Pest Megyei Futsal7vége: U11-ben és U13-ban avatnak győztest a II. osztályban

2021. március. 19., 14:30   |    

Pest Megyei Futsal7vége: U11-ben és U13-ban avatnak győztest a II. osztályban

Két újabb II. osztályú korcsoportban, az U11-eseknél és az U13-asoknál avatnak győztest március 21-én vasárnap a Pest Megyei Futsal7végén. Mindkét korosztályban a már hagyományosnak számító négyes döntő során dől majd el, ki viheti el idén, ha nem is a pálmát, de a díszes serleget és az érmeket mindenképpen. Mindkét „final four” házigazdája a 2018-ban átadott monori sportcsarnok lesz.

Vasárnap 9 órakor előbb a kisebbek, azaz a Pest Megyei Futsal7vége indulói közül a legfiatalabb korosztály, az U11-esek veszik birtokukba az impozáns monori csarnok játékterét, amelynek négyes döntőjébe a Vácrátót-LEFC, a Göd „kék”, a Miklósi Kölyök Focisuli és az érdi Sasfiókák együttesei jutottak be. Mindez annyit jelent, hogy egészen biztosan címvédés nem következik ebben a korosztályban, hiszen a tavalyi első, a Veresegyház LUA ezúttal nem érdekelt már a torna eme szakaszában. Az oda-visszavágós elődöntőben Vácrátót – Miklósi KFC és Göd – Sasfiókák párharcra kerül majd sor. Ennek vesztesei 11.35-től a 3., míg a győztesei a 12.15-től az aranyéremért mérkőznek meg.

A négyes döntő részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/54/14/23569/1.html

Az eddigi győztesek
2017/2018: Szada;
2018/2019: Mogyoród FC;
2019/2020: Veresegyház LUA;
2020/2021: ???


Az U13-asoknál ugyancsak negyedik alkalommal kerül sor a II. osztályúak küzdelmeire a Pest Megyei Futsal7végén, itt – ellentétben a délelőtti programban szereplő U11-esekével – akár össze is jöhet a címvédés, hiszen az UTE (képünkön a 2020-ban Törökbálinton győztes együttes) ezúttal is tagja a legjobb négy mezőnyének. A lila-fehérek ezúttal a Szigethalommal kerültek szembe az elődöntőben, míg a másik ágon a Budakalász az FC Dabassal mérkőzik meg a döntőbe jutásért. Az első elődöntőre 13 órakor kerül sor, a helyosztókat pedig 15.35-től, illetve 16.15-től rendezik meg.

A négyes döntő részletes programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/54/14/23570/1.html

Az eddigi győztesek
2017/2018: Dunakanyar-Régió UFC;
2018/2019: Dunakanyar-Szentendre;
2019/2020: UTE II.;
2020/2021: ???

Az érvényben lévő korlátozások értelmében a rendezvények továbbra sem látogathatóak, magyarán valamennyi helyszínen csakis ZÁRT KAPUK mögött rendezhetők meg a mérkőzések, és emellett fokozottan ügyelni kell a szigorú egészségügyi-higiéniai előírások pontos betartására is. Ennek az egyes helyszíneken a megyei igazgatóság által delegált személyek szereznek érvényt. A csapatok, a közreműködő játékvezetők és a szervezők számára a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt egészségügyi protokoll szerint például az öltözőket sem használhatják a résztvevők, azaz az egyes mérkőzések helyszíneire már eleve átöltözve kell megérkezniük a csapatoknak, valamint a pihenő gárdáknak egymástól elkülönülten, maszkban kell várakozniuk a következő mérkőzésükre. Mindenkinek sportszerű mérkőzéseket és jó egészséget kívánunk! Vigyázzunk egymásra!


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok