Pest megyei diadal született a játékvezetők országos tornáján Budakalászon

2014. január. 13., 07:17   |    

Pest megyei diadal született a játékvezetők országos tornáján Budakalászon

Január 12-én, vasárnap délután telt ház, közel négyszáz néző előtt került sor az idén az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett hagyományos országos játékvezetői torna döntőjére a Budakalászi Sportcsarnokban, amelyet a házigazda Pest megyei csapat a budapestiekkel vívott. A finálé az utolsó két percben dőlt el Oláh Gábor szenzációs góljaival a Pest megyei játékvezetői válogatott javára egy sokáig emlékezetes kétnapos rendezvény végén.

Január 12-én, vasárnap délután telt ház, közel négyszáz néző előtt került sor az idén az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett hagyományos országos játékvezetői torna döntőjére a Budakalászi Sportcsarnokban, amelyet a házigazda Pest megyei csapat a budapestiekkel vívott. A finálé az utolsó két percben dőlt el Oláh Gábor szenzációs góljaival a Pest megyei játékvezetői válogatott javára egy sokáig emlékezetes kétnapos rendezvény végén.

A Benkő Tamás megyei igazgató által vezetett ünnepélyes eredményhirdetésen megjelent és beszédet mondott Rogán László, Budakalász polgármestere, Puhl Sándor, az MLSZ JB alelnöke és Dunai Antal olimpiai bajnok, korábbi európai ezüstcipős labdarúgó, az MLSZ tanácsadója. Díjakat adott át továbbá Kassai Viktor, a világ egyik legjobb jelenkori játékvezetője, Tóth Vencel, az MLSZ Játékvezetői Testületének elnöke és Székely Ferenc korábbi FIFA-asszisztens, a Pest megyei játékvezetői bizottság elnöke is.



A tornagyőztes Pest megyei játékvezetői CSAPAT


A 9. Országos Sípmester Fesztivál emlékezetes végjátékára ugyancsak felejthetetlen előzmények után került sor. A torna húsz csapata két részletben, két-két csoportban vívta meg selejtezőmérkőzéseit a Budakalászi Sportcsarnokban, illetve a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tornacsarnokában; az előző helyszínen szombaton reggel pontban nyolc órakor dr. Dietz Ferenc, Szentendre, míg az utóbbi helyen Rogán László, Budakalász polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd kezdetét vette a hatvannégy mérkőzésből álló sorozat, amelynek részletes műsorát az erre az alkalomra a PMI által megjelentetett színes programfüzetből követhették nyomon a résztvevők és az érdeklődők. A szombati csoportmérkőzéseket vasárnap reggel Szentendrén az alsó-, illetve Budakalászon a felsőházi szakasz követte. A verseny- és szervezőbizottság jóvoltából valamennyi mérkőzés jegyzőkönyve a lefújást követően már olvasható volt az MLSZ-adatbankban a Pest megyei versenyek alatt, ITT.

Szombaton gálatorna színesítette a programot, amelynek megnyitóján Dunai Antal korábbi olimpiai bajnok legenda a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében a Parlamenti válogatott, a Pest megyei polgármester-válogatott, a korábbi élvonalbeli és válogatott játékosokat felsorakoztató Pest megyei Grundfocisták, valamint az MLSZ megyei igazgatóinak csapatait köszöntötte, majd elvégezte a nyitómeccs kezdőrúgását. Dunai Antalt ezt követően a szentendrei Dunakanyar SE Bozsikos csapatainak tagjai üdvözölték a pálya szélén, a lelátón helyet foglalt az MLSZ versenyigazgatója, Csiki Károly is. A gálatorna papírforma-eredményt hozott: 1. Pest megyei Grundfocisták; 2. MLSZ megyei igazgatók; 3. Parlamenti válogatott; 4. Pest megyei polgármesterek. A tágas VIP-helyiségben tartott eredményhirdetésen a megyei igazgatónak Dunai Antal volt segítségére a díjak átadásában, melyeket a csapatok mellett Páling Zsolt gólkirályként, dr. Riebl Antal délegyházi polgármester legjobb kapusként, illetve a parlamenti képviselőket erősítő dr. Zsilinszky László a legjobb mezőnyjátékosként vehetett át. Emléklapot kaptak a kiválóan működő korábbi elismert sípmesterek, Ábrahám Attila, Arany Tamás, Juhos Attila és Sápi Csaba. A mérkőzéseken pályára lépett - mások mellett - Koszta János, Nyilas Elek, Telek András, Keresztúri András, Kovács Kálmán, Répási László, Egressy Gábor volt válogatott labdarúgó, illetve a Magyar Országgyűlés válogatottjának színeiben Csampa Zsolt országgyűlési képviselő, csapatkapitány; Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, korábbi kétszeres világbajnok öttusázó; Kőszegi Zoltán országgyűlési képviselő, Dabas polgármestere; Birkás Tivadar és Pánczél Károly országgyűlési képviselők; Hosszú Zoltán és Kovács Norbert, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának szakértői, valamint Szabó László, a FociFesztivál főszervezője is.

