMAV magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott. Mindkét csapat számára nagyszerű felkészülési lehetőség volt ez a találkozó a január második felében sorra kerülő Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT) csoportselejtezője előtt.

A találkozó 18. percében a Gödöllői SK színeiben futballozó Mudroch Mendel egy nagyszerű indítást követően higgadtan emelte át a labdát a kapujából kiszaladó Heves megyei kapuson, megszerezve a vezetést a hazaiak számára (1–0). Két perc múlva ismét betalált a 24 éves támadó, egy védelmi megingást használt ki és juttatta a labdát az üres kapuba, megduplázva ezzel az előnyünket (2–0).

Az első félidő eseményeit beárnyékolta, hogy a hazaiak játékosa, Dolhai Gergő egy szerencsétlen földet érés után vállsérülést szenvedett, és le kellett őt cserélni. Helyére – a későbbiekben két gólt is szerző – Barabás Ádám lépett pályára.

A játékrész végén a Heves megyei amatőrválogatott játékosa, a hajdanán Vácott nevelkedett Mundi Zoltán veszélyeztetett szabadrúgásból, ám a felső léc a vendéglátókkal volt, így maradt a kétgólos vezetés. Szinte az ellentámadásból, ugyancsak egy rögzített szituációból, szintúgy a felső lécen csattant Mudroch Mendel lövése is, így nem tudta megszerezni a saját maga, illetve csapata harmadik gólját.

A második félidőre hét helyen is változtatott Győri Zoltán és Sárközi Szabolcs, természetesen Barabás Ádám maradt a pályán. Az 58. percben egy buktatást követően tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, amit a korábban a Vác VLSE-nél, a Vác FC-ben és Veresegyházon is megforduló Karácsony Dávid magabiztosan értékesített (2–1). A bekapott gól ellenére a PMAV kapott új erőre, és Barabás Ádám mintegy 18-20 méterről elegánsan tekerte el a labdát a hosszú sarokba, ismét kétgólosra növelve ezzel az előnyt (3–1). A mérkőzés további részében a hazai gárda kézben tartotta az irányítást, és a találkozó utolsó perceiben a Kistarcsa futballistája, Barabás Ádám villant, egy kiugratást követően elpasszolta a kapus mellett a labdát, kialakítva ezzel a 4–1-es végeredményt.

A mérkőzés kapcsán mindenképpen fontos kiemelni, hogy a váratlan (sérülés, betegség miatti) lemondások miatt a válogatott keretbe a megfelelő létszám érdekében az utolsó pillanatban meghívott Ujvári Marcell Miklós is pályára lépett a 73. percben: a Gödöllői SK-ban nevelkedő, mindössze 17 éves ifjú tehetségnek ez volt élete első felnőtt találkozója.

Összességében a Pest megyei amatőrválogatott jó iramú mérkőzésen megérdemelt győzelmet aratott. Az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökség részéről a helyszínen tekintette meg a találkozót Rózsavölgyi Sándor alelnök – egyben a PMAV csapatvezetője –, valamint Benkő Tamás Pest megyei igazgató is. Az MLSZ Heves megyei futballvezetői közül Vojtekovszki Csaba megyei igazgató volt jelen.

Heves megyei amatőrválogatott (FOTÓ: Sipos Hajnalka)

A találkozót követően a házigazda Pest Megyei Igazgatóság ebédre látta vendégül a két válogatott tagjait és küldöttségét.

A gödöllői felkészülési mérkőzést a Pest megyei amatőrválogatott két szakvezetője értékelte az MLSZ PMI számára rögtön a lefújást követő videóinterjúban:
GYŐRI ZOLTÁN vezetőedző: Úgy gondolom, megint tartalmas volt az összecsapás, az első félidőben kimondottan jól játszottunk. A második játékrészben fenn kellett hagynom három-négy játékost is, így az idény eleji forma nagyon meglátszott. Fizikálisan nem vagyunk még topformában, ennek köszönhetően egy picit lassabban indult a második félidő, ránk jött az ellenfél és nehezebben tudtuk kihozni a labdákat. Ezután viszont rendeztük a sorainkat, és úgy gondolom, igazán szép győzelmet arattunk. Csapatként funkcionáltunk, úgy érzem, mindig a csapatot kell kiemelnünk, amelytől nagyon jó dolgokat láttam vissza a találkozó során.

