A Pest megyei amatőrválogatott (PMAV) szombaton délelőtt a hatvani Népkert Sporttelep műfüves pályáján 2–1-re nyert vendéglátója, a Heves megyei amatőrválogatott ellen. Mindkét csapat a január második felében sorra kerülő Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT) csoportselejtezőjére készül.
A találkozó 16. percében a gyömrői – a Pest megyei I. osztályú bajnokság góllövőlistáját 12 góllal vezető – Horváth László szerzett vezetést a mieinknek, amit aztán a 31. percben az FC Hatvan labdarúgója, Mundi Zoltán egalizált (a 29 éves Heves megyei középpályás egyébként váci nevelés).
A végeredmény már a 44. percben kialakult: a vecsési Hollauer Balázs passzolt a jobb oldalon a nagykátai Kiss Balázshoz, aki – némi szerencsével megtartva a labdát – lecselezte magát az alapvonalig, beadását háttal a kapunak állva vette le a dunaharaszti Tóth György, ő visszapasszolt a gödöllői Dolhai Gergőnek, aki ballal egyből lőtt, lövése a felső kapufáról a gólvonal elé pattant, arra leggyorsabban a dunakeszi Tárkányi Gergő reagált, és a védőket megelőzve fejelt a kapu közepébe.
Az első félidő második felében a pomázi Vida Dominik könnyebb sérülést szenvedett, helyére a biatorbágyi Orbán Márk állt be, ezzel kissé átalakítva a védelem felállását.
A második félidőben is főként a Pest megyei csapat dominált, Győri Zoltán és Sárközi Szabolcs edzők a szünet utánra „új sort” küldtek pályára (Orbán értelemszerűen maradt a pályán). A Pest megyeik számos gólhelyzetet alakítottak ki, de vagy elkapkodták a befejezést, vagy a hazai kapus védett – több ízben is – bravúrral. Akadt lehetőség a veresegyházi Hosszú Levente kapuja előtt is, de szerencsére nem jutott túl rajta egyszer sem a labda.
Megérdemelt győzelmet aratott a Pest megyei amatőrválogatott a sportszerű, jó iramú mérkőzésen, amelyre jó száz néző előtt került sor. Az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökség részéről a helyszínen tekintette meg a találkozót Rózsavölgyi Sándor alelnök (aki egyébiránt a PMAV csapatvezetője is), Böőr Zoltán és Fehér Zsolt elnökségi tagok, valamint Benkő Tamás Pest megyei igazgató is. Az MLSZ Heves megyei futballvezetői közül Gohér János, a megyei társadalmi elnökség tagja és Vojtekovszki Csaba megyei igazgató volt jelen.
A találkozót követően a házigazda Heves Megyei Igazgatóság ebédre látta vendégül a két válogatott tagjait és küldöttségét.
A felkészülési mérkőzésről a következőképpen nyilatkozott a Pest megyei amatőrválogatott két szakvezetője:
GYŐRI ZOLTÁN vezetőedző: – Játékosaink hozzáállása mindkét félidőben kifogástalan volt, maximálisan elégedett vagyok a látottakkal. A szakmai stáb nevében köszönöm az egyesületi edzőknek és elnököknek, hogy rendelkezésünkre bocsátották labdarúgóikat. Köszönöm továbbá Heves megye meghívását, szerintem mindkét fél elégedett lehetett a mérkőzés végén, a találkozó kimondottan jól szolgálta a megyék felkészülését a januári selejtezőre.
SÁRKÖZI SZABOLCS asszisztensedző: – Kiváló körülmények között játszottunk mindkét fél számára hasznos mérkőzést. Az első és második félidőben is koncentrált, motivált játékosokat láttam a pályán, ez bizakodásra adhat okot a jövőre nézve. Várjuk a januári folytatást, ahol remélem, hasonló jó teljesítménnyel rukkol ki csapatunk.
Benkő Tamás Pest megyei igazgató így összegezte a látottakat:
– Motivált, elkötelezett, kitűnő hozzáállású fiatalembereket láthattunk a Pest megyei amatőrválogatott színeiben, akiknek emellett a játék is jól ment a Heves megyeiek elleni mérkőzésen. Ilyen mentalitású sportemberekkel érdemes együtt dolgozni, bízom benne, hogy ez az attitűd lesz rájuk, ránk jellemző a későbbiekben is. És nem csak a Hatvanban pályára lépő 22 játékosra, hanem azokra is, akik tagjai a bővebb keretnek, hiszen szakmai stábunk több mint 60 Pest megyei futballistából választotta ki azt a 32-36 labdarúgót, akik közül bármikor bárki csapattaggá válhat. Köszönöm játékosaink és a Pest megyei küldöttség valamennyi tagjának részvételét, a házigazda Heves Megyei Igazgatóságnak pedig a meghívást és a vendéglátást! Hajrá, Pest megye!
A PMAV győztes gólja a 44. percben:
https://www.facebook.com/pmlsz/videos/958626098077841
A találkozó jegyzőkönyve megtekinthető az adatbankban:
https://adatbank.mlsz.hu/match/56/10/24844/1/1699897.html
A hatvani mérkőzésről Sipos Hajnalka készített fotók ebben az albumban tekinthetők meg:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4740273732695516&type=3
2026-03-16 13:08:05
Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.
2026-03-11 14:29:50
A Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2026. március 31-ig megtekinthető a főváros V. kerületében, a Városház utca 7. szám alatt található Pesti Vármegyeházán a „Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain” címet viselő utazó fotókiállítás, sőt, a tárlatra érkező látogatók a kiállításon kívül idegenvezetéssel egybekötött séta keretében megismerkedhetnek a 220 esztendős patinás épületegyüttes múltjával, történelmi szerepével is.
2026-03-10 16:21:38
A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú futsalválogatott március 8-án, vasárnap Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, amelyen három győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel zárta a napot.
2026-03-10 10:59:53
Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2026/2027. évi NB III-as és Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban való indulásnak is feltétele az Amatőr Licenc megszerzését irányzó eljárás lefolytatása, a licencengedély megszerzése.
2026-03-16 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-03-13 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24