Az első napot este nyolc órától a ’kalászi csarnokban négyszáz fő részvételével rendezett díszvacsora zárta le, amely Rogán László polgármester köszöntötte a megjelenteket. Őt Tóth Vencel JT-elnök, Székely Ferenc Pest megyei JB-elnök és végül Benkő Tamás megyei igazgató követte felszólalásával. A nagyszerű étkek mellé öttagú cigányzenekar húzta el a jelenlévők nótáját, a rendezvény éjfélkor zárult.

A torna vasárnapi játéknapján fokozódtak az izgalmak, nagyszerű egyéni és csapatteljesítmények, kemény, férfias, de mindvégig sportszerű játék, méltó játékvezetés, összességében igazán színvonalas kispályás futball jellemezte a pályán történteket, és jó hangulat a döntő közeledtével egyre zsúfoltabbá váló budakalászi lelátót. A fináléba végül a budapesti játékvezető csapat a papírformának megfelelően, míg a házigazda Pest megyei együttes az előzetes várakozásokat messze felülmúlva jutott be. Nagy taktikai csatát, gigászi küzdelmet, kiemelkedő játékvezetést hozott a döntő húsz perc, amelyet az utolsó két minutumban Oláh Gábor remekbe szabott gólokkal döntött el a házigazda Pest megyei játékvezetők javára. A csarnok szinte felrobbant a kitörő örömtől, az országos kerettag játékvezető, korábbi NB-s labdarúgó nyakában előbb a csapattagok és a szakmai stáb ünnepelt, majd a lefújást követően csatlakozott az önfeledt öröm kifejezéséhez a közel félszáz önkéntes segítő, a Pest megyei JB testületileg, valamint a megyei igazgató is.

Mind a húsz csapat felsorakozott az eredményhirdetéshez, amelyet ezúttal is Benkő Tamás vezényelt, egyesével bemutatva és szólítva a díjátadókat: Rogán László polgármestert, Puhl Sándort, Dunai Antalt, Kassai Viktort, Tóth Vencelt és Székely Ferencet - valamennyiüket hosszú, elismerő taps kísérte a képzeletbeli pódiumra. Elsőként egyesével jöttek ki a torna mérkőzéseit vezető sípmesterek emléklapot, ajándék dvd-t és Pest megyei zászlót átvéve, majd a 20. helyen végzett csapattól a negyedik helyezettig bezárólag kapták meg oklevelüket a csapatkapitányok. A bronzérmeket Tóth Vencel akasztotta egyesével a "kisdöntőben" a szabolcsiakat legyőző Hajdú-Bihar megyei játékvezetők nyakába, míg az ezüstérmes fővárosiak Dunai Antaltól és Kassai Viktortól fogadhatták első kézből a gratulációkat és a medáliát. Ezután a különdíjak kerültek jogos tulajdonosaikhoz: a legsportszerűbb csapatnak járó serleget Békés megye vehette át Rogán László polgármestertől, a nyolc gólt szerző budapesti Szőts Gergely természetesen a többszörös egykori gólkirálytól, Dunai Antaltól fogadhatta az elismerést. A legeredményesebb játékos a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka, Horváth Gábor dandártábornok által felajánlott különdíjat is átvehette a szentendrei Görgey Artúr Laktanyában képzési osztályvezető-helyettesként teljesítő játékvezetőtől, Kömpf Gyulától. A Baranya megyeiek hálóőre, Horváth György kapta a legtöbb szavazatot a legjobb kapusnak ítélendő díjért, amelyet Kassai Viktor adott át. Szűnni alig akaró vastaps kíséretében Puhl Sándor nyújtotta át a legjobb mezőnyjátékosnak járó jutalmakat Oláh Gábornak, a döntő Pest megyei hősének.



Oláh Gábor a döntőbeli második gólja előtt: éppen megkerüli a budapestiek kapusát, majd az üres kapuba gurít


A díjesőt természetesen az aranyérmek nyakba akasztása zárta, Rogán László polgármester és Puhl Sándor JB-alelnök egyesével gratulált a tornagyőztes Pest megyei játékvezetői válogatottnak és szakvezetőjének, Csorba Csabának. A hatalmas vándorserleget Puhl Sándortól vehette át Oláh Gábor csapatkapitány. Az eredményhirdetés zárszavában Puhl Sándor, a világ labdarúgásának valaha élt egyik legjobb játékvezetője mind a résztvevő csapatok vezetőinek és tagjainak, mind a szervező Pest Megyei Igazgatóságnak kifejezte elismerését, s nem feledkezett meg azok előtti néma főhajtásról sem, akik a játékvezetők nagy családjának eltávozott tagjaiként már csak az égből figyelhették a sípmesterek ünnepi fesztiváljának kétnapos budakalászi és szentendrei, sokáig emlékezetes történéseit.

Honlapunk hamarosan a résztvevők nyilatkozatcsokrával, a torna részletesebb eseménytörténetével, valamint az MLSZ PMI Facebook-oldalára feltöltendő, Sipos Hajnalka (http:/siposfoto.gportal.hu) által készített több száz helyszíni fényképpel tekint majd vissza a kétnapos rendezvényre.
Facebook-oldalunkon megtekinthető a döntő videója is.


A január 11-én és 12-én Budakalászon és Szentendrén az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett 9. Országos Sípmester Fesztiválról készült fotók felkerültek igazgatóságunk Facebook-oldalára. A fényképek Facebook-regisztráció nélkül is megtekinthetők honlapunkról.

Kattintson képgalériánkra:
- 9. Országos Sípmester Fesztivál, Budakalász és Szentendre, 2014. január 11-12.

Korábbi közleményeink:
- Január 11-12-én Budakalászon és Szentendrén rendezik a 9. Országos Sípmester Fesztivált
- Pályán a parlamenti képviselők, a megyei polgármesterek, tucatnyi volt válogatott játékos és a megyei igazgatók

További hírek

Általános
Pest Vármegyei Kupanap 2024.: harmadszor Cegléden, először majáliskor

2024-04-30 16:16:23

Pest Vármegyei Kupanap 2024.: harmadszor Cegléden, először majáliskor

Idén, a korábban megszokotthoz képest már május elsején megrendezi az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a minden évben nagy érdeklődéssel várt hagyományos kupanapját, melyre 2022 és 2023 után harmadik alkalommal Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor. A hölgyeknél 14:00 órától a tavaly alakult Alsónémedi a címvédő Valkóval, az uraknál pedig 16:30-tól a II. osztályú Diósd az ugyancsak címvédő Gödöllővel mérkőzik a serlegért.

Általános
McDonald’s Fair Play Cup Regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2024-04-30 12:03:34

McDonald’s Fair Play Cup Regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 24-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a McDonald’s Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024-04-29 14:51:59

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Paksi FC – Ferencvárosi TC férfi MOL Magyar Kupa-döntőre

2024. május 15-én, szerdán kerül megrendezésre a férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, McDonald’s Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.

Általános
Egy pontot levontak a Veresegyháztól

2024-04-26 16:17:37

Egy pontot levontak a Veresegyháztól

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenybizottság április 24-én kelt határozatában a területi I. osztályú Pest vármegyei férfi felnőtt bajnokságban szereplő Veresegyház VSK csapatának éves összeredményéből az LVSZ 45. § (5) bekezdés c) pont 2) alpontja alapján egy pontot levont, ugyanis az április 20-án, a 24. fordulóban a CSO-KI ellen lejátszott és 2–1-re elveszített mérkőzésen a veresegyházi csapatban az LVSZ 15. § (1) bekezdés m) pontjában foglalt jogosulatlan játék valósult meg, mert a becserélt játékosok összlétszáma (hét fő) meghaladta a versenykiírás szerint maximálisan engedélyezett öt főt.

Értesítők, információk

2024-05-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2024.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2024-05-03 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2024.05.03.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2024-04-04 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2024.04.04.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok.

Szponzorok