SÁRKÖZI SZABOLCS asszisztensedző:Összességében pozitívnak mondható a találkozó, nyilván, mert egyrészt 4–1-es győzelmet arattunk, másrészt pedig mindkét félidőben nagyon sok szép dolgot láttunk ahhoz képest, hogy meglehetősen idény eleji még a játékosok erőnléti állapota. Többször is az ellenfél védelme mögé tudtunk kerülni, rúgtunk kapufát szabadrúgásból, a szerzett négy gól pedig már kifejezetten szép szám. Ha a játékosok fizikálisan utolérik magukat, akkor, úgy gondolom, sokat javulhat még a játékunk, nem lesznek olyan távolságok az egyes csapatrészek között, így nem fogunk lekésni ütemeket sem. Az erőnlét és az eredményesség együtt fog majd járni.

BENKŐ TAMÁS, az MLSZ Pest megyei igazgatója az alábbiakat osztotta meg közösségi oldalán néhány nappal a mérkőzés után: „Szombaton délelőtt a január 22-23-i gyulai MAVONT-tornára készülő Pest megyei amatőrválogatott (PMAV) Gödöllőn fogadta Heves megye legjobb amatőr labdarúgóit. A héten két foglalkozáson vett részt az együttes, amely az egy hónappal korábban Hatvanban látottakhoz hasonlóan magabiztos, egységes, dinamikus csapat benyomását keltette. Heves megyei ellenfelünknél jobb százalékban kihasználva az adódó lehetőségeket szép gólokat szereztünk, győzelmünk megérdemelt. Szeretném itt is megköszönni a PMAV mellett dolgozó szakmai stábunk tagjainak eddigi elhivatott munkáját és azon Pest megyei klubok vezetőinek, edzőinek együttműködését, akik elengedték labdarúgóikat a válogatott foglalkozásaira november vége óta. A játékosok eddig mutatott teljesítményéhez gratulálok! A meccset követő közös ebéd közben előbb telefonon, majd személyesen játékosunk elmondásából értesültünk arról, hogy az első félidőben vállsérülést szenvedett – és mentőautóval a pályáról azonnal a hatvani kórházba szállított – Dolhai Gergőt műteni kell. A beavatkozást azóta hétfőn el is végezték Hatvanban. A középpályás vállízülete ficamodott ki, az orvosok egy lemezdarabbal rögzítették a két elmozdult csontot. Amennyiben Gergő lábadozása megfelelően halad, előreláthatóan két hónap múlva térhet vissza a futballpályára. Ezúton is jobbulást kívánok neki!”

A találkozó jegyzőkönyve elérhető az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/match/56/14/24986/1/1705197.html

A gödöllői mérkőzésről Sipos Hajnalka által készített fotók az MLSZ PMI hivatalos Facebook-oldalának ezen albumában tekinthetők meg:
https://www.facebook.com/media/set?vanity=pmlsz&set=a.4868197693236452


További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

2025-01-31 10:40:11

Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

Február első hétvégéjén újabb két játéknapra kerül sor a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek középpontjában az idén 24. alkalommal lebonyolított férfi felnőtt torna áll, ennek négyes döntőjét ugyanis 1-jén, szombaton 15:40-től rendezik Monoron, a városi sportcsarnokban. Az idei kiírásban 35 együttes részvételével rajtoló, legnagyobb múltú Futsal7vége-torna végjátékába az érdi Bromit, az egyaránt budapesti Kastélydomb és Siketek, valamint a Tápiószőlős jutott be. Részletes beharangozónk (benne a férfi felnőtt torna 2002 óta íródó történetét részletesen feldolgozó táblázatunkkal) a cikkben.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

2025-01-21 17:03:03

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

2025-01-16 15:00:05

Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

2025-01-16 13:51:34

Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

A szombati országos központi középiskolai felvételi vizsgák miatt hétvégén ismét egynapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, melynek aktuális játéknapja január 19., vasárnap. A tervezett program alapján ezúttal 11 helyszínen összesen 156 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2025-01-31 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.01.31.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-28 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.01.28.